A babák azért sírnak, mert máshogy nem képesek kifejezni magukat. Nem tudnak beszélni, nem tudják megigazítani a ruhájukat, nem tudnak betakarózni, ha fáznak. Ezért minden létező probléma esetén sírnak: sírnak, ha éhesek, ha nyugtalanok, ha fáznak, ha megnyugtatásra van szükségük.
Elterjedt felfogás volt 30-40 évvel ezelőtt, hogy a babák azért sírnak, hogy manipulálják a környezetüket, éppen ezért nem szabad reagálni a sírásukra, előbb-utóbb abbahagyják és megtanulják, hogy ne zsarolják a felnőtteket. Ez annyiban igaz, hogy a sírással valóban magukra akarják vonni a figyelmet, de ez nem egy tudatos, előre eltervezett manipuláció, hanem biológiai szükséglet, a túlélésük záloga, pontosan azért, mert máshogy nem tudnak hangot adni annak, hogy szükségük van segítségre.
Az is igaz, hogy megtanulják, ha nem jön segítség, pontosabban megszokják, hogy egyedül vannak, hogy magányosak. Előbb-utóbb abbahagyják a sírást, de nem azért, mert megoldódott a bajuk, hanem azért, mert elfáradnak a sírásban. Kialakul bennük az az érzés, hogy ők nem fontosak a környezetüknek, ezért nem fognak sírni. Ettől azonban ne gondoljuk azt, hogy a baba valamiféle helyes viselkedést sajátított el, sokkal inkább azt, hogy nem érdemes jeleznie, ha baj van.
A kisbabák sokat sírnak, leginkább 6 és 8 hetes koruk között. Ilyenkor gyakran nem tudni, hogy mi a pontos kiváltó ok, de megfigyelhető, hogy testkontaktusban megnyugodnak, sőt, a sokat, szinte állandóan hordozott babák kevesebbet is sírnak. Nincs ebben semmi meglepő: már a drótanya-szőranya kísérlet óta tudjuk, hogy a testi közelség meghatározó a kisbaba számára.
De mi történik, ha sírni hagyjuk a babát?
A fejlődéspszichológiából tudjuk, hogy a sírás stresszhormont termel, a megemelkedett szint pedig kedvezőtlenül befolyásolja a baba agyi érési folyamatát.
Kötődési vizsgálatokból pedig azt tudjuk, hogy a biztonságos kötődés kialakulásának alapfeltétele, hogy a gondozó reagáljon a kisbaba igényeire.
Amikor egy baba sír a vegetatív idegrendszer aktiválódik, az, amelyik a riasztásért felelős. Megemelkedik a baba pulzusa, vérnyomása, kipirul, izmai megfeszülnek, szaporán lélegzik. Ha nem időben jön a segítség, akkor sokkal tovább fennmarad ez az állapot, mint amennyi még elfogadható lenne.
Ráhangolódás, elfogadás
Fontos, hogy belássuk: a babák sírnak. Ki kevesebbet, ki többet. Ahhoz, hogy jól tudjunk együtt lenni velük, képesnek kell lennünk arra, hogy ráhangolódjunk a babára. Ne felejtsük el azt sem, hogy a kisbabák olyan szimbiózisban élnek az anyával az első időkben, hogy nem is tudnak különbséget tenni az én és az ő között, nem tekintenek magukra önálló lényként. Erre a szoros együttlétre van szükségük, ami nem azt jelenti, hogy minden másodpercben együtt kell lenni a babával, hanem azt, hogy amikor szüksége van ránk, és ezt például sírással jelzi, akkor legyünk ott. Ha azt tapasztalja meg, hogy mindig segítséget kap – ami sokféle lehet: szoptatás, masszázs, simogatás, testkontaktus -, akkor biztonságban fogja érezni magát.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
