Több mint egy évvel ezelőtt egy cikkel kapcsolatban gyereküket egyedül nevelő édesapákkal beszélgettem, és azon túl, hogy rádöbbentem milyen piszok nehéz egyedül gyereket nevelni, nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen magányosak. Életem leghosszabb interjúja ekkor készült, több mint három órát beszélgettünk az egyik apukával, aki őszintén bevallotta nekem, hogy az egész helyzetben az a legrosszabb, hogy nincs kivel megossza a gondolatait. Bagatell problémának tűnik? Pedig egyáltalán nem az. Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány egy a közelmúltban végzett kutatása is kimutatta, hogy az egyszülősöket sok nehézségük közül a magány bántja leginkább.
– Aki volt már otthon kisgyerekkel pontosan tudja, milyen érzés az, amikor az ember egész nap be van zárva, nincs kapcsolata felnőttekkel és nem mehet kedvére oda, ahova csak akar – mondja Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány és az Egyszülős Központ elnöke. – Emlékszem, amikor a kisfiammal otthon voltam, előfordult, hogy csak azért vittem ki a szemetet, hogy 3-4 percet az utcán töltsek, emberek között. Ezt az érzést mindannyian átéljük, de míg egy kétszülős családban ott van a mentsvár, hogy este, amikor hazajön a másik, lesz idő átadni neki egy kis időre a gyereket, és megbeszélni az aznap apró-cseprő történéseit, addig egy egyedülálló szülő nincs kit hazavárjon. Senkivel nem tudja megosztani az élményeit, és nem hall a “kinti” világ eseményeiről sem, az elszeparáltság érzése és a bezártság élménye szép lassan állandósul, amitől valóban borzasztó egyedül tudja érezni magát az ember.
Az Egyszülős Központ számos úton támogatja a gyereküket egyedül nevelő szülőket. Egyrészt közösséget épít, ahol az egyszülőség nem stigma, másrészt ingyenes pszichológiai és jogi tanácsadással és különféle programokkal segít feldolgozni az adott élethelyzettel járó nehézségeket.
Magány vagy egyedüllét
Létezik egy dél-amerikai indián törzs, ahol a kiközösítés a lehető legnagyobb büntetés. Ha a törzs egy tagja valami égbekiáltó bűnt követ el, akkor az őserdő közepére száműzik, és kénytelen egyedül fennmaradni. Az ily módon örök magányosságra ítéltetett ember van, hogy belehal az egyedüllétbe, nem betegség vagy éhínség végez vele, hanem a társas kapcsolatok hiánya. Véletlenül sem akartam párhuzamot vonni a büntetés és az egyszülőség között, a történettel csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy milyen pusztító, kegyetlen érzés is a magány. A gyereküket egyedül nevelők gyakran egyik pillanatról a másikra esnek ki azokból a társas kapcsolatokból, amik számukra addig a világot jelentették. Egy válás után szűkül a rokonok köre, de nem ritka eset az sem, hogy a barátságok is megszakadnak.- A kívülállók sokszor nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel. A társaságban, ahova az adott pár tartozott sok esetben kialakul egyfajta lojalitáskonfliktus, mert a barátok nem tudják eldönteni, hogy a pár mely tagja mellé álljanak, ezért általában mindkettejükkel megszakítják a kapcsolatot – mondja Anna.Új kapcsolatokat kialakítani pedig egyáltalán nem könnyű. Ezek a szülők állandó időhiánnyal küzdenek, de nem csak az idő szab gátat az újonnan kialakuló barátságoknak. – Itt vagyok 36 évesen, egyedülálló édesanyaként, négy gyerekkel és nincs szociális életem. A barátaim eltűntek az életemből. Elköltöztek vagy egyszerűen csak más élethelyzetben vannak, mint én, és többé nincs miről beszélgetnünk. A szüleimet alkalmanként meglátogatjuk, de velük sem túl erős a kapcsolatom. Extrém módon magányosnak érzem magam, küzdök a depresszióval, és ezen a helyzeten nem segít az sem, hogy nincs senki, aki alkalmanként megveregetné a vállam, hogy jól csinálom a dolgom. Próbáltam nyitni más anyukák felé, de átnéznek rajtam. Szellem vagyok, sokszor olyan, mintha nem is léteznék – meséli Rózsa az egyik fórumon, ahol gyereküket egyedül nevelő anyák osztják meg tapasztalataikat.
Ősellenség? Nem, csak egyedül nevel
A fórumokon a legtöbb gyermekét egyedül nevelő nő arról számol be, hogy a párban élő édesanyák elzárkóznak tőlük. Bevallom, amíg nem ástam bele magam a témába, el sem tudtam képzelni, hogy ez mitől lehet.- Egy egyedülálló, magányos anyukára a többi nő gyakran potenciális veszélyforrásként tekint. Hiszen egyedül van, és bekerült egy új közegbe, ahol akár társat is kereshet magának – mondja Nagy Anna. Egyfelől érthető a nők aggodalma, másfelől kegyetlenség is a részükről ez a fajta kirekesztés. – Megpróbáltam barátokat szerezni az iskolában, ahova a gyerekeim járnak. Néhányan eleinte barátságosak voltak velem, de a kedves köszönésen túl egyikükkel sem jutottunk. Ez a kisebbik rossz, a kellemetlenebb, hogy a gyerekeimet sem hívják át az iskolatársaik magukhoz. A szülők a gyerekeimet is megfosztják a barátoktól, csak, hogy velem ne keljen érintkezniük. Többször megkérdeztem, hogy miért csinálják, leszögeztem, hogy bármi legyen is, én mindent megértek. Azt vettem észre, hogy az apukák barátságosabbak lennének, de a feleségeik nem engedik, hogy beszélgessenek velem, féltékenyek rám. Pedig nem is ismernek. Kilátástalannak érzem a helyzetem, és utálom, hogy emiatt a gyerekeim szenvednek – meséli Kata, egy másik nő a fórumról.
Én, te, ő=mi…
Magyarországon ma csaknem 350.000 egyszülős család van, és több mint fél millió gyereket érint ez a probléma. Bár eddig a szülőkről volt szó, az ő magányuk, boldogtalanságuk hatással van a gyerekek lelki állapotára is, ezért is fontos, hogy segítséget kapjanak. – Az emberek hiányát csak az emberekkel lehet pótolni. – mondja Anna. – A magányon csakis egy befogadó közösség segíthet, ahol az egyedülálló szülő nem érzi úgy, hogy kilóg a sorból. De fontos tudatosítani azt is, hogy az egyszülőség nem örökre szól, ez csak egy élethelyzet, ami idővel változik. Továbbá nem szabad tragédiaként kezelni, mert nem az. A gyereknevelés történjen bármilyen körülmények között is maga a csoda, és ez az, ami erőt ad a nehéz pillanatokban.A cikk a Kismama magazinban jelent meg.
Kapcsolódó cikkeink egyedülálló szülő témában:
- Hét tanács egyedülálló szülőknek
- Az egyedülálló anyák is lehetnek boldogok
- Egyedül nevelem a gyermekem
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
