
Gyerekszoba.hu
Így segítenek a hormonok a szülővé válásban
Az újszülötteknek édesanyjuk és édesapjuk gondoskodó figyelmére van szükségük. Szerencsére még a hormonok is segítik abban a szülőket, hogy a kötődés az első pillanattól kialakuljon, illetve, hogy meg tudjanak felelni a baba igényeinek.
Mit kell tudnia apának a második trimeszterről?
Ha már együtt átéltétek az első trimesztert, amely szó szerint a terhesség legémelyítőbb időszaka, akkor ideje felkészülnöd a legélvezetesebb trimeszterre, kedves Apuka!
Így lehet zöldebb a karácsonyotok
Az advent, a karácsony az év egyik leggyönyörűbb időszaka, de sajnos a legpazarlóbb is: ilyenkor rengeteget vásárolunk, sok étel végzi a szemetesben, és több energiát is fogyasztunk a dekorációk miatt.
Ezért fontos tudni, hogy mi a gyerek szeretetnyelve
A szeretet megtapasztalása minden kisgyerek számára nélkülözhetetlen Az érzelmi szükségletek azonban különbözőek lehetnek már pici korban is, szülőként pedig nem árt tudni, hogyan szerethetjük jól gyermekeinket.
14 tipp, ha ez lesz az első babás karácsonyotok
Egy újszülött érkezése alaposan fel tudja forgatni az addigi élet menetét. Az ünnepek idején, amikor egyébként is nagyobb a nyüzsgés és több a program, nem árt előre felkészülni, különösen, ha ez az első babás karácsonyotok.
Mit tehetsz, ha a gyerek rosszul van az autóban?
Ha a gyereknek utazási betegsége van, sajnos már a 20 perces autóút is igazi rémálom lehet, nem beszélve a hosszabbakról. Milyen módszerek segíthetnek, ha rosszul van a kicsi az autóban?
Instagram Nyereményjáték Szabályzat: Nyerd meg a 3 kifogó egyikét!
Nyerd meg a 3 kifogó egyikét!
Nyugodt alvás = boldog baba
Ki gondolná, hogy a kiságyban édesen szuszogó csemetéje valójában aktív éjszakai életet él? Nem az óránként felébredő, ciciért kiáltó babáról van szó, és nem is a nagyobbacska ágyrajárókról.
Titkos trükkök, amelyek segíthetik a könnyebb szülést
A testmozgástól a vízterápiáig összegyűjtöttük, mi az, ami segíthet a nagy napon - és mi az, ami nem.
Iskolaérettség: kaphatnak egy kis haladékot a szülők
Eredetileg január 15-éig kellett volna benyújtani a halasztási kérelmet az Oktatási Hivatalhoz, ez módosulhat, ha elfogadja a Parlament a módosító javaslatot.
Nem jó a kötelező munkaszombat a gyerekeknek
Decemberben a gyerekeknek a 17 tanítási napra mindössze két pihenőnap jut. Két egymást követő szombaton is iskolába kell menniük a gyerekeknek. A téli szünet napjait kell ledolgozniuk.
Ezeket kell tudni a terheléses vércukor vizsgálatról
A terheléses vércukor vizsgálat (OGTT) a cukorbetegség és az azt megelőző állapotok diagnosztizálására szolgáló eljárás.
Főleg a jómódúak vették fel a babaváró hitelt
Elsősorban a gazdagok vették fel a babaváró hitelt és jellemzően a maximális, tízmilliós összeget igénylik.
Minden ötödik óvodásnak van saját okostelefonja
Egyre korábban kezdenek el okoseszközöket használni a gyerekek. Az alsós gyerekek közül minden ötödik már óvodás korában kapott okostelefont, míg a felsősöknél ez az arány még csak 4 százalék.
Ezért hisznek a gyerekek a Mikulásban
A legtöbb szülő mesél a gyermekének egy robosztus, szakállas, vörös ruhába öltözött idős férfiról, aki az Északi-sarkon él, és a feladata, hogy egy, a jó és rossz gyerekek neveit tartalmazó lista alapján ajándékot adjon azoknak, akik megérdemlik.