Nemrégiben óriási visszhangot keltett az egyik bulvárlap hasábjain megjelent fénykép, amin egy édesapa volt látható, amint babapórázon sétáltatja gyermekét Budapesten. De miért vált ki belőlünk ekkora indulatokat a babapóráz? És egyáltalán mit érdemes tudni erről az eszközről, ami külföldön már régóta nagy népszerűségnek örvend?
A babapóráz típusai
A babapóráz, vagy szofisztikáltabb nevén babahám egy olyan hevedert jelent, amit egy hátizsákkal vagy egy hámmal a gyermek testéhez erősítenek, a póráz végét pedig a szülő tartja a kezében. A hátizsák esetében a táska két vállpántját szintén összeerősítik egy vízszintes pánttal a gyermek mellkasánál, hogy ne bújhasson ki belőle. A hátizsák lecsatolható, így a későbbiekben hám nélkül is lehet használni.
Magyarországon egyelőre ezt a két típust láthatjuk az utcákon, létezik azonban a babahámnak ettől sokkal érdekesebb megoldása is, amit külföldön használnak. Például amikor a gyermeket a csuklójánál fogva – egy bilincsszerű megoldással – kötik össze a szüleivel.
Bármely megoldásról is van szó, a cél ugyanaz minden esetben: a zsúfolt vagy veszélyes helyeken (nagyvárosokban, nagy rendezvényeken, közlekedés során stb.) az eszköz segítségével a felnőtt közelében marad a gyerek, nem kell attól tartani, hogy elkeveredik mellőle.
Mit mondanak a babapórázt ellenzők?
A legfőbb ellenérv a pórázzal kapcsolatban, hogy ilyen eszközt kisállatra, elsősorban kutyára szokás tenni, és emiatt megsértjük a gyermek méltóságát.
Vannak, akik úgy vélik, hogy szimpla kényelmi szempont vezérli azokat az anyukákat, akik babapórázon sétáltatják gyermeküket, és valójában csak ők szeretnének nagyobb szabadságot maguknak.
Mások a nevelés hiányát okolják, és úgy vélik, hogy jól nevelt gyermekre nem kell ilyesmit adni; ráadásul a póráz felmenti a szülőt az alól, hogy saját maga tanítsa meg a gyermeket a biztonságos közlekedésre és magatartási szabályokra.
Mit mondanak azok, akik használják?
Azok az általam megkérdezett szülők, akik használnak babapórázt úgy vélik, a hám kétségtelen előnye, hogy a szülő keze szabadabb, a 2-3 éves rohangáló gyermek is biztonságban van, ráadásul jobban kalandozhat szülői felügyelet mellett. Sőt! Van, akinél egyenesen életmentő lehet egy ilyen segédeszköz.
Juditék esetében is ez történt: “Nekem a múlt héten a kétévesem úgy szaladt ki az útra, hogy fogtam a kezét. Kirántotta a kezét a kezemből, s már futott is az úttesten. Az volt a szerencsém, hogy elkiáltottam magam, hogy autó, s leszaladt a járdára. Azóta ismét nem megyünk egy tapodtat sem póráz nélkül. Továbbra is fogjuk a kezét, de azért biztonságot ad a tudat, hogy ha megint ellök, akkor sem tud messzire futni.”
A babahámot pártolók valamennyien úgy vélik, hogy bizony vannak olyan helyzetek, amikor a leggondosabb odafigyelés mellett is veszélybe kerülhet a gyermek. Ha valaki például mozgásában korlátozott, és nem tud az eliramodó, a kezét a kezéből kitépő gyermek után rohanni, annak ez az eszköz nagy biztonságot adhat. Szintén praktikus lehet a babapóráz, ha ikreket vagy több kisebb gyermeket szeretne biztonságban tudni a sétára induló szülő.
Eszternek az édesanyja utazott repülővel a két kisebb (2 éves) unokával: “Megnyugtató volt, hogy nála volt ez a hám. Neki is megkönnyítette a dolgát, főleg, amikor elő kellett venni az iratokat és az embernek ugye kell a két keze.”
