Levelekben, személyes beszélgetések során, internetes fórumokon sokszor találkozunk az anyai bűntudat megnyilvánulásaival. Erről a kérdésről beszélgettünk Rajnik Mária pszichológussal, az EGO Klinika munkatársával.
– Mindjárt az elején felolvasnék néhány mondatot egy hozzám érkezett levélből: “Elkeseredett, lehetetlen anya vagyok, aki mindent, de mindent rosszul csinált. Nem is tudom, leírjam-e az egészet, olyan mérhetetlenül szégyellem magam.”
Leveléből kiderül, hogy kis súlyú, koraszülött babája született, akinek táplálkozási problémái voltak, majd tanulási zavarral küzdött a gyerek. A mama megfogadta a pedagógus valóban nem túl szerencsés tanácsait. A fiú most kemény kamaszkori krízisen megy át – és az anya mindenért magát teszi felelőssé. Ha ugyanez mással történik, talán a terhesgondozást, a kórházat, a védőnőt, a pedagógust hibáztatná. Honnan eredhet ez az önmarcangolás?
– Bűntudat szinte bármi miatt kialakulhat. Ilyenkor valójában nem azt kell vizsgálnunk, ami a bűntudat tárgya, hanem azt, hogy mi az, ami miatt az illető elbizonytalanodott anyai szerepében. Azt kellene elérni, hogy megerősödjék az önbizalma, hallgasson ösztöneire, és elfogadja, hogy senki sem tökéletes, senki sem láthatja előre biztosan döntéseinek következményeit.
A szülők gyakran túlságosan is olvasottak manapság. Ez részben jó, mert igényességet tükröz, és a pszichológiai ismereteknek köszönhetően néhány durva nevelési hiba kihalófélben van. A könyvek azonban többnyire általános elveket írnak le, nem vehetik figyelembe az egyéni sajátosságokat, és egyik szerző sem tévedhetetlen. Mindig együtt kell vizsgálnunk a családot és a gyereket ahhoz, hogy megítélhessünk egy helyzetet.
Sokakban él a “jó csecsemőről” alkotott kép, ami könyvekben található leírásokból, táblázatok adataiból és az ismerősök szép emlékeiből áll össze. Az ideális gyerek azonban nem létezik. Egy temperamentumos babával sokkal nehezebb “jól bánni”, sőt együtt élni, mint egy békés alaptermészetű, alkalmazkodó aprósággal. És akkor az anya alaptermészetét még számításba sem vettük!
Az is fontos, amit saját gyerekkorából hozott magával, és figyelembe kell venni a gyerekkel kapcsolatos tudatos vagy nem tudatos elvárásait. Van, aki imád babázni, más a kiskamaszokkal találja meg a hangot igazán. Szerencsés, ha a szülők ebből a szempontból kiegészítik egymást.
A szülőnek is, gyereknek is legyen jó!
– Tökéletes anya tehát nincs. De hogyan fogalmazzuk meg, milyen az “elég jó anya”? Az, aki a körülményeihez, adottságaihoz képest a lehető legtöbbet tudja nyújtani a gyereknek? Ez így eléggé megfoghatatlan.
– Pedig erről van szó! Az “elég jó” kapcsolat egyik feltétele, hogy mind a szülő, mind a gyerek jól érezze magát benne. A többi már részletkérdés. Ha az anyának nem jó a helyzet, ha mártírnak érzi magát vagy a bezártság miatt szenved, akkor azzal a gyereknek is árt.
– Erről rögtön eszembe jut, hogy sok szülői levélben visszatérő gondolat: “nekünk a gyerek az első”, “Danikáért mindenre képesek lennénk”, “Panni mindennél fontosabb nekem.” Mintha nem találnánk a gyerek helyét az életünkben. A gyerek az élet része, fontos része, de nem töltheti ki teljesen. Minél hosszabb ideig tanul egy nő, minél jobban szereti munkáját, hivatását, annál kevésbé tud és akar végleg búcsút mondani karrierjének.
Ugyanakkor azt is szeretné, ha tökéletesen gyereke felé tudna fordulni. Élvezi is az otthon töltött időt, jól érzi magát gyerekeivel, de közben munkájától sem szeretne végleg búcsút venni. Korántsem egyszerű feladat a két dolog összeegyeztetése, engedményekre mindkét fronton szükség van, de érdemes erőfeszítéseket tenni, mert ez a gyerekek és a szülők érdekét is szolgálja.
Valószínűleg ez a probléma állhat a következő levelek hátterében is:
Nincs módunk óvodába adni a kislányt, én viszont gyötrődöm a lelkifurdalástól, amiért nem vagyok képes egész álló nap játszani vele. Tanultam pszichológiát, tudom milyen fontos a játék ebben a korban. Eljátszik egyedül is, de ilyenkor mindig bűntudatom van, amiért nem foglalkozom vele. Most már mindennap vívódom emiatt.
