
Gyerekszoba.hu
Az újszülöttek csuklása az agyfejlődésük miatt is fontos
Minden alkalommal, amikor az újszülött csuklik, az egy nagyobb agyi jelhullámot aktivál, amely segíthet a babának megtanulni, hogyan szabályozza megfelelően a légzését - derült ki az University College London tanulmányából.
Így lehet rugalmasabb, ellenállóbb a gyerek
Míg egyeseknek rengeteg időt vesz igénybe, hogy egy rosszabb tapasztalat, nehézség után talpra álljanak, addig vannak, akik még súlyosabb sérülések után is hamar vissza tudnak térni a normál kerékvágásba.
Eddig ez a legcukibb tetris challenge
Hetek óta terjed egy kihívás, a #tetrischallenge, melyben különböző szakmák mutatkoznak vicces, különleges nézőpontból. Az eddigi legaranyosabb csapat mutatkozott most be.
Hogyan érzékelik a gyerekek az időt?
Az idő érzékelése, tudása összefügg a memória fejlettségével és sok minden mással is: kultúrával, szocializációval vagy akár a történelmi korral is. Mikor kezdik el érzékelni az időt a gyerekek?
Négy aktuális trend, amit ismerned kell, ha baba- vagy gyerekszobát tervezel
Ezerféle szín, legalább ugyanennyi stílus és forma, ami magával ragad, a praktikumról és a hosszútávú tervezhetőségről pedig még nem is beszéltünk... A babaszoba kialakítása a várandósság kilenc hónapjának egyik utolsó állomása.
A terhességi vérszegénységnek később komoly következménye lehet
A várandósság vége felé igen gyakori, amikor a kismamánál vashiány, vérszegénység lép fel.
Szakértői vélemény: nem ment gyorsan az L. L. Junior kisfiát elgázoló autó
A BRFK műszaki szakértői véleménye alapján a sofőr az ütközés pillanatában legfeljebb 41-42 km/órás sebességgel hajtott.
A városos építőszettel a kicsik is alkothatnak
Már az egészen kicsik is játszhatnak a Fisher Price város-és vonatépítő játékával, amit most mi is teszteltünk.
Ez az első lépés, hogy boldog legyen a gyerek
Nem mindig egyszerű megtalálni azokat a dolgokat az életünkben, amelyekért hálásak lehetünk. Azonban van néhány módszer, amellyel ez sokkal könnyebben mehet, amellyel javíthatunk hálás hozzáállásunkon, miközben gyermekeinknek is megtaníthatjuk erre.
Más szerep jut anyának és apának a gyerek egészsége szempontjából
A szülőknek a zenei ízléstől kezdve a társadalmi értékekig óriási szerepe van abban, milyen felnőtté válnak a gyerekek. A legújabb kutatás szerint ez az egészség szempontjából sincs másképp.
Nem jobbak a fiúk a matekban a lányoknál
Elterjedt nézet, hogy a lányok matematikai képességei rosszabbak a fiúkénál. Erre cáfol most rá egy új kutatás.
Elkeseredett levelet írt egy tanárnő, hogy jelezze, nagy a baj
Kémia-, erkölcstan-, angol-, és fizikaórákat tart a tanárnő, pedig nem ezek a szaktárgyai és németből van nyelvvizsgája.
Csodálatos lecke két kisfiútól
A gyermeki ártatlanság gyakran lehetővé teszi, hogy a kicsik egy teljesen más szögből szemléljék a világot, mint a felnőttek. Ez történt azzal a két kisfiúval is, akik fotója rendkívül népszerű lett a közösségi médiában.
7 tipp, hogy gyorsan lehiggadhassunk, ha a gyerek felidegesít
Minden szülő szokott dühös lenni a gyerekeire, és nincs is semmi probléma azzal, ha mérgesek leszünk. Azonban sokszor azért leszünk idegesek a gyerek miatt, mert valamit üzenni szeretne, valamilyen probléma áll a háttérben.
Kik is azok az Alfa generációsok?
Mit mondanak a szakértők arról, hogy mi jellemző a legfiatalabb generációra?