Baba

7 tipp: így készítsd fel a gátadat is a szülésre!

Szülés előtt elmegyünk jógakurzusra, a szülésznőnk előadására a kórházba, tanulunk valamilyen relaxációt és elsősegélynyújtást, de testünk azon részét, ahol a gyermeket világra hozzuk, nem követjük túl sok figyelemmel.
2014. Május 26.
Fotó: Getty Images

Pedig sokat tehetünk azért, hogy a gátat megóvjuk az esetleges sérülésektől, hogy a lehető leglazábban vegyük a vajúdással, majd kitolással járó akadályokat, illetve a körülményekhez képest is minél eredményesebben állíthassuk vissza a szülést megelőző intim állapotokat. Gáttudatosságra fel! Megosztom, amit én tanultam a tréningeken.

Erősíts!

Az ötletszerűen elkezdett gáterősítő gyakorlatok, szorítgatások nem erősítik lényegesen az altesti izmokat. Tévhit, hogy például a vizeletsugár alkalmankénti megállítása, visszatartása, esetleg a buszmegállóban végzett hüvelyszorítások megacélozzák a gáti területet! Intimtornát érdemes ennél komolyabban tanulni, edzésszerűen végezni, könyvből, DVD segítségével, de leginkább trénertől elsajátítva, hiszen így válhatunk a leginkább felkészültté a szülésig! A tanfolyamokon ráadásul nemcsak a gátizomtornát lehet elsajátítani, hanem egyéb információk is elhangzanak, amelyek segíthetik a testi-lelki felkészülést. Ha rugalmasabbá válik a kötőszövet, és megerősödnek az izmok, minden szülés közben esetlegesen szerzett sérülés is könnyebben gyógyul, ha a gyermek világra jövetele után sem vagyunk restek azonnal edzeni. A gátizomtorna a várandósság egész ideje alatt elsajátítható.

Ha menni kell…

A várandósság alatt a méh megnövekszik, kevesebb helye van a húgyhólyagnak, gyakrabban kell pisilni mennünk, és a stresszinkontinencia sem ritka kellemetlenség (szintén helyrehozható tornával). Ha menni kell, menjünk, ne sanyargassuk testünket!

Málhák

Ne cipekedjünk a terhesség alatt: eleve nagyon terhelően hat a gátunkra, szalagjainkra, hogy növekszik a méh súlya, de ha még nehéz terheket is hurcolunk, ez tovább fokozódik. A “súlyzózás” gyengítőleg hathat a gátizmokra, nyújthatja a szalagokat, és szerepet játszhat az aranyér, a gáti és hüvelyi visszerek kialakulásában is, amelyek fájdalmassá tehetik szülés után a házaséletet is.

Lazulj el fent és lent!

Sokat segíthet a szülés előrehaladásában, ha odafigyelünk a lazításra. Ha sikerül az arcunkat, felsőtestünket ellazítani, a gáti rész is lazább állapotba kerül. A száj ellazítására például tökéletes lehet a hitvesi csók.

Kenegetés?

Gyakori tanács, hogy a gátat lazítsuk a 35. héttől gátmasszázsolaj segítségével, a hüvelybe benyúlva. A hüvely viszont kifejezetten olyan terület, ami a belső állapotunkra reagál (fejből kormányozzuk), nem attól leszünk ellazultak szüléskor, hogy előtte kenegettük a gátat. Ráadásul a mozdulatsort akkora pocakkal már magunknak úgysem tudjuk kivitelezni, így a párunkra marad a sokszor fájdalmat okozó eljárás. Ha maradunk a kenegetésnél, a hüvelybe nem benyúlva végezzük, valamilyen E-vitaminos olajjal simogatva a gátat, hiszen ez jó hatással lehet a kötőszövetre, s akár a szexualitásra is.

Ésszel edzeni

A babavárás alatt lehet testedzést folytatni, de ez így önmagában nagyon pontatlan tanács: olyan mozgásformákra essen a választásunk, amelyek nem járnak ugrándozással, zötyögéssel, nehéz súlyok emelésével, mert nagyon megterhelhetik a méhszalagokat. Hasonlóan kerüljük a mély guggolásokat, a nagyon széles terpeszben végzett popsi- és comberősítéseket, mert ilyen esetben nem olyan jó az alhasi szervek alátámasztása, a gátizom nem tudja elég hatékonyan tartani őket.

Hogy ülsz?

Ha görbén ülünk, még kevesebb helyett adunk az alhasi szerveknek, így még nagyobb nyomás kerül a gátra, és az alhasi szalagok is nagyobb strapának vannak kitéve.

+1: Szülés után pihenés!

A méhet tartó szalagok regenerálódása érdekében jó, ha a szülést követő első hetet ágyban töltjük: inkább ismerkedjünk a babával, és a házi munkát hagyjuk másra!

Forrás: Kismama magazin