H. Kati, Kanada
Levél: Estére olyan vagyok, mint a hulla. Még egy jó szóra sincs erőm, nemhogy játszanék velük. Pedig mennyire szeretném. Hányszor határoztam el, hogy kiegyensúlyozott, boldog anya leszek, amilyennek ilyen tündéri fiúkkal lennem kéne. Gondoltam, elmegyek pszichológushoz, de a férjem kikelt magából, hogy juthat ilyesmi eszembe, hiszen nem vagyok bolond.
P.
– Az első félévben az anya és a gyerek még szoros egységet alkot, de néhány hónap múlva már mindkettőjük természetes igénye, hogy elkezdjenek leválni egymásról. Sok anya azért érez lelkifurdalást, mert nem tudja minden percét a gyereknek szentelni. A bensőségesség, a feltétel nélküli szeretet rendkívül lényeges, de az is fontos, hogy időben nyissunk ebből a helyzetből. Ebben nagy segítség az apa, aki erőfeszítéseket tehet az anya “visszahódítására”. Ilyenkor mélyülhet el az apa-gyerek kapcsolat is.
Fontos tudni, hogy a gyereknek magányos pillanatokra, tapasztalatszerző időszakokra, felfedező utakra is szüksége van. Egyáltalán nem bűn, ha nem szórakoztatjuk a gyereket naphosszat. Aki nem boldogul magában ezekkel az érzésekkel, jól teszi, ha pszichológushoz, nevelési tanácsadóhoz fordul. Elterjedt vélekedés, hogy ilyesmit csak bolondok tesznek, pedig erről szó sincs. Bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor elakad, és segítségre van szüksége.
– Van, aki éppen amiatt érez lelkifurdalást, mert a gyerek egész nap rajta lóg, és emiatt ő feszült, sőt haragos lesz.
– Néha teher a gyerek, ezt be kell vallani, el kell fogadni. Az anya huszonnégy órás szolgálatot teljesít, és ebbe bizony belefáradhat. Főleg, ha álló nap nem találkozik olyan felnőttekkel, akikkel szívesen váltana szót. Tudomásul kell venni, hogy minden kapcsolatnak vannak árnyoldalai. Igenis előfordul, hogy arra haragszunk, akit szeretünk. A haragnak meg is kell nyilvánulnia. Nem arra gondoltam, hogy vágjuk földhöz a gyereket. De nem szabad megrémülnünk attól, hogy indulatok tombolnak bennünk, el kell fogadni, beszélni kell róla.
Ezt a jogot a gyerektől sem vitathatjuk el! Nem mondhatjuk ki, hogy szüleidre nem lehetsz mérges pusztán azért, mert ők a szüleid. Arra viszont meg kell tanítanunk, hogy elfogadhatóan fejezze ki indulatait.
– Nem ritka, hogy a második terhesség alatt az anyát elönti a lelkifurdalás amiatt, hogy ezentúl nem tud elég időt, figyelmet szentelni a “nagynak”. Azután jön a testvérféltékenység problémája, amitől mindenáron meg akarják óvni a gyereket (vagy magukat?). Íme egy jellegzetes levél:
A fiunknak mindent megadunk, kérése szent dolog. Én a mai napig vele alszom. Kicsit el van kapatva, csúnyán visszabeszél, nem tisztel se minket, se az óvónénit. Próbálok rá hatni, sőt, néha elragad az indulat, és keményebben rászólok. Ilyenkor bocsánatot kér, de aztán újra kezdődik minden elölről. Szeretnénk egy másik babát, de már előre félek, hogy nem tudom majd mindkét gyereket egyformán szeretni, és mindent megadni nekik.
J. Imréné, Székesfehérvár
– A testvér születése nem trauma! Legföljebb egy nehezebb időszak, amin át kell esni. Nehezebb időszakok mindenki életében vannak, ezt nem lehet megúszni. A nehézségeknek is megvan a maga értelme: fejlesztik a személyiséget, növelik a teherbíró és problémamegoldó képességet. Nem jó, ha eleve azt feltételezzük, hogy rossz lesz a gyereknek, mert végül a mi szorongásunk vezethet oda, hogy egy “szimplán” nehéz helyzetből lelki válsággal kerüljön ki a gyerek. Visszatérve a testvérre: hosszú távon jobban jár az a gyerek, akinek testvére van, még akkor is, ha az új helyzethez való alkalmazkodást át kellett vészelnie. Ezek az aggodalmak inkább a szülőkről szólnak, mint a gyerekről.
Bűntudat szülés után
Sok szülés nem úgy végződik, ahogy azt az anya elképzelte. Gyakori, hogy császármetszés esetén érez bűntudatot: “még megszülni sem tudtam rendesen a gyereket”. Ezt tetézi, hogy a műtét után többnyire elválasztják az újszülöttet édesanyjától, és a korai testkapcsolat, az ismerkedés fontos percei elmaradnak. A korai kapcsolatteremtés valóban jó hatással van a későbbi anya-gyerek kapcsolatra, de nagy hiba lenne azt mondani, hogy elmaradása miatt helyrehozhatatlan sérülés jön létre. Az anya-gyerek kapcsolat folyamatosan alakul.
