Baba

10 apróság, amitől jobb lesz a babának

Néha meglepően jelentéktelennek tűnő akciókkal érhetsz el nagy változást a baba sírós, nyűgős hangulatában. Próbáld csak ki!
2015. Január 26.

Amikor úgy érzed, valahogy bal lábbal kelt aznap a baba, és már túl vagy mindazon, ami rendszerint segíteni szokott, például szoptatás, hordozás, összebújás, akkor jön el az ideje ezeknek a mentőöveknek.

1. Fürdetővödör

Ki tudja, mi a titka? Talán ugyanaz, mint a hordozókendőé, a szoros körülöleltség? Annyi bizonyos, hogy amikor a hasfájósan, vigasztalhatatlanul síró kisbabát levetkőztetjük, és beletesszük a speciális belső kiképzésű babavödörbe, azonnal elhallgat és lazít. Egészen kevés víz kell csak bele, a kicsi babát még tartani kell, a nagyobbacskák, akik már jól tartják a fejüket és a gerincüket, maguktól is biztonságosan elücsörögnek, pancsolgatnak a melegben.

2. Megnyugtató, csendes zene

A legkisebbek valószínűleg még ágyúdörgés közepette is képesek lennének elaludni, de hamar bekövetkezhet az a pillanat, amikor már zavaróak a durva zajok, a kiabálás, veszekedés, a hangos, vad zene, a háttértévézés zaja és más hasonló kellemetlenségek. Ilyenkor persze a csend a legjobb megoldás, de segíthet a halk klasszikus zene is. A babák Mozartra szavaznának, de próbálkozhatunk Händel barokk operáival is.

3. Tánc, ütemes mozdulatok

Öleld magadhoz szorosan a kisbabát, és táncolj vele valamilyen ritmusos, pattogós zenére. Az is megnyugtató és élvezetes neki, ha ütemesen ringatod ide-oda, dülöngélsz vele jobbra-balra, miközben magadhoz öleled, és valami kis együgyű “babarapet” rappelsz neki, például ezt: bibi-baba, bibi-baba, elfáradt a kicsi baba, sír, rí, jaja-jaja, bibi-baba, fáj hasa, jaja-jaja, milyen szép a pelyhes haja, bibi-baba – és más ehhez hasonló magasröptű mondókákat.

4. Melegített törlőkendő

Még egy apróság végezetül: a törlőkendők szinte mindig kellemetlenül hidegek, amikor előveszed a csomagból, a kisbaba popsija pedig jó meleg, amikor kibontod a pelenkából. Sokkal kellemesebb érzés lesz a picinek, ha meleg helyen (pl. a fűtőtesten) tartott kendővel törölgeted le. (A legjobb, ha környezetbarát terméket használsz)

5. Babaringató ágyacska

Bölcső, függőágy – bármelyik megteszi, néha jólesik a kicsinek az egyenletes, gyengéd hintáztatás. Álomba ringatja, megvigasztalja, átsegíti az apró kényelmetlenségeken. Túl hosszan ne ringasd – mint mindenben, ebben is a baba visszajelzéseire figyelj.

6. Kellemes pelenkacsere

Naponta akár nyolcszor is sor kerülhet rá, tehát egyáltalán nem közömbös, hogy sírás-rívás vagy jóleső nyújtózkodás kíséri. Beszélgess közben is vele, magyarázd el neki, milyen művelet következik, dicsérd, puszilgasd, simogasd. Készíts oda mindent, amire szükség lehet, szánj rá időt, ne kapkodj. A babát jó érzéssel töltik el a kiszámítható, mindig ugyanúgy ismétlődő események.

7. Biztos, lassú, gyengéd mozdulatok

A kicsi csecsemők megijedhetnek, ha hirtelen mozdítják őket. Támaszd meg először a fejecskéjét a tarkó tájékán, utána nyúlj a háta alá, és így emeld fel. Ha mégis megijedt, szorítsd gyorsan magadhoz, ez valószínűleg megnyugtatja. Ha újonc veszi kézbe a babát, magyarázd el mindezt előre. Sokszor tartanak attól, hogy a baba tejet köphet a ruhájukra, ezért kissé eltartják maguktól a picit, aki erre rövidesen nyűglődéssel válaszol.

8. Megfelelő hőmérséklet

Változó, hogy ez pontosan hány fokot jelent, de a kisbaba közérzetét rontja, ha fázik, vagy éppen ellenkezőleg, folyik róla a víz. Ne öltöztesd túl, és a szoba hőmérséklete se legyen több 20-21 Celsius-foknál, nyáron persze nehéz ezt megoldani.

9. Kéz a kézben

Az újszülötteknek, fiatal csecsemőknek akár három hónapos korukig is meglehetősen összerendezetlen lehet a mozgásuk. Saját hadonászásuktól is megrémülnek, sírva fakadnak. Erre találták ki a következőt: meleg tenyeredbe zárod és gyengéden szorítod a pici kezét. Meglepő, hogy milyen gyorsan megnyugszik tőle!

10. Szelíd fény

A túl erős fény zavaró a kicsik számára. Védekezésképpen összeszorítják a szemüket, így nem sokat látnak a világból. Ha lehet, tompíts valamit a fényeken. Kinti levegőzőhelye fölé állíts napernyőt.

A baba boldogsága, Anya boldogsága

Ez is érdekelhet: