
Gyerekszoba.hu
10 fiúk született, mire összejött a kislány is
Alexis Brett otthonában általános a férfiuralom: a hölgy 22 évesen adott életet első kisfiának, a rákövetkező 15 évben pedig még 9 fia született. Aztán egy kislánnyal is bővült a családjuk.
Eddig ötezer család vette igénybe a diákhitelhez kötődő családtámogatásokat
Több mint ötezer család vette igénybe a diákhitelhez kapcsolódó családtámogatásokat 2018. január 1. óta - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Veszélyeztetett terhes kismamát sétáltatott meg a MÁV feleslegesen
Utasokkal volt tele az a vonat, amit rossz helyre, melléksínre húztak. Egy veszélyeztetett terhes kismamának kellett visszagyalogolnia a pályaudvarra.
Most kiderül, milyen állapotban vannak a magyar gyerekek
Ismét felméri a gyermekek tápláltsági állapotát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
Drága Kislányom! Köszönöm, hogy az anyukád lehetek
A Mother.ly szerzője csodálatos levélben köszönte meg kislányának, hogy az édesanyja lehet.
Babaváró hitel: sokan nem arra használják, amire adják
Sokan tőkeként használják fel a hitelt. Erre a Magyar Nemzeti Bank is rámutatott, a hazai nagybankok mégis szemérmesen hallgatnak arról, vajon hányan használják másra a babaváró hitelt.
A Google is fellép a megtévesztő tartalmak ellen
A Facebook után a Google is fellép a félretájékoztatás, a csodás gyógyulást ígérő egészségügyi hirdetések ellen.
Környezetbarát zöldség-gyümölcsös tasakokkal vásárolhatsz az egyik multiban
Teljes hálózatában elérhetővé teszi a többször használatos zöldség-gyümölcs tároló tasakokat a Spar Magyarország.
Gyerekverés a Boráros téren: egy 9 éves volt a leggaládabb
Vasárnap délután egy belvárosi skate-parkban egy agresszív gyerekcsoport megtámadta az ott játszó gyerekeket. A rendőrök elfogták őket. A legidősebb támadó sem volt még 13 éves sem.
Az iskolában szülte meg a kisbabáját egy tanárnő
Érdekes módon indult az iskolai év egy tanárnőnek, aki eredetileg szeptember 17-re volt kiírva a babájával. Azonban a baba korábban érkezett, szeptember 3-án, és az édesanya az iskolában, pontosabban az épület előtt szülte meg a gyermekét.
Rájöttek, hogy lehet kitolni a nők termékenységének határát
Mi lenne, ha a nők megállíthatnák egy kicsit a biológiai órájukat, és kitolhatnák a termékenység időszakát?
Ezt a 4 dolgot soha ne mondd egy várandós anyának
Van stresszesebb annál a néhány hétnél, amíg azt várjuk a terhesség vége felé, hogy a baba megszülessen? Bizony, hogy van! Azok a kérdések, amik úgy kezdődnek, hogy "még mindig nem szülted meg a babát?"
Nehéz ennél meghatóbbat elképzelni egy ikres anya számára
Egy dél-kaliforniai ikerpárról közvetlenül szülés után készült videó elképesztően népszerű lett a közösségi médiában, méltán.
Ennyit tehetsz azért, hogy ne dőljön ágynak a gyerek
Két hónapig tombolt a nyári szünet és ezzel a gyermekek iskolamentes mindennapjai. Ilyenkor kisebb a fertőzésveszély.
Egyre gyakoribb a bélrák a fiatalok körében
Egyre gyakoribb a bélrák a fiatal korosztály körében - derült ki az amerikai rákkutató társaság (American Cancer Society, ACS) tanulmányából, melyet 43 ország adatai alapján készítettek.