A kutatásban elsősorban arra keresték a választ, hogyan változik egy kisbaba érdeklődése egy-egy játék iránt, attól függően, hogy az anya milyen érzelmi reakciókat mutat az adott játékkal kapcsolatban. A kisbabákra és az anyukákra egyaránt speciális sapkát adtak, mely folyamatosan figyelte az agyhullámaikat, majd az anyákat megkérték, hogy foglalkozzanak egy kicsit bizonyos tárgyakkal, játékokkal. Arra is megkérték őket, hogy bizonyos játékoknál pozitívak legyenek az érzelmeik (pl. mosolyogjanak, vagy fejezzék ki, mennyire tetszik nekik az adott tárgy), másoknál viszont negatívak (pl. fintorogjanak). Ezután a kisbabáknak “felajánlották”, hogy bármelyik játékkal játszhatnak.
Úgy találták, hogy az anya és kisbabája közötti neurális “összhang” elemzésével megjósolható, melyik játékra hogyan reagál a kicsi, illetve, minél szorosabb ez a kötelék, annál hatékonyabb lesz a szociális tanulásnak nevezett jelenség, mely több, mint puszta utánzás. A kötődést és az összehangolódást olyan külső jelek is kísérhették, mint a szemkontaktus.
“Amikor az agyhullámaink összhangba kerülnek a hozzánk közel állókéval, a tanulásra, információk megszerzésére is nyitottabbá válunk. Annak ellenére, hogy ez az úgynevezett szociális tanulás nagyon erős hatású, meglepően keveset tudunk róla” – mondta Victoria Leong, az University of Cambridge kutatója, a kutatás vezetője.
“Az ember közösségi lény, mégis, a kutatások többsége eddig arra koncentrált, hogyan működik az agyunk, amikor egyedül vagyunk” – mondta Thalia Wheatley pszichológus, aki többek között olyan új kutatási módszerek kidolgozásával is foglalkozik, melyek lehetővé teszik, hogy az agyunk működését szociális szituációkban is vizsgálhassuk. “Amikor másokkal interakcióba lépünk, az agyunk hasonlóan működik, mintha táncolnánk: mindkét félnek megvannak a maga lépései, de mégis összhang van közöttük, és folyamatosan igazodnak a másikhoz.”
A kutatás eredményeiről egy San Franciscóban tartott konferencián számoltak be.
(Forrás: sciencedaily.com)
Ez is érdekelhet: