
Gyerekszoba.hu
A Crohn-betegek 15-20 százaléka gyerek
A Crohn-betegek 15-20 százaléka gyerek, a bélrendszer nyálkahártyájának gyulladásával járó betegség gyors terjedése és kialakulása valamiféle civilizációs ártalomhoz köthető.
Megnyílt az egyszülős központ
Megnyílt az ország első egyszülős központja, az állami segítséggel létrehozott civil intézményben a kávézó és a játszóház mellett segítő szakemberek várják az egyedülálló szülőket, akik akár mobilirodaként is használhatják a közösségi teret.
Autósgyerekülés-teszt: két ülést nem ajánlanak a szakértők
47 különböző, Magyarországon is kapható autós gyerekülést tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Két gyerekülést egyáltalán nem ajánlanak a szakértők, mivel biztonsági szempontból kockázatosak.
Az AMH szint is sokat elárul a termékenységről
Az AMH értéke igen lényeges abból a szempontból, hogy a gyermekre vágyó nő tisztába kerüljön jelenlegi termékenységi állapotával, ugyanis ennek alacsony szintje a termékenység végét jelzi.
Melyik országban a legkövérebbek a gyerekek?
Az ENSZ 38 országban 250 ezer kisgyerek súlyát és táplálkozási szokásait vizsgálta. Nem a magyar gyerekek a legkövérebbek, de túl büszkék nem lehetünk.
Így csökkentsd a rossz-, és növeld a jó koleszterin szintjét
Sokan tisztában vannak azzal, hogy vérünkben megkülönböztethetünk "rossz" és "jó" koleszterineket.
Hosszabb rendelési időt szeretnének a gyermekorvosok
Sokat várnak a házi gyermekorvosok Nagy Anikó államtitkártól: a házi gyermekorvosi rendszer újragondolását.
Mikrobiom-spray segíthet az ekcémásokon
Nagyjából minden ötödik gyerek küzd ekcémával, sokuknál felnőttkorra sem múlnak el a panaszok. Az atópiás dermatitisz pontos oka nem ismert, de a bőr felborult bakteriális egyensúlya lehet a háttérben.
Itthon nem lesz béranyaság
Évente akár száz gyerekkel több is születhetne, ha itthon legalizálnák a béranyaságot. A magyar kormány nem tervezi ezt egyelőre, így azok, akik ebben gondolkoznak, leginkább Ukrajnába járnak.
Megtalálták a PCOS okát
Úgy tűnik, megvan mi okozza a policisztás ovárium szindrómát, amely a meddőség leggyakoribb oka. A női meddőséget okozó PCOS már valószínűleg a születés előtt kialakul, a hormonális egyensúlyhiány lehet a felelős.
Befolyásolja a baba súlyát, ha a terhesség alatt kávézol?
A koffeintartalmú italok fogyasztása a terhesség alatt hosszú évekig befolyásolhatja a születendő baba testsúlyát - derítette ki egy nemrég publikált kutatás.
Tisztába tehetlek? – A metoo a gyereknevelésben is nagy port kavar
Az elmúlt években egyre többet hallhatunk szexuális zaklatásokról és visszaélésekről, éppen ezért rendkívül fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeinknek: csak az egyértelmű beleegyezés lehet elfogadható. De mikor kezdjük ezeket a leckéket?
Trinédzserkor: nem könnyű háromévesnek lenni
Pimasz, okoskodó, makacs, öntudatos, pedig még csak hároméves, nem pedig tini - bizony meglepheti a szülőket, hogy egy kis óvodás is legalább olyan nehéz eset lehet, mint egy kamasz.
Iskolakezdés: mikor kell foniáterhez menni?
A fiatal életkorban jelentkező halláscsökkenés nehezíti a gyermek beszédértési és nyelvhasználati képességeinek megfelelő fejlődését, így ha korábban nem tettük, az iskolakezdés előtt mindenképp érdemes orvoshoz fordulni.
Módszerek, amivel megvédheted a gyermeked a digitális korszakban
Az okoseszközök használatának előnyei és hátrányai egyaránt vannak, de még mindig nem tudjuk, hosszú távon hogyan hat a technológia a gyerekekre. Hogyan óvhatjuk meg a kicsiket a digitális korszakban?