A nehéz indítás ellenére is – igaz, sokszor nagyobb munkával – létrejöhet kiegyensúlyozott viszony az anya és a kisgyerek között. A kötődés minőségét a szülésnél és az első napok történéseinél jobban befolyásolja az a tény, hogy az anya érett-e az anyaságra, elfogadja-e az új szerepet, levált-e már a saját szüleiről, jó-e a viszonya a párjával – és nem utolsósorban önmagával.
Tippünk: “Rebonding”
Az angol szakkifejezés a korai, szülés után közvetlenül elmaradt közvetlen testi kapcsolat (bonding) pótlását jelenti egy későbbi időpontban. Manapság kivételesen szerencsésnek mondhatja magát az az anya-gyerek páros, amely a szülés utáni fél-egy órát összesimulva együtt tölthette.
Az újszülöttet kihűlésétől félve azonnal felöltöztetik, s tulajdonképpen nem kerül sor arra a mutatványra, hogy az apróság kúszva, helyezkedve maga találja meg a mellbimbót. Pedig a baba meztelen bőrének érintése, az első szopási próbálkozások kitörölhetetlen nyomot hagynak, már csak azért is, mert ebben a helyzetben hatalmas mennyiségű oxitocin-szeretethormon szabadul fel az anya szervezetében. Ezeket a csodás perceket a szülés utáni napokban vagy otthon is pótolhatjuk – apák is kipróbálhatják! Fektessük a meztelen kisbabát csupasz mellkasunkra, ha szükségét érezzük, takarjuk be.
Simogassuk, beszéljünk hozzá, feledkezzünk bele hosszasan a szoros együttlétbe. Sírós, nyugtalan babák, feszült szülők esetében csodaszernek bizonyulhat, feltéve, ha el tudják fogadni, hogy a probléma megoldása nem az újabb és újabb akciókban (pelenkázás, böfiztetés, ringatás, rázás, pótlás, cumi be, cumi ki), hanem a cselekvésről való lemondásban, a megnyugvásban, az elengedni tudásban, elfogadásban rejlik. Próbáljunk szemkapcsolatot keresni a kisbabával, és lélegezzünk nyugodtan, egyenletesen.
Kudarc a szoptatás!
A szoptatás szélesebb körű propagandája nagyon sok sikert hozott az utóbbi években. Ugyanakkor sok anya komoly lelkifurdalást érez amiatt, hogy akarata ellenére sem sikerül anyatejjel táplálnia a gyerekét. A szoptatás sikere nagyon sok dologtól függ. Számít az anya hozzáállása, de hiába minden akarat, ha nem kap szakszerű támogatást, és szükség esetén gyakorlati segítséget.
Sajnos nagyon kevés az országban a képzett szoptatási szaktanácsadó, nem ritka, hogy épp a rokonok, barátok vagy az egészségügyi dolgozók jó szándékú, de nem helytálló, vagy egymásnak ellentmondó tanácsai vezetnek szoptatási problémákhoz vagy az anyatej elapadásához. Ebben az esetben fontos, hogy feltérképezzük mindazokat az okokat, amelyek a vélt vagy valós kudarchoz vezettek.
Az is vállalható döntés, ha valaki nem akar szoptatni, vagy túlságosan sok nehézséggel találja szemben magát, s emiatt dönt a szoptatás abbahagyása mellett. A segítők munkáját is megkönnyíti, ha a szülők tisztában vannak azzal, mit is szeretnének valójában.
Miért érzi rossz anyának magát?
Mielőtt végső ítéletet mondanánk magunk felett, gondoljuk végig, milyen okai lehetnek magunkról alkotott lesújtó véleményünknek.
Vagy: ha nem akarja megenni a főzeléket, az biztosan nem nevelési hiba eredménye – egyszerűen nem éhes a kicsi, vagy nincs szüksége rá. Teljesen lényegtelen, hogy hét vagy tizenöt hónaposan fog először krumplipürét enni – bármi is áll az ételek bevezetési sorrendjéről szóló táblázatban.
Olvasnivalók
Azoknak, akik nem ijednek meg a túlolvasottság rémétől:
Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő.
Remek nevelési kézikönyv nevelési kézikönyvektől elbizonytalanodott, önmarcangolásra hajló szülőknek.
Park Kiadó
Elisabeth Badinter: A szerető anya (Az anyai érzés története a 17-20. században)
A szerző szerint az anyai ösztön csupán mítosz, mely inkább a körülmények függvénye, változó és feltételekhez kötött. Állítását történelmi példákkal támasztja alá.
Csokonai Kiadó, 1999.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
