Reggel fél hétkor kelés, a fiam kérlelhetetlen. Kezdődik a verkli. Építőkocka és kisautó a pulton, a gyerekszobában és a nappaliban, egy fél pár zokni a kanapén, egy másik fél a konyhában, mesekönyv mindenütt. A felsoroltakat összeszedem, reggelit készítek.
A gyerek közben játszik a földön, már kiborítva a szőnyegre mind a három típusú építőkocka (10 perccel azelőtt dobáltam vissza őket szétválogatva), és a lábamhoz veri a kedvenc böngészős mesekönyvét. Egy kicsit odakucorodom hozzá, olvasunk. Hallom, lefőtt a kávé, győzelem. A gyerek valami kekszmaradékot talál a földön, azt csócsálja – a “szaranya vagyok, hogy ezt hagyom”-mantra már el sem indul a fejemben -, közben felöltöztetem, pelenkacsere, előkét varázsolok rá, leülünk.
A joghurtot kanalazza, a füle mögött és a nagylábujján is olyan már, és az egész etetőszéket beborítja, a kanalat kidobva pedig a falra is jut. Én véletlenszerűen bekapkodok néhány falatot, közben – kihasználva, hogy most nem tud bemászni a kinyitott mosogatógépbe – kipakolom a tiszta edényeket, bepakolom a koszosakat – majd kiszedem az időközben jóllakott gyermekemet, letörlöm, férjjel is próbálok két értelmes mondatot váltani.
A kávémat valahol elhagytam, csak a felét sikerült meginnom. Kéz- és arcmosás, átöltöztetés, retkes ruhák leáztatása. A reggeli romjainak eltakarítása, apa búcsúztatása az ablakból, akkurátus “pá-pá”, újabb tenyérnyom az üvegen, amihez várok még egy-kettőt, és egyben takarítom majd le a hét második felében, ha kibírom addig és kilátunk rajta így is.
Gyors porszívózás. Fogmosás, közben kisikálom a mosdókagylót (tegnap este a sáros gumicsizmát félhomályban súroltam le, látszik). Épp jól elvan a gyerek. Elintézek két átutalást, lopva bekapcsolom a laptopot, írok 3 három mondatot ehhez a cikkhez. A járólapon összehúzom a koszt egy ronggyal (csak ott, ahol a papok táncolnak – mondaná édesapám, de tűzoltásra kiváló alternatíva), de már jön a fiam a cipővel és sapkával a kezében, muszáj kimenni a játszótérre.
Egy mosást azért be kéne tennem. A leáztatottakat behányom a mosógépbe, de a gyerek egyenként kihúzza őket, míg a mosószerért és az öblítőért nyújtózom. Újabb padlótörlés – mert mindent összecsöpögtetett. Eddig – 9 óra van – ez a nagy semmi, ugyebár.
Motyó összekészít, indul. Ott egy-másfél órát elhomokpogácsázunk, kergetőzünk, mászókázunk, kispajtásokkal pacsi, anyukákkal gyors világmegváltó beszélgetés, villámtízórai a mászóka árnyékában. Hazafelé gyerekkel a hátamon bevásárlás, pék, hentes, zöldséges, posta, majd haza, a fülemen is szatyor. A kihűlt kávémat a nappaliban összeszedem a polcról (jé, hát itt tettem le?), megiszom. Átöltöztetés, mert közben magára borította az innivalóját. A villámebédet összeállítom, miközben olykor kiszaladok az udvarra összeszedni mindent, amit a kisfiam az erkélyről kiszórt, hogy ne a szomszéd kutyái találják meg. Mosogatógép kipakol, teregetés, egy mesét olvasok röptében, megdögönyözöm a gyermekem. Pelenkacsere.
