A baba, mint a főemlősök kölykei, születése után teljesen kiszolgáltatott. Még hosszú évekig szüksége van szülei védelmére, gondoskodására. Teljesen természetes, hogy a kiságy magánya helyett az anya ölelő karját igényli, nem kóros, ha szinte egész nap testközelbe kívánkozik. Ha ezt az igényt az anya kielégíti, a kicsi biztonságban érzi magát, nem szorong, kiegyensúlyozottá válik. A világot érdekes, felfedezni való helynek találja, bátran indul útnak, ha eljön az ideje.
Kötődési huzavona
Ez a folyamat természetesen nem ilyen egyszerű. A baba kezdetben az “áldott tudatlanság állapotában” leledzik, és szinte mindegy neki, ki ölelgeti naphosszat, lényeg, hogy biztonságban érezze magát. Ám féléves kor után rádöbben, hogy anya csak egy van, ettől kezdve már nem fogadja olyan szívesen a zöldséges néni udvarlását. Kissé morcosan viszonyul az idegenekhez, majd időnként a saját szüleivel is meggyűlik a baja. Ezt egyszerűen nevezzük, bár már nem olyan könnyen viseljük el. Kísérletezik rajtunk a kicsi, próbálgatja saját határait, ki-kitörne, de közben ugyanúgy vágyik szeretetünkre és közelségünkre, mint egy évvel ezelőtt.
Egyszer minden baba felnő
Nagy feladat ez a szülőknek. Az eddig ölbe simuló, pihepuha kisbaba időzített bombaként él a családban. Itt az idő, hogy bizonyítsuk: ha kell, el is tudjuk engedni gyerekünket. Meg tudjuk találni azokat a pontokat (még nem sok van), ahol önállóságot biztosíthatunk neki, és ott korlátozzuk, ott fogjuk vissza, ahol valóban szükséges. Ha megtaláltuk a saját családunkra érvényes szabályokat, ezekben legyünk következetesek. Ha valamit az egyik nap nem szabad, a másik nap viszont igen, a gyerek összezavarodik, és még több hisztivel adja tudtunkra: bizonytalan helyzetbe került
.
A lélek alkalmazkodik
Sokáig úgy gondoltuk – és ez is terjedt el a köztudatban -, hogy a korai hónapokban kialakult anya-gyerek kötődés minősége meghatározza az ember egész életét. Ha a baba és az anya viszonya felhőtlen, akkor később, a többi emberrel, köztük párjával és saját gyerekeivel is biztonságos, kiegyensúlyozott kapcsolatot fog kialakítani. A “ridegen tartott” csecsemőből pedig kötődésre képtelen felnőtt lesz.
És végül: ha az anya és a gyerek között bizonytalan a kapcsolat (egyszer odaadó, másszor elutasító), akkor majd a gyerek felnőtt társas viszonyait is a bizonytalanság, szorongás uralja, megváltoztathatatlanul. Ez nagyon egyszerű, logikus megközelítés, s komoly a kísértés, hogy minden bajt ebből vezessünk le. Ma már ennél sokkal árnyaltabban látjuk a helyzetet.
A gyerekek jól alkalmazkodnak még a néha szélsőséges körülményekhez is. Abból is válhat egészséges lelkű ember, akit csecsemőkorában hónapokig kezeltek kórházban, vagy anyja a szülés utáni depresszió miatt nem tudott vele kiegyensúlyozott kapcsolatot kialakítani. Igazából nem az befolyásolja a későbbi életet, hogy voltak-e csecsemőkorunkban nehézségeink, hanem az, hogy miként éltük át, hogyan dolgoztuk fel ezeket. A szülőnek itt fontos szerepe van.
Azt kell biztosítania, hogy a gyerek érezze: a fájdalmas helyzetből van kiút. A lényeg, hogy a kicsi ne maradjon magára a bánatával. Vegyünk egy példát: Jankát egy vizsgálat miatt elválasztják a mamájától. Amikor újra találkoznak, a kislány dühösen sírva ellöki magától. Ha a szülő ilyenkor megsértődik, és a saját önérzetével foglalkozik, a gyereknek egyedül kell megküzdeni a bajjal. Ha viszont az elutasító viselkedés ellenére szeretettel nyugtatgatja, akkor a gyerek azt tapasztalja meg, hogy vannak az életben nehézségek, de a bánat megosztható, van kiút.
Végleg elmegy?
Sok szülő szinte megrémül az első önálló lépéseiktől. Fogja a totyogó kezét, kétségbeesik, amikor szopás helyett inkább kanalazna, amikor örömmel szalad be az óvodai csoportszobába, amikor először megy át egyedül a barátnőjéhez, és így tovább. Mitől fél? Talán attól, hogy örökre elveszíti a gyerekét? Igen, örökre elveszíti azt a pici, kiszolgáltatott manócskát, akit szülés után magához ölelt.
El kell fogadni a változásokat, sőt nekünk magunknak is változnunk kell. Éppen ezzel érjük el azt, hogy a kisgyerekkori és kamaszkori dackorszak után is hozzánk tér vissza gyerekünk. Érettebb, megfontoltabb, de ugyanaz a gyerek. Nem veszítettük el!
Kapcsolódó cikkeink:
- Kötődési problémák gyermekkorban
- Tényleg szorosabb az anya kapcsolata a gyerekkel, mint az apáé?
- Jó hatással lehet a kötődésre az anya-gyermek pszichoanalízis
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
