Baba

Minden felborult egyik napról a másikra? Itt a növekedési ugrás!

Egyik napról a másikra hirtelen minden megváltozik: a baba állandóan csak enne, többször is felébred, pedig már átaludta az éjszakát. Növekedési ugrásra gyanakodhatsz.
2024. Január 16.
baba mosolyog
Kép: Getty Images

A baba első évében viharos gyorsasággal fejlődik, de vannak olyan időszakok, amikor még ez az ütem is begyorsul. Ilyenkor sok minden változhat, ami addig már kialakulni látszott. A növekedési ugrás jellemzően – persze nem óramű pontossággal – 3 hetes, 6 hetes korban, három és hat hónapos korban következik be. Jellemzően akkor, amikor a baba egy nagyobb fejlődési mérföldkőhöz érkezett, például megtanul egy új nagymozgást. Lássuk, mi a növekedési ugrás 4 tipikus jele.

Eddig jól aludt, most többször ébred

Vannak babák, akik a növekedési ugrás ideje alatt jóval többet alszanak a korábban megszokottnál, mások viszont éppen ellenkezően, nehezebben és kevesebbet alszanak. Abban viszont egyetértenek a szakemberek, hogy az alvás nélkülözhetetlen a megfelelő fejlődéshez, többek között azért, mert a pihenés alatt termelődnek a növekedéshez szükséges hormonok.

A baba mindig enne

Azt veheted észre, hogy a kisbabád állandóan éhes, folyamatosan szopizna vagy több tápszert igényel. Ez azért van így, mert a növekedéshez rengeteg energiára van szüksége. Sok szoptató anya ilyenkor hiszi azt, hogy kevesebb teje lehet, azért kér állandóan enni a baba, de nem erről van szó. Egyszerűen csak a megszokottnál is több tápanyagra van szüksége, de tudjuk, hogy a nagyobb igényekhez alkalmazkodik a tejtermelés.

A baba nyűgösebb

A fáradtság, a felborult napirend mellett az is okozhatja a kicsi nyűgösségét, hogy a növekedés kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel is együtt járhat, ahogy izmok, ínak megnyúlhatnak.

Valami újat mutat

Könnyen előfordulhat, hogy ebben az időszakban a baba tanul valami újat, például tapsolást vagy integetést.

Arra lehet számítani, hogy a növekedési ugrás néhány napig, maximum egy hétig tart.