Baba

Csak az egyik rotavírus elleni vakcina hiányzik

Rotavírus ellen két típusú vakcina létezik. Az egyik oltóanyag gyártójának tájékoztatása szerint az ők oltóanyaguk elérhető, a másikból azonban gyártási gond miatt valóban hiány van.
2019. Május 22.
Csak az egyik rotavírus elleni vakcina hiányzik

Ahogy azt megírtuk, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet adatbázisa alapján hiány van az egyik – a Rotarix nevű –  rotavírus elleni oltóanyagból. Az OGYÉI szerint a hiány június 17-ig tart majd. Ám Magyarországon a rotavírus ellen két gyártó vakcinája van forgalomban – a Rotarix és a RotaTeq. Ellátási hiány csak az előbbiből áll fenn, a RotaTeq vakcina folyamatosan elérhető, megfelelő mennyiség áll rendelkezésre a piaci igény kiszolgálására – közölte a MSD Pharma Hungary Kft, a RotatTeq forgalmazója. Fontos azonban, hogy a megkezdett oltássorozatban a két gyártó védőoltása nem helyettesítheti egymást.

A jelenleg is elérhető RotaTeq vakcinát 6-12 hetes kor között kell elkezdeni beadatni, az oltás 3 részoltásból álló, szájon át adandó oltássorozat. Ez tehát jelenleg is elérhető, azaz a védőoltási sorozat biztonsággal megkezdhető.

A kiszáradás miatt veszélyes a rota

A rotavírus-fertőzés alaptünete a hasmenés, hányás. A kisgyerekeknél a legnagyobb veszélyt a kiszáradás jelenti, ami akár pár óra alatt bekövetkezhet. Tünetei: napi 10-15 híg, vizes hasmenés, hányás, láz. A tünetek jobb esetben 2-3 nap alatt elmúlnak.

Kapcsolódó cikkeink: