Nemes-Mozer Mária

Nemes-Mozer Mária

Online veszélyek és függőség: „Több százezer kétségbeesett szülőtársam nevében kérdezem: mit tegyünk, hogy visszakapjuk a gyerekeinket?”

Megszokott látvány, ahogy óvodások kézről kézre adják a telefont, a kamaszok már fel sem néznek belőle, ez pedig súlyosan rontja fizikai és mentális egészségüket, iskolai teljesítményüket, sőt társas kapcsolataikra is rányomja a bélyegét. Ma 15 ezerszer több információ éri a gyerekeket, mint a nagyszüleiket két generációval ezelőtt, így rettenetesen nehéz dolga van annak a szülőnek, aki fel akarja venni a versenyt az okoseszközökkel.
Nagymama unokájával telefonozik

„Kéthavonta találkozunk, de nagyi akkor sem néz fel a random videókból” – egyre több nyugdíjas telefonfüggő  

A gyerekek, fiatalok sokat mobiloznak, ez nem újdonság. Arról viszont kevesebbet hallani, hogy mostanra az idősebb korosztály is rengeteget nyomkodja az okoseszközeit, rájuk nézve pedig még veszélyesebb lehet a függőségnek ez a formája. Nem is beszélve arról, hogy ez a családdal, a gyerekekkel való kapcsolatukra is rányomhatja a bélyegét.

„Anya, lesz valami jó gyerekprogram? Hát, valahol biztos…” – Egy hétvége okoseszközök nélkül

Egyre többen ismerik fel: túl sokszor éreznek késztetést arra, hogy néhány pillanatonként rápillantsanak a mobiljukra, ez pedig valljuk be, a valóság megélésében rengeteg változást hozott. Hogy kiderítsem, az én életembe mennyire férkőzött be az okostelefonom, egy hosszú hétvégére megváltam tőle. Bár alapvetően felszabadító érzés volt, jómagam is meglepődtem, bizonyos helyzetekben mennyire nehéz feladatok elé állít a hiánya.
Tiszadob

„A rendelőből kell időpontot kérni kórházi vizsgálatokra, mert sok családnak telefonra sem telik” – Esélyek és lehetőségek egy leszakadó településen

Aki mélyszegénységben élő családba születik, annak az esetek többségében elrendelt a sorsa. Kevesen képesek ugyanis kitörni a rossz körülmények közül, amik az életmódot, így az egészségi állapotot, sőt a várható élettartamot is determinálják. Szakemberekkel, segítőkkel és helyiekkel beszélgetünk Tiszadobon, a háromezer fős Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei községben, ahol a lakosság többségének olykor a mindennapi betevő előteremtése is keserves.
pelenkázás

Fitymagondok gyerekkorban: ha ezt látod, irány az orvos

Mivel sok elavult információ kering a neten és a szakemberek körében is, sokszor az anyukák is bizonytalanok abban, hogyan kellene ellátniuk a kisfiuk intim területeit. A fityma nem megfelelő higiéniája ugyanakkor fitymaszűkületet okozhat, ami legrosszabb esetben csak műtéttel gyógyítható. De mégis, mik azok a tünetek, amik kisgyermekkorban bajra utalhatnak, és mikor kell orvoshoz fordulni? Ebben segítünk.