Baba

Jövő nyártól csak állami klinikán végezhetnek meddőségi kezelést

Kizárólag állami meddőségi centrumok végezhetnek meddőségi kezeléseket jövő nyártól. A három magán meddőségi centrum és a kizárólag inszeminációt végző magánintézmény is állami kézbe kerülhet.
2021. Május 31.
Jövő nyártól csak állami klinikán végezhetnek meddőségi kezelést (fotó: Getty Images)

“Magyarországon a demográfiai kihívások állami szerepvállalást igényelnek, ezért a jövőben az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások elvégzése kizárólagosan állami fenntartású egészségügyi szolgáltató, valamint az egységes állami egészségügyi irányítás részét képező, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény szerinti klinikai központ hatáskörébe kerül”- idézi az Mfor.hu a javaslat szövegét.

A módosítás szerint 2022. július 1-jétől a meddőségi kezeléseket csak az állam végezheti majd el, így azoknak a szolgáltatóknak az engedélye, amelyek ezeknek a feltételeknek nem felelnek meg, 2022. június 30-án hatályukat vesztik. Már 2019-2020-ban államosították a meddőségi centrumok jelentős részét.

Jelenleg magánkézben van a kizárólag inszeminációt végző Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum, a Versys Clinics, a TritonLife Róbert Magánkórház és a Reprosys Kft. A tervek szerint viszont ezeket az intézményeket a magánszolgáltatók az államnak adnák majd át, a náluk tárolt embriókkal és ivarsejtekkel együtt, kártalanításért cserébe.

A módosításnak köze lehet az egészségügyi szolgálati jogviszonyhoz is, a törvény miatt ugyanis a nőgyógyászok és az endometriózis specialisták egy jó része a magánpraxist választotta. Emiatt az állami intézmények műtéti várólistái megint hosszúvá váltak, magán úton viszont egy ilyen műtét minimum félmillió forintnál kezdődik – írja a Telex.

Forrás: Telex.hu/Mfor.hu