Baba

Miért szeretnek a babák a lábaikkal a levegőben kalimpálni?

A babáknak számtalan hihetetlenül aranyos szokásuk van, amikkel szinte alig lehet betelni! Ilyen aranyos és egyben érdekes szokás az is, hogy háton fekvés közben lábaikat felemelik, kalimpálnak velük a levegőben, próbálják megérinteni a lábujjaikat.
2021. Augusztus 23.
Miért szeretnek a babák a lábaikkal a levegőben kalimpálni? (Fotó: Getty Images)

A baba első éve egy szinte megállás nélküli utazás a fizikai és szellemi mérföldköveken át, amelyek közé a lábak mozgatása is tartozik – magyarázta Dr. Courtney Jane Wusthoff, a Stanford Egyetem Gyermekneurológiai Részlegétől a romper.com portál kérdésére. A szakember szerint a legtöbb csecsemő időnként, legalább néhányszor a levegőbe emeli, a levegőben tartja a lábait, már születéstől kezdve. A hátán fekvő újszülött gyakran behúzza a teste felé a karjait és a lábait, lábait csípőben hajlítva a hasához közelítve felemeli.

A hetek múlásával a baba lábizmai erősödnek, a lábak mozgása egyenletesebb lesz, ami előkészíti az átfordulás és az ülés mérföldköveit. “Három hónapos koráig a legtöbb baba meg tudja tartani a súlya egy részét a lábain, amikor sík felületen álló testhelyzetbe teszik” – fogalmazott Dr. Wusthoff.

A lábmozgások 4-6 hónapos korra kontrolláltabbak lesznek, és a szülők észrevehetik, hogy a baba rugdalni kezd a lábaival, amikor éppen boldog vagy izgatott. A következő lépés a lábak fejlődésében annak a képessége, hogy a baba célirányosan megrúgja a lába közelében lévő játékokat vagy más célpontot. “Ez kezdetben néhányszor történhet véletlenül, de a gyakorlással a baba egyre ügyesebben tudja szándékosan megrúgni a tárgyakat” – tette hozzá a szakember.

A legtöbb baba ebben az időszakban kezdi felfedezni a lábfejeit; a lábujjait a szájához emeli, a szájába veszi – ez pedig fejleszti a képességét a kezek és a lábak mozgásának összehangolására. A Health&Parenting szerint amikor a lábfejét, a lábujjait a szájába veszi, az fontos érzékszervi élmény is a babának.

A játék a lábaival időnként még a nyugodt, pihenős időszakokban vagy lefekvéskor is folytatódik. “Néhány baba jobban szereti a levegőben tartani a lábait, vagy akár felhúzott térdekkel, felemelt lábakkal aludni” – mondta Dr. Wusthoff, aki hozzátette, hogy ez a szokás teljesen normális a babáknál.

Mindezek a lábgyakorlatok pedig kifizetődnek a baba első évének vége felé, amikor a testsúlyát a lábaira kezdi helyezni, majd megtanul egyenesen állni, miközben megkapaszkodik például az asztalban, a szülő karjában, vagy bármilyen, a közelében lévő dologban. Majd ezt követően hamarosan megteszi az első önálló lépéseit is.

Ahogy más mérföldkövek esetén, itt is javasolt figyelni a lábmozdulatokat, hogy egy esetleges probléma korai jeleit időben észrevehessék. Dr. Wusthoff hozzátette: “Ha egy baba soha nem emeli fel a lábait hanyatt fekve, a szülőnek javasolt beszélniük a gyermekorvossal.” Hasonlóképpen, ha a baba korábban képes volt valamit következetesen csinálni, amit aztán abbahagy – például a tárgyak rugdosását, vagy már nem tudja megtartani a súlyát, amikor áll -, szintén érdemes az orvossal konzultálni.

Forrás: romper.com