Baba

Megjelent a kanyaró Horvátországban is

A harmadik kanyarós megbetegedést regisztrálták Horvátországban az idén, kettőt az elmúlt héten. Az elmúlt években az átoltottság aránya egyre csökken az országban.
2018. Június 05.
Megjelent a kanyaró Horvátországban is

Egy férfinál a múlt hét elején állapítottak meg a fertőzést Dubrovnikban, a hét végén pedig a egy légikísérőnél fedezték fel a betegséget Zágrábban. Egyikük sem volt beoltva.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az elmúlt években az átoltottság aránya egyre csökken az országban – írja az MTI az Index.hr nyomán.

Milan Kujundzic egészségügyi miniszter az eset után újságíróknak úgy nyilatkozott: nincs ok pánikra, ugyanakkor az, hogy a betegség Dubrovnikban is felütötte a fejét, figyelmeztető jel, mert az ország déli részén a legalacsonyabb az átoltottság aránya.

Horvátországban az emberek 89-90 százaléka van beoltva kanyaró ellen, ez az arány Dubrovnik-Neretva megyében a legalacsonyabb, 56 százalék, Split-Dalmát megyében valamivel magasabb, 70 százalék. Kujundzic továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben az átoltottság aránya 90 százalék alá csökken, fennállhat a járvány veszélye.

“Remélem, hogy a szülők a szomszédos országok példájából, ahol a kanyaró halálos áldozatokat is szedett, megértik, hogy nem játszhatnak saját gyermekeik egészségével” – mondta a miniszter.

Horvátországban a tavaly született 40 ezer gyerekből – bár kötelező a kanyaró elleni védőoltás – 4400 baba beoltását megtagadták a szülők. Az elmúlt évek ellenőrzései során ugyanakkor mindössze 18 szülő ellen indult eljárás, a kiszabható büntetés az oltás megtagadása miatt 2000 kuna (87 ezer forint).

A gyerekeket egyéves korukig kell beoltani kanyaró, rubeola és mumpsz ellen, majd ezt meg kell ismételni 6 és 7 éves korukban. A fertőző betegségek elleni védőoltásoknak azonban Horvátországban is sok ellenzőjük van az állítólagos mellékhatások miatt, köztük egészségügyi dolgozók, tudósok és tanárok és politikusok is akadnak, akik a hírportál szerint rossz irányba befolyásolják az embereket.

A szomszédos országokban az idén Szerbiában és Boszniában is volt halálos áldozata a kanyarónak. Szlovéniában egy egyéves kisfiút kezeltek a betegséggel.

Kapcsolódó cikkeink kanyaró témában:

Forrás: MTI