Ebéd, gyerek (én is) tetőtől talpig spenótos, ruhacsere, újabb áztatás, etetőszék-sikálás, romeltakarítás, mese, altatás. Végre egy kis csend… Megválaszolom az e-maileket, dolgozom kicsit, netes rendeléseket adok le, családi nyaralást szervezek, írok ehhez a cikkhez újabb 5 mondatot, közben felmosok, mert így nem járkálja azonnal össze. Visszahívom, azokat, akik délelőtt nem értek el, mert nem volt szabad kezem. Végre átválogatom a kicsi ruháit, a kinőtteket zsákba, az újakat bepakolom a szekrénybe. És dobpergés: eljön a pillanat, hogy lerogyok kicsit a két hónapja elkezdett könyvemmel.
A fenekemen nyilván működésbe lépnek az érzékelők, mert azonnal pittyeg valamelyik háztartási gépem, hogy végzett, de figyelmen kívül hagyom. Egy oldalt elolvasok, frenetikus érzés, lapozok diadalittasan – talán ma egy egész fejezetet magamévá teszek. És akkor felébred a fiam, mielőtt beleélném magam ebbe a kulturális luxusképzetbe.
Uzsonna, közben a mosogatógépbe megint bepakol. Az eperfoltos body ezúttal marad, pont jó lesz játszani. Etetőszék- és járólapsikálás (a gyümölcs és a nyálas kölesgolyó purhabként köt oda), irány az udvar. Míg elvan, leszedem a száraz ruhákat. Közben beleül a sárba, a sapkáját is megmártja benne, boldogan tapicskol, mindene olyan már, a kutyákat dögönyözni, sikongat örömében, labdázunk is. Küldök egy fotót az apjának, micsoda ingerekben gazdag a mai nap is, nyugtázza, hogy milyen jó nálunk gyereknek lenni és csodálja a türelmem. Erőt adó üzenet, fürdök az érzésben kicsit – ennyi “semmicsinálás” közben. Aztán fel a lakásba, egyenesen a kádba az egyszerűség kedvéért. Újabb szett ruha.
0-24-es szolgálat az anyaság
Ekkorra nagyjából négy óra van már, nekiállok a vacsorának, nagyon nem bír magával az utód, a hátamra kötöm hordozókendőben, különben csak a nadrágomat rángatná zokogva. Megvan az edzés is 12 kg háti súllyal. Ha sül, rotyog már minden, leülünk játszani, és az esti híradóig autózunk, berregek, verseket olvasunk, dalokat hallgatunk, nagyokat kacag és olykor futok utána: egy óvatlan pillanatban képes ugyanis kirámolni a szekrényemből minden bugyit és zoknit, az edényes fiókból és fűszertartómból kipakolni mindent, és visszapakolnom nekem kell. Napjában többször is.
Este hat-fél hétkor hazaér a férjem, és mit talál? Építőkocka és kisautó a pulton, a gyerekszobában és a nappaliban, egy fél pár zokni a kanapén, mesekönyvek mindenütt… Nem is próbálom meg elmagyarázni, hogy reggel óta mennyi minden van a hátam mögött. Külső szemlélőnek pont semmi. Ő persze nyilván tudja, hogy ez ebben a formában nem igaz, hiszen mégis van tiszta ruha, rendezett ágy, tele kamra, no és a gyermekünk is csodálatosan fejlődik.
Vacsora után apa segít rendet tenni, fürdetünk, beszélgetünk, majd 10 körül elalszik a kicsi. Az utolsó bekezdésekkel is kiegészítem ezt a cikket, miután kitántorgok az utód mellől félálomban, és egy entert nyomva küldöm is minden anyukának, aki hozzám hasonlóan csak a fenekét vakarja egész nap – egy összekacsintás kíséretében. Aztán elteszem magam másnapra, mert nagyon leszívott az egész napos “semmi”, reggel pedig megint vár a széthagyott építőkocka és kisautók, a leáztatott ruhácskák, a felolvasandó mesék, a bevásárlás és a gurgulázó nevetések. Ennek van most itt az ideje: 0-24-es “semminek”.
Ezeket is olvasd el az anyaságról:
- 10 ok, amiért az anyukák folyton késnek
- 10 dolog, amit a legtöbb gyerek nem is sejt az édesanyjáról
- “Az én anyukám semmit sem csinál”
- Milyenek az anyák? Hát nagyszerűek!
Kapcsolódó cikkek
