Aki már érezte azt újszülött gyermekét fogva, hogy “na, most kellene úgy ügyesen mellre tenni, ahogy láttam/olvastam/mesélték, te jó ég!”, vagy aki a kisbabáját várva készül gondolatban az első szoptatásra, most lehet, hogy furcsállja a címet: eddig mintha ezzel nem találkozott volna.
Valóban, ez viszonylag új megközelítés, pontosabban egy ősrégi, ösztönös anyai viselkedés újkeletű megerősítése. Pedig mintha a világ néha arról akarná meggyőzni az anyákat, hogy nem bízhatnak saját megérzéseikben, ösztöneikben – mégis működnek ezek a mechanizmusok, és az utóbbi években egy angol bába alaposan vizsgálni kezdte, hogyan lehet ezeket előcsalogatni anyából és babából egyaránt a szoptatás sikere érdekében.
A “dőlj hátra és szoptass” módszer lényege, hogy az édesanya nem egyenesen ülve, nem az oldalán vagy a hátán fekve szoptat, hanem olyan kényelmes, félig hátradőlt testhelyzetben, amelyben teljes teste alátámasztást kap, főként a nyaka és a válla. Ebben a testhelyzetben fekteti magára a kisbabáját úgy, hogy a baba feje a melle közelébe kerüljön – más szóval elérhetővé teszi a mellét a csecsemő számára. A pici hason fekszik, nem annyira kinyújtózva, inkább magzatpózhoz hasonlóan. Susan Colson bába honlapján, aki az angolul laid-back breastfeeding-nek vagy biological nurturing-nek nevezett módszer “keresztanyja” és kutatója, egy sorozatnyi szép fotó segít megvilágítani a lényeget.
A “dőlj hátra és szoptass” módszernél az anya kényelemben van, és ebben az ellazult állapotban könnyebb annak felfogni a szoptatást, ami: a mindennapi élet egyik tevékenységének, ami ideális esetben nem kíván erőfeszítést, csak könnyed, egyszerű hozzáállást. A “dőlj hátra és szoptass” módszernél az édesanyák nem követnek egy lépésről lépésre előírt mozdulatsort, hogy mellre tegyék csecsemőjüket, sokkal inkább az történik, hogy a baba maga találja meg a mellet. Ahogyan a baba érésével, növekedésével párhuzamosan minden egyéb hétköznapi tevékenységnél is tesszük, a szoptatásnál is támogatjuk, segítjük gyermekünket a korának megfelelően önálló cselekvésben. Ez nagy segítség a babának test- és térérzékelése fejlődésében. Ha nehézsége támad, például a saját öklét szopja a mell közelében, az anya segít, ha nem adódik probléma, akkor pedig magától boldogul. Az, hogy magától találja meg a mellet a baba, feltehetően a mellbimbó kisebesedésének kockázatát is csökkenti.
A “dőlj hátra és szoptass” módszer reflexeken és öröklött viselkedésen alapul. Ha sikerül megnyitni az utat e reflexek előtt, a kisbabák szopni kezdenek. A babát nem kell tartani, nincs nyomás az újszülött hátán, nyakán, az anyának pedig egyik vagy mindkét keze szabad. Ebben a testhelyzetben az édesanyák természetesen és észrevétlenül engednek utat a szükséges reflexeknek, és nem kell megtanulniuk, hogyan kell pontosan szoptatni. Az édesanyáknak nem kell ehhez különösebb segítség, csak amire egyébként is szükségük van: támogatásra, és annak ismeretére, hogy miként jelzi kisbabájuk, hogy szopni szeretne.
A reflexeket maga a testhelyzet váltja ki, így ha a szülést követő első nap során, rendszeresen 2-3 órákat az édesanyán töltő újszülött nem kezd el szopni, érdemes orvos véleményét kérni. A laza anyai testhelyzet és az anya teste felé forduló, azzal szorosan érintkező csecsemő kapcsolata, reflexeket aktiváló “illeszkedése” akkor is működik, amikor a baba alszik, vagy félálomban van, ilyenkor is képesek a kisbabák rátalálni az anyamellre. Amikor az anya szabadon maradt kezével segíti a babát, a talp, lábfej simogatásával, paskolásával önkéntelenül is a száj és a nyelv szopást segítő reflexeit váltja ki.
A fordítást Patik Réka, a La Leche Liga Magyarország csoportvezetője készítette. Forrás: La Leche LigaBővebb információ a szoptatásról a La Leche Liga honapján található.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
