
B.G.
Cuki fotókon, ahogy Rúzsa Magdi ikrei nagyon várták a Mikulást
Rúzsa Magdi friss fotókat mutatott az ikrekről, akik nagyon várták a Mikulás érkezését.
Így záródik a kutacs, azaz ekkor nő be a gyerek feje lágya
A kutacs nem más, mint a kisbaba koponyacsontjai között lévő lágyrész. Idővel azonban becsontosodik.
A világ legnépesebb városában a hétévesek egyedül járnak iskolába
A legtöbb embernek nincs autója, az óvodába biciklivel viszik a gyerekeket, az iskolába pedig már egyedül járnak. Tokióban van így, a világ legnépesebb városában.
Ezért nem emlékszünk kisbaba korunkra
Az élet első néhány évéből nincsenek emlékeink, ezt nevezzük infantilis amnéziának. De miért van ez így?
Nem jó ötlet hormonnal altatni a gyerekeket
Itthon is kapható a melatonint tartalmazó alvást segítő étrend-kiegészítő, de szakemberek szerint nem túl jó ötlet hormont adni a gyereknek a jobb alvásért.
Kevesebbet költünk majdnem mindenre, kivéve a gyógyszereket
Jóval kevesebbet költünk üzemanyagra, de többet gyógyszerekre.
Ünnepi nappalivá változott az ország legszebb buszmegállója
Lullán már hagyomány, hogy karácsony előtt a helyiek feldíszítik a buszmegállót, ahonnan bárki könyveket, gyerekruhákat vihet haza.
A pécsi Mikulás különleges bélyegzővel segített a postai dolgozóknak
A Mikulás személyesen látta el a leveleket a különleges bélyegzővel.
Idén is elindult a Mikulástroli
A fővárosban idén is elindult a Mikulástroli, egészen december 18-ig utazhatunk rajta. De utána sem búcsúzik el teljesen.
Havat hoz a Mikulás
A fél országot beboríthatja a hó.
Ekkor jön olvasóinkhoz a Mikulás – titeket kérdeztünk
December 6-án reggel vagy este, esetleg már 5-én találnak a gyerekek ajándékot a csizmában? A Gyerekszoba.hu olvasóit kérdeztük meg és arról is szó lesz, hogy miért hisznek a gyerekek a Mikulásban.
Büntetés jöhet, ha nem járunk állami szűrésekre
Müller Cecília szerint érdemes megfontolni szankciókat, hogy többen vegyenek részt az egészségügyi szűréseken.
Hűtőhasználati útmutatót állított össze karácsonyra a Nébih
A hűtőszekrény használata magától értetődőnek tűnhet, de számos olyan praktika van, amelyek segíthetnek az élelmiszerpazarlás elleni harcban.
Ilyen gyönyörű lett idén az adventi fényvillamos Miskolcon
Varázslatos szerelvény lett az idei miskolci fényvillamos. A helyiek szerint az eddigi legszebbet alkották meg idén.
Te is megnézheted az ország mézeskalács faluját
A Baranya vármegyei településen tizenöt éve minden éven kisütik mézeskalácsból a faluban található házak, templomok kicsinyített mását. A mézeskalács falu előzetes bejelentkezéssel és ingyenesen látogatható.