Kisgyerek

Így változik a nappali alvás a gyereknél

A táplálás mellett a másik legtöbb aggodalomra okot adó téma az alvás, ezen belül a nappali alvás. Sokat rágódunk azon, eleget alszik-e nap közben a gyermekünk. A válasz első sorban a gyermek korától függ.
2017. Szeptember 07.

Így változik a nappali alvás

Mielőtt részletesen megnéznénk, hogy miként is alakul gyermekünk nappali alvása az újszülött kortól az iskolás kor eléréséig, érdemes egy kicsit elidőzni a magzati lét különleges állapotánál. Ez ugyanis sokat segíthet abban, hogy megértsük a babák éjszakai és nappali alvását is.

Az anyaméhben a picik az idő akár 95%-át is alvással töltötték, ráadásul egy igen speciális környezetben: egy biztonságos, körülölelő helyen, ahol a mozgásoknak, hangoknak és különféle ingereknek számtalan hatása ért el hozzájuk. Az alvásnak az anya pocakjában még nincs kialakult bioritmusa, így a magzat alvása sem igazodik édesanyja alvási ciklusaihoz.

Innen indul tehát gyermekünk. Érthető, hogy számára rémisztő, életidegen helyzet, ha születését követően rögvest elvárjuk tőle, hogy egyedül aludjon el egy távoli szobában, a mi közelségünk nélkül, és lehetőleg kiszámítható időpontokban.

Ahány ház, annyi szokás

A babák éjszakai és nappali alvásigényét nem lehet egymástól elkülönítve szemlélni, hiszen ezek szorosan összefüggnek és kiegészítik egymást. Elképzelhető, hogy míg nappal kiválóan alszik a pici, addig éjszaka legfeljebb csak a minimum alvásidőre szorítkozik, de ez fordítva is igaz lehet. Az alvásigényt természetesen számtalan tényező is befolyásolhatja: egy betegség, fogzás, növekedési ugrás felboríthatja a korábban már kialakult rendszert. És azt se feledjük el, hogy a babák személyisége is különböző, ami szintén befolyásolja az alvási szokásokat és igényeket.

Az újszülött nappali alvási igénye

A picinek az alvásigénye még nehezen megjósolható kezdetben, hiszen világra jövetelét követően szép lassan ismerkedik a kinti világgal. A szülés okozta élmények, érzések, idegrendszerének fejletlensége miatt is sok időt tölthet az első napokban alvással a nappali időszakban is. A nappali alvások hossza, ritmusa továbbra is az anyaméhben kialakult ritmust követi: 4-5 alkalommal szunyókál ilyenkor a baba, alkalmanként 1-3 órát. Sok szülő számára ez különösnek tűnik, és sokan aggódnak is amiatt, hogy ez vajon elegendő-e így. Jó, ha tudjuk, a babák alvása igencsak eltér attól, mint ahogy mi, felnőttek alszunk.

Rövid alvások

A babák az egy napra levetített alvások felét úgynevezett REM alvásfázisban, vagyis felületes alvással töltik. Sokszor alszanak tehát keveset, és könnyen fel tudnak ébredni. Ez mind a nappali, mind az éjszakai alvásaikra igaz. Nem lehet tehát tőlük elvárni, hogy nap közben is hosszú órákat töltsenek alvással.

A felületes, rövid alvás teljesen természetes jelenség, ami – az édesanyjuk megfelelő közelségében – biztosítja számukra, hogy mindig elegendő tejhez jussanak és szopási igényük kielégülhessen.

A kisbabáktól semmiképp sem szabad hosszú nappali (és éjszakai) alvásokat elvárni! Sőt, az újszülötteknél, illetve a három hónaposnál fiatalabb babáknál kifejezetten rossz hatása lehet a túlzottan hosszú (pl. 3-4 órás) alvásoknak, hiszen az étkezések kimaradásával fejlődésük is veszélyeztetve lehet. Szakértők szerint ilyenkor energiaspórolási technikaként alkalmazzák a túl sok alvást a kicsik: ha nincs, aki kielégítse szopizási igényüket, az alváshoz folyamodnak, hiszen ehhez kevesebb energiára van szükség.

Mindenképpen figyelmeztető jel tehát, ha a nappali alvások túl hosszúak!

A nappali alvási szokások változása kor szerint

A napközbeni alvásokkal kapcsolatban általánosságban elmondható, hogy az első év során egyre rövidülnek, és többnyire 2-2,5 éves korra már a legtöbb kicsinél kialakul egy bejáratott alvási rend (ez többnyire egy napközbeni alvást és az éjszakai alvást jelent).

Az egy hónapos baba nap közben akár 4-5 alkalommal is alszik 1-3 órát, ugyanakkor fél-egy órát már ébren is tud tölteni az alvások közti időszakban.

Két hónaposan 1-2 órás időszakokat alszik a csecsemő nappal kb. 4 alkalommal. Ekkor már 1-1,5 órát is ébren van az alvások közötti időszakokban.

Egy 3-5 hónapos kisbaba nappali alvásainak száma 3-ra csökken, és alkalmanként 30-90 percet szunyókál. 3 hónapos kortól már azt is tapasztalhatjuk, hogy az ébrenléti idő fokozatosan nő: akár 2 óra hosszat is ébren szemlélődik gyermekünk.

Fél éves korukig a picik fokozatosan felismerik a nappalok és éjszakák közti különbséget.

5-7 hónaposan már 2-re csökkenhet a nappali alvások száma, alkalmanként 30-90 percnyi alvásidővel és akár 3 órás ébrenléttel az alvások között. Innentől fogva észrevehető, hogy formálódóban van egy napirend is.

7-10 hónaposan továbbra is napi 2 alkalommal szundikál a kicsi, 1-1,5 órát, míg akár 3-4 órát is ébren tud lenni két alvás között.

10-12 hónaposan már 1-2 alkalommal alszik 1-2 órát a gyermek, és tovább nő az ébrenléttel töltött órák száma. Ekkorra már 5 órányi időszakot is kibír alvás nélkül.

1,5 éves korra a nappali alvások száma általában 1 alkalomra csökkenni, 4-5 éves korra pedig sokszor a délutáni alvás is elmarad.

Kapcsolódó cikkeink: