
Gyerekszoba.hu
Ha a gyerek időben lefekszik, egészségesebb lesz
A tudomány bebizonyította, amit már rég óta tudunk: azok a gyerekek, akik mindig ugyanakkor fekszenek le, egészségesebbek és boldogabbak.
Ingyen 2,5 millió forinthoz juthat, aki 3 éven belül babát vár
Gyakorlatilag ingyen és kockázatmentesen juthat kicsit több mint 2,5 millió forinthoz az, aki a következő 3 évben babát tervez. Nem hitel, nem adóköteles és szabadon felhasználható.
Mindenkinek hálásak Levente szülei
Levente szülei mindenkinek egyformán hálásak, akik segítettek, mert a kisebb adományokra ugyanúgy szükség volt, mint a milliós felajánlásokra - nyilatkozták a szülők, miután összegyűlt a kisfiú kezeléséhez szükséges 700 millió forint.
A kanyaró kitörli az immunrendszer memóriáját
Olyan pusztító hatással van a kanyaró az immunrendszerre, hogy a betegségen átesettek védekezőképessége egy kisbaba éretlen állapotára esik vissza.
Tényleg hatékonyak a megfázás elleni praktikák?
A megfázásos, influenzás időszak is elkezdődik lassan, ezért ideje felkészülnünk a betegségek ellen. Az anyukák számos praktikára esküsznek, amellyel megelőzhetők, leküzdhetők a vírusok. Melyek azok, amik tényleg működnek?
Ezért olyan különlegesek a novemberi babák
Ha novemberre vagy kiírva, vagy novemberi születésű a gyermeked, az a jó hírünk, hogy igazán szerencsés a kicsi. A babák születési hónapja hatással van az életükre - mutatunk néhány okot, a novemberi születésűek miért is olyan különlegesek!
Kanyaró miatt zárták be az összes óvodát Szamoán
A döntés egyelőre csak az óvodákra vonatkozik, de az iskolák bezárása is napirenden van Tuilaepa Malielegaoi kormányszóvivő tájékoztatása szerint.
Gyerekeknek szánt appot indított az egyik legnagyobb zenei streamszolgáltató
A szolgáltatás első körben 6000 számmal indul el, először Írországban tették elérhetővé.
A 31. legjobb hely a világon egy gyereknek Magyarország
Hazánk a 31. legjobb hely a világon, ahol ma egy gyerek felnőhet, de Európában azért bőven találni jobb körülményeket.
Kóros, ha szülés után folyásunk van?
Terhesség alatt és szülés után sok olyan tünetet fedezhet fel magán a kismama, melyek szokatlanok, így nehéz eldönteni, vajon természetes állapotról van-e szó, vagy pedig érdemes orvoshoz fordulni.
Ezért kívánjuk az egészségtelen ételeket, ha kialvatlanok vagyunk
Kisbabás anyukaként a kialvatlanság már-már alapvető, természetes állapot. Pedig sajnos sok hátulütője lehet a kevés alvásnak, köztük az, hogy kifejezetten egészségtelen ételekre éhezünk. Hogy miért van ez így? Itt a tudományos magyarázat!
11 trükk kisgyerekes családoknak, hogy jól induljanak a reggelek
Kisgyerekes szülőként a reggelek nem a jóleső nyújtózkodásról és az ágyba szervírozott kávéról szólnak. Sőt, néha kifejezetten küzdelmesen indulnak el a napok. Íme, 11 módszer, amivel pozitívra hangolhatod a családot még a rosszul induló reggeleken is.
Leállították a túlhordást vizsgáló kutatást
Svédországban felfüggesztettek egy túlhordott babákkal foglalkozó tanulmányt, mert a kutatók szerint etikátlan lett volna a folytatás.
Ételek, amelyekkel termékenyebb lehet a férfi
A helyes táplálkozás nem csak a leendő édesanyák esetében fontos, hanem az apukáknál is annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel megfoganjon a kicsi.
Őszinte és humoros illusztrációk az anyaságról
Az ausztrál művész, Paula Kuka maga is szülő, így pontosan átlátja az anyasággal járó örömöket és nehézségeket. Rendkívül életszerű, hiteles, sokszor humorral tálalt illusztrációi tökéletesen bemutatják, hogyan érzik magukat az anyák a mindennapokban.