Baba

Megugrott a Babakötvény kamata

Február elejétől a babakötvény kamata a korábbi 3,4 százalékról 5,4 százalékra nőtt, így jóval magasabb kamatozású, mint a bankok által fizetett betéti kamat.
2018. Február 05.
Most nagyon megéri a Babakötvény

Kinek jár a kiemelkedő kamat?

A kiemelkedő kamatot azok kaphatják, akik a Magyar Államkincstárnál Start-értékpapírszámlát nyitnak és a támogatásból babakötvényt jegyeznek, közölte korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-vel. Emellett minden 2005. december 31. után született gyermek jogosult 42 500 forint életkezdési támogatásra, az összeget és a család befizetéseit pedig a 18. születésnapja után tudja majd felhasználni.

A család éves befizetéseinek mértéke után évi 6 ezer forintig az állam 10 százalékos kiegészítést is biztosít, január 1-től pedig a 2017. június 30. után külföldön született és ott élő gyermekek is kapnak életkezdési támogatást, szüleik ráadásul a 18 év alatti gyermekek számára vásárolhatnak babakötvényt is. Az állami támogatásra a magyar igazolvánnyal rendelkezők is jogosultak.

2017 végén a Magyar Államkincstárnál már 140 ezer Start-értékpapírszámlát vezettek 39 milliárd forint megtakarítással. A számlanyitások száma 9 százalékkal nőtt 2016-hoz képest, a babakötvényekben pedig átlagosan 55 ezer forintot tettek félre a szülők.

18 évesen milliomos lehet a csemete

A Magyar Állampapír számításai szerint, minden évben 3 százalék inflációt feltételezve, 18 éven keresztül havi 5 000 forint befizetésével nagyjából 2,3 millió forint takarítható meg, ami fedezhet akár jó pár évnyi tandíjat, vagy például az önrészt egy kisebb lakás vásárlásakor.

Ahhoz, hogy a 42 500 forintos induló összeg a gyermek nevére szóló számlára kerüljön és ott Babakötvényben kamatozzon, egy úgynevezett Start-értékpapírszámlát kell nyitni a Magyar Államkincstárban, amelyet a gyermek szülein túl egy hozzátartozó is megnyithatja. A számlanyitáshoz szükséges dokumentumok listája erről a linkről érhető el.

A Babakötvény nem csak a gyermek születésekor, hanem a 18. életévének betöltése napjáig bármikor megvásárolható, és a befizetett összegnek megfelelő mennyiségű Babakötvényt a Kincstár azonnal jóváírja a Start-értékpapírszámlán. A befizetett összeget a Kincstár automatikusan a gyermek születési évéhez igazodó sorozatszámú Babakötvénybe fekteti be.

A Babakötvény jellemzői

A 18. életév betöltése után, a futamidő lejártáig, a jóváírásra kerülő kamatok automatikusan befektetésre kerülnek az adott sorozatú Babakötvénybe. A kötvény értékesítése névérték + felhalmozott kamaton történik, így a befektető által a vásárláskor megelőlegezett kamatot a Kibocsátó a következő kamatfizetéskor írja jóvá a Start-értékpapírszámlán

A Babakötvény futamideje a kibocsátás napjától számított 19 év, alapcímlete 1 forint, tehát akármilyen kis összeggel megvásárolható. A számlanyitást követően a Babakötvények vásárlása automatikusan történik a Start-értékpapír számlán jóváírt összegekből.

A Babakötvény változó kamatozású állampapír, így hosszú távon biztosítja a befektetett összeg értékállóságát, az éves kamat mértéke a kamatbázis és a kamatprémium értékének összegével egyenlő. A kamat Start-értékpapírszámlán történő jóváírása évente február 1-jén történik. Az éves befizetések 10%-ának megfelelő, de maximum 6 000 forint összegű támogatás is jóváírásra kerül.

További információ a Babakötvényről: allampapir.hu

Kapcsolódó cikkeink a témában: