Baba

Ritka fiúnév bukkant fel az idei Top100-ban, ráadásul nem is rossz helyen!

Igazi kincsre bukkantunk, neked hogy tetszik?
2023. Március 31.
Kisfiú autóval

Az évről-évre közkinccsé tett utónévstatisztikát érdemes tüzetesen megvizsgálni: az élvonal sokkal kevésbé mozgalmas, mint a mezőny második fele, igaz, idén a lánynevek között történt néhány látványosabb változás.

A fiúnevek toplistája is tartogatott néhány meglepetést: az első öt helyet ugyanazok a nevek uralták, mint tavaly, a sorrend azonban átalakult. A 2021-ben bronzérmes Dominik az élre tört 2022-ben, s a korábban listavezető Levente a harmadik helyre szorult. Az Olivér egy év alatt feljött a második helyre az ötödikről, a 2021-ben negyedik Bence pedig visszacsúszott a hetedik helyre.

De ne álljunk meg itt, az elsők között! Ha szemügyre vesszük azokat a neveket, amiket jóval kevesebb baba kapott, mégis elégszer választották a szülők az adott fiúnevet ahhoz, hogy bejussanak a Top100-ba, igazi kincsekre lelhetünk. Találtunk egy olyan nevet, ami korábban egyszer sem férkőzött be a leggyakoribb száz közé, most viszont ő is ott virít.

E.T. és a kisfiú, Elliott

Az 1982-es E.T. – A földönkívüli filmben is Elliottnak hívták a kisfiút (Kép: imdb.com)

Hello Eliot!

Az angol-héber gyökerekkel rendelkező Eliot név a tavalyi számok alapján rögtön a kilencvenhatodik helyig jutott, ugyanis 101 kisfiú kapta első keresztnévként, 47 babának pedig második névként választották a szülei. Olyan ismert és kedvelt neveket tudott maga mögé utasítani, mint a Dénes, a Merse, az Alexander és az Iván, ami 2022-ben utolsó lett a Top100-ban.

Az Eliot az Éliás név angol kicsinyítőképzős változata, és azt jelenti, Jahve az Úr, Jahve az én Istenem. Névnapból három is jut neki egy évben, február 16-án, július 20-án és augusztus 20-án is lehet őt ünnepelni.

Ilyen, akit Eliotnak hívnak

Ha hiszel abban, hogy a nevek magukban hordozhatnak bizonyos személyiségjegyeket, jó, ha tudod, hogy az Eliot névszáma a számmisztika szerint a 7-es, ami igazán különleges, mesebeli szám. Ennek fényében a név viselőit bölcsnek, titkok tudójának és nagyszerű vezetőnek tartják. Gondolataikat, érzéseiket nem tartják magukban, de mindig ügyelnek arra, hogy ne rontsanak ajtóstul a házba. Csodás emberismerők, akik elől nehéz (sőt, inkább lehetetlen!) bármit is eltitkolni. Határozottak és kitartóak, álmaik megvalósításáért azonban mindig sportszerűen küzdenek.

Fotó: Getty Images