Baba

6 dolog, amiből az elsőszülöttnek több jut

Akárhogy is szeretnénk, ezekben a dolgokban csak addig van része egy kisgyereknek, amíg egyke. A nála kisebbek sem feltétlenül csak hírből ismerik, de az garantált, hogy jóval kevesebbszer jut ki nekik.
2024. Július 07.

A kistestvér(ek) születésével jóval nehezebbé válik az idő- és energiazsonglőrködés, de ez teljesen természetes: ha megváltozik az a korábbi felállás, hogy 2 szülő jut 1 gyerekre, a hangsúlyok is átrendeződnek. Ebből adódóan hosszú listát lehet kerekíteni abból, melyek azok a dolgok, amik az elsőszülöttek kiváltságainak tekinthetők, mert a családba később érkezett gyerekeknek alig-alig jut ki belőle. Emiatt persze sok szülő érez lelkifurdalást, pedig nem kellene: a létszám növekedéssel szerencsére sok-sok olyan pozitívum is a mindennapok részévé válik, amiről egy egykét nevelő család csak másoktól hall, de a saját bőrén szinte soha nem tapasztalja.

“Miközben boldog vagyok, hogy túléltük az első évet két gyerekkel, kavarog bennem egy nagy adag keserűség is, amiért a második gyereknek nem, vagy nem olyan gyakran adatik meg jó pár dolog” – írja Megan Ruzomberka, aki a mother.ly oldalon gyűjtötte csokorba azt a 6 dolgot, ami miatt leginkább fáj a szíve, mert a kisebbik gyerekének szinte sosem adatik meg. 

1) Anyán alvás – Az elsőszülött kisbabáknak gyakran van lehetőségük arra, hogy az anyukájukon szundikáljanak, miközben ő csendben olvas a teraszon vagy abban a kivételes szerencsében van része, hogy ő is lepihenhet. Amikor két gyereknek kell gondját viselni, már nem nagyon jut ideje az anyukának könyvet lapozgatni: az alvásidőt inkább arra használja, hogy utolérje magát, az pedig nem igazán megy úgy, hogy rajta szuszog egy újszülött…

2) Tényleg csendes pihenő – Amikor egy baba túljut azon az időszakon, hogy szinte egész nap csak alszik, eszik és gondoskodik arról, hogy ki kelljen cserélni a pelenkáját, jóval kevesebbszer lesz lehetősége zavartalanul álomba merülni a nap folyamán, főleg akkor, amikor a nagytesó is a közelben van. Ez utóbbi – hacsak nincs kivételesen nagy szerencsénk – nyilván nem fog lábujjhegyen közlekedni és pisszenés nélkül, csendben játszani, amíg a kisebbnek aludnia kellene.

3) Otthon készült babaétel – Sok anyuka szán arra az idejéből, hogy maga készítse el a bébiételt, ami mindenképp becsülendő, ám időgazdálkodás szempontjából néha “luxustevékenységnek” érzi az ember. A második mellett már valamivel ritkábban jut erre idő, ami miatt a később született gyerekek tányérjára némileg gyakrabban kerül készen kapható bébiétel – hála az égnek, ez utóbbi sem ördögtől való!

4) Meseolvasás – Megan töredelmesen bevallotta, hogy a kezdeti időszakban rendkívül kifáradtak a férjével, mire túljutottak két gyerekkel az esti rituálén, így az is gyakran megesett, hogy a TV előtt, cumisüveggel altatták el a kisebbik gyereküket. Mára belejöttek annyira, hogy a kicsinek is jut esti mese, azonban nem rejti véka alá, hogy időre volt szükség ahhoz, hogy ezt be tudják illeszteni az esti tennivalók forgatókönyvébe.

5) Kettesben töltött idő – Akármennyire is szeretnénk, elkerülhetetlen, hogy két gyerek mellett kevesebb figyelem jusson a legkisebb családtagokra, ami az időre is igaz. Oké, hogy az apukának vagy egy-egy jótét léleknek köszönhetően kimozdulhat otthonról a nagyobb gyerek, hogy az anyuka kettesben legyen a kicsivel, ez azonban csak a töredéke annak, amit az anyuka egy egykével kettesben tölt. Ráadásul Megan azt sem tagadja, hogy amikor kettesben marad a kisebbik fiával, azt az időt sokszor inkább csendes pihenőre használja, közben pedig behoz néhányat a millió elmaradt tennivalója közül.

6) A fontos mérföldkövek megünneplése – Míg hajlamosak vagyunk az elsőszülött minden mozdulatát árgus szemekkel figyelni és a legapróbb előrelépéseknek is úgy örülni, hogy majd’ kiugrunk a bőrünkből, a kicsinél ez már kevésbé jellemző. Megan azt mondja, roppant büszke volt második kisfiára, amikor elkezdett kúszni-mászni, az öröm mellé azonban egy furcsa érzés is társult: “Ó ne, mostantól egy percre sem lehet majd őrizetlenül hagyni!” Persze az első igazi mosoly és az először kimondott “anya” ugyanolyan szívderítő volt nála is, mint a nagytesónál!

Hiába maradnak ki a fentiek egy másodszülött kisgyerek életéből, kárpótlásként – a nagytesó személyében – kap egy barátot/barátnőt, aki mindig “kéznél van”, egy szövetségest, akire rábízhatja a titkait, és egy nagyszerű tanácsadót, aki segíthet eligazodni az élet dolgaiban. Mindig lesz valaki, aki mellette áll, akire számíthat és a családi partik is sokkal szórakoztatóbbak, ha többen vagyunk. Ezért megéri beáldozni néhány csendes pihenőt, nem?