A babapórázt pártolók egy része úgy véli, hogy ennek az eszköznek a használata nem feltétlenül nevelés kérdése, mert vannak olyan temperamentumos, dacosabb gyermekek, akik saját magukat sodorják veszélybe egy-egy séta alkalmával.
Hajni is ennek a tábornak a véleményét erősíti:
A kislányom nagyon makacs volt dackorszakos korában, mindig szaladt volna, de a kezét nem engedte, hogy megfogjam, mindig kitépte magát, kiabált. Egy hátizsák formájú babapórázt vettem. (…) nem kellett félteni, hogy kiszalad az autóútra. Stresszmentesebb lett így a séta mindkettőnknek. Nem érdekelt, mit gondol más.”
A babapórázt használók úgy vélik, hogy a hám- a hiedelemmel ellentétben- nem sérti a gyermek méltóságát, és a biztonság mindennél előrébb való:
“Nálunk volt olyan vicces helyzet, hogy egyszer kutyakiállításon viselte a gyerek, aztán jót mutattunk a pórázon vezetett kutyusok között. De nézelődhetett a gyerek nyugodtan én meg tudtam nem tűnhet el a tömegben!” – mesélte Eszter.
Külföldön már természetes
Ajibola Rita Wanda pszichológus, családterapeuta Írországban él, és ő is használja két és féléves eleven gyermekénél a babahámot, annak is a hátizsákos verzióját. Érdekesség, hogy míg a nagyobb gyermekénél eszébe sem jutott a babahám, addig a picinél kimondottan erre a problémára keresett megoldást.
Mivel folyamatos stresszforrás volt a séta, ezért amikor gyermekét kézen fogja, a vezető vége akkor is a kezében lapul a séta alatt:
“Azt gondolom, hogy önmagában ez az eszköz nem rossz. Kérdés az, hogy ki, mikor, hogyan és milyen indíttatásból használja és mennyi ideig (pl. repülőtér, mozgásában korlátozott anyuka). Vannak a nyers változatok és vannak a cuki hátitáskások. Megértem azokat is, akik ösztönösen viszolyognak, de ha arra gondolnak, hogy esetleg valakinek ez bizony segédeszköz egy darabig az anyasághoz; lehet máshogyan látják majd.”
Wanda úgy érzi, hogy Írországban eleve sokkal befogadóbb és toleránsabb a társadalom minden téren. Legyen szó akár sérült gyermekekről, akár a babahám használatáról, nem jellemző az ítélkezés.
Pedig Írországban – Wanda tapasztalatai szerint – nagy hangsúlyt fektetnek a gyermeki méltóságra, korán megtanítják nekik, hogy a testükkel ők rendelkeznek, és van választási lehetőségük.
Mit mond a gyermekpszichológus?
Bojti Andrea gyermekpszichológus szerint a babahámmal kapcsolatban a legnagyobb probléma a közmegítélés. A külső szemlélőben ugyanis ez az eszköz olyan érzetet kelt, mintha kutyát sétáltatna az ember. Emiatt pedig megbélyegzik vagy elítélik azokat a szülőket, akik kénytelenek babapórázt használni gyermeküknél. Ugyanakkor fontos megérteni- hangsúlyozta a pszichológus, hogy a legtöbb szülőnek nyomós oka van arra, hogy babahámot használjon, és sokszor bizony a szülő is rosszul érzi magát emiatt.
Alapvetően meg kell nézni, hogy miért kerül babahám a gyermekre – javasolja Andrea. Egy olyan fejlesztésre szoruló 2-3 éves gyermek esetében, aki nagyon mozgékony és többféle mozgásos-figyelemzavarral rendelkezik, fontos a biztonság megteremtése. Az ilyen gyermekekkel például szó szerint életveszélyes lehet az utcán közlekedni.
“Én is biztosan ráraknám a gyermekemre, ha arról lenne szó, hogy csak így tudok vele kimenni az utcára” – jelezte Andrea beszélgetésünk végén.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
