
Gyerekszoba.hu
Ételek, amelyekkel termékenyebb lehet a férfi
A helyes táplálkozás nem csak a leendő édesanyák esetében fontos, hanem az apukáknál is annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel megfoganjon a kicsi.
Kanyaró miatt zárták be az összes óvodát Szamoán
A döntés egyelőre csak az óvodákra vonatkozik, de az iskolák bezárása is napirenden van Tuilaepa Malielegaoi kormányszóvivő tájékoztatása szerint.
Gyerekeknek szánt appot indított az egyik legnagyobb zenei streamszolgáltató
A szolgáltatás első körben 6000 számmal indul el, először Írországban tették elérhetővé.
A 31. legjobb hely a világon egy gyereknek Magyarország
Hazánk a 31. legjobb hely a világon, ahol ma egy gyerek felnőhet, de Európában azért bőven találni jobb körülményeket.
Kóros, ha szülés után folyásunk van?
Terhesség alatt és szülés után sok olyan tünetet fedezhet fel magán a kismama, melyek szokatlanok, így nehéz eldönteni, vajon természetes állapotról van-e szó, vagy pedig érdemes orvoshoz fordulni.
Ezért kívánjuk az egészségtelen ételeket, ha kialvatlanok vagyunk
Kisbabás anyukaként a kialvatlanság már-már alapvető, természetes állapot. Pedig sajnos sok hátulütője lehet a kevés alvásnak, köztük az, hogy kifejezetten egészségtelen ételekre éhezünk. Hogy miért van ez így? Itt a tudományos magyarázat!
11 trükk kisgyerekes családoknak, hogy jól induljanak a reggelek
Kisgyerekes szülőként a reggelek nem a jóleső nyújtózkodásról és az ágyba szervírozott kávéról szólnak. Sőt, néha kifejezetten küzdelmesen indulnak el a napok. Íme, 11 módszer, amivel pozitívra hangolhatod a családot még a rosszul induló reggeleken is.
Őszinte és humoros illusztrációk az anyaságról
Az ausztrál művész, Paula Kuka maga is szülő, így pontosan átlátja az anyasággal járó örömöket és nehézségeket. Rendkívül életszerű, hiteles, sokszor humorral tálalt illusztrációi tökéletesen bemutatják, hogyan érzik magukat az anyák a mindennapokban.
Vegyi anyagok, amiket jobb, ha kerülsz a terhesség alatt
Egy tanulmány vizsgálta, hogy a várandós nők endokrin rendszerét károsító vegyi anyagok milyen hatással vannak a babák idegfejlődésére. Ezek az toxinok élelmiszerek csomagolásában, de kozmetikumokban is megtalálhatók.
A 20 év alatti anyák gyermekeinél nagyobb az ADHD rizikója
Egy dél-ausztrál kutatás szerint a fiatalabb anyáknál nagyobb az esély arra, hogy figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral (ADHD) küzdő gyermeket szüljenek.
Tények és mítoszok a gyerekek alvásáról
A csecsemőknek és a kisgyermekeknek több alvásra van szükségük, mint a felnőtteknek, ezt a tényt mindannyian tudjuk. Az alvás jelentős szerepet játszik az általános egészségi állapotunkban, a növekedésben és a fejlődésben.
Így nem lesz a gyereked imposztor-szindrómás
A perfekcionizmus kultúrájában nem csoda, hogy egyre több gyerek érzi úgy, hogy semmiben nem elég jó, semmiben nem tud megfelelni.
Az SMA-s Levente kezelésére is összegyűlt a 700 millió forint
Mészáros Lőrinctől érkezett 120 milliós felajánlás, aki adakozásra szólította fel a nagyvállalkozókat is.
Babakonyha: a legjobb sütőtökös receptek
A baba első táplálékainak egyike között találjuk a sütőtököt. Hat hónapos kortól adható, egészséges, magas kalória tartalmú, vitaminokban gazdag.
Tökkel mutatják meg az anyaság nehézségeit
Édesanyának lenni csodálatos dolog - de néha igencsak kimerítő tud lenni. Azonban a közösségi médiában megjelent néhány várandós, szoptatós tök, melyekkel az édesanyák a nehézségekre emlékeztetnek.