
Gyerekszoba.hu
Imádja a net a gyerekvigyázás közben kidőlt apukát
Vírusként terjed a neten egy igazán fáradt apáról készült fotó, aki zseniális ötlettel rukkolt elő, míg anya ráhagyta a gyerekeket.
22 gyereke van a párnak, most újra bővül a család
Hetedik unokáját várja Nagy-Britannia második legnagyobb családja.
A várandósok is megkaphatják a második oltást
A terhesség 36. hete előtti időszakig a második védőoltást is megkaphatják a várandós kismamák.
Mennyit kap a főállású anya?
Főállású anyaság, vagyis hivatalos nevén gyermeknevelési támogatás (GYET) olyan szülőknek jár, akik saját háztartásukban minimum három gyereket nevelnek. A támogatás független a család anyagi helyzetétől.
Mielőtt posztolsz a gyerekről, ezeket a kérdéseket tedd fel magadnak
Ha valami egyszer kikerül a netre, az ott is marad. A mostani gyerekek, tizenévesek szülei minta nélkül kell, hogy boldoguljanak, de érdemes átgondolni, hogy a gyerekkori fotókkal, videókkal milyen lesz majd szembesülniük a mai gyerekeknek felnőttként.
A 7 éves kisfiú levele a polgármesterhez: “Miért nem tudod eltüntetni a koronavírust?”
Egy 7 éves olasz kisfiú megelégelte a bezártságot és a korlátozásokat, ezért levélben fordult a polgármesterhez, hogy vessen véget a járványnak. Mutatjuk a levélváltásukat!
Ödéma császármetszés után
A legtöbb anya, aki császármetszéssel hozza világra gyermekét, a baba megszületése után ödémát, duzzanatot tapasztal.
A következő baba tényleg nagyobb súllyal születik?
A második baba nagyobb az elsőnél, a harmadik pedig még nála is több grammal születik? Mi befolyásolja a baba születési súlyát?
Felgyorsítják és hatékonyabbá teszik a tartásdíj behajtását
Egyszerűsítik, felgyorsítják és hatékonyabbá teszik a tartásdíj behajtását- nyilatkozta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Tisztázzuk: ez a különbség a dúla és a bába között
Az elmúlt napok híradásaiból mindannyian értesülhettünk arról, hogy egy otthonszülés tragikus fordulatot vett, és egy gyermek halva jött világra.
Engedélyezték a 12-15 évesek oltását az Egyesült Államokban
Engedélyezte a z amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA) a koronavírus elleni Pfizer-vakcinát a 12-15 év közötti gyerekeknek az Egyesült Államokban.
Ezért változik a nők menstruációs ciklusa, miután gyerekük lesz
A terhességgel minden nő teste drasztikusan megváltozik, és ez nem csak a has növekedését vagy a testsúly megváltozását jelenti.
Szoptatós párna-körkép: árak, funkciók, használhatóság
Szoptatós párna: ismét valami olyasmi, aminek a létezéséről általában fogalma sincs az embernek addig, amíg várandós nem lesz. Olyankor azonban érdemes beszerezni. De milyet?
A magzat méretei a terhesség alatt – 3. trimeszter
Az előző trimeszter végén a magzat már 35-40 cm hosszú és kb. 1 kilogrammos volt. Az utolsó harmadban nagy erőkkel készül a kinti életre.
Ezek a mondatok segíthetnek, ha szülés után magad alatt vagy
Baby blues vagy posztpartum depresszió: egyre többen ismerik ezeket a fogalmakat. Ilyenkor fontosak a társak, de akár magunkon is segíthetünk.