Baba

A csecsemők könnyebben megemésztik a tejet, mint a felnőttek

Egy tanulmány magyarázatot talált arra, miért képesek a csecsemők könnyebben megemészteni a tejet, mint a felnőttek. Az ok egy baktériumtörzsben keresendő, amely a kicsik emésztőszervében jelentős számban megtalálható.
2011. Január 09.

Kutatók most rátaláltak azokra a génekre, amelyek nagy valószínűséggel felelősek ezért a különbségért. “Az emberi tejben oligoszacharidok vannak. Összetett szerkezetük emészthetetlenné teszi őket a gazdatest számára.

A bifidobaktérium törzsek a kizárólag anyatejjel táplált csecsemőknél gyakran túlsúlyban vannak. A három felismert alfaj közül a B. longum subsp. infantis magas szintű sejtnövekedést ér el, és összefüggésben van a csecsemők bélrendszerének kezdeti kolonizációjával” – derítették fel a Kalifornia Egyetem (Davis) és az Utahi Állami Egyetem kutatói.

A vizsgálatok eredményei azt sugallják, hogy a B. longumnak legalább két különféle alfaja van. Az egyik a B. longum subsp. infantis, amely képes hasznosítani a tejben található szenet és elsősorban a gyerekek emésztési rendszerében található, a másik pedig a B. longum subsp. longum, amely a növényi eredetű szén metabolizmusára specializálódott és a felnőttek emésztőrendszerére jellemző.

A kutatók még hozzátették: “Bár a korai bélkolonizácónak számos étrenddel összefüggő és attól független oka is van, az biztos, hogy az összetett oligoszacharidok a tejen átjutva ideális tápanyag-tartályt képeznek a B. longum subsp. infantis baktériumtörzsek számára. Az elválasztás során a fokozatos átállás a tejalapú étrendről a növényi alapú étrendre változást okoz a gasztrointesztinális szakaszban a szén hasznosítása terén, és ez kedvező a felnőttekéhez hasonló gasztrointesztinális szakasz mikrobiótái számára.”

Ezek is érdekelhetnek:

  • Élet, erő, egészség
  • Még mindig az anyatej a legjobb
  • Bízd a babára!
  • Ha pótlásra van szükség
  • Forrás: Medipress