Baba

Mit tegyünk, ha nem szeret fürödni a baba?

A baba fürdetése nem csak a tisztálkodásra szolgál, hanem egy nyugtató rituálé is. Szülők és babák együtt töltenek mindenki számára kellemes időt- vagy mégsem?
2022. November 18.
Baba fürdetése kádban, szivaccsal mossák a talpát

Nem minden baba szeret fürödni, vannak, akik sikítanak már a fürdővíz látványától is. Mit tehetünk, hogy a baba megszeresse a fürdetést? Olyan tippeket mutatunk, amelyek gyakorló szülőknek már beváltak.

Csak akkor fürödjön, ha jóllakott és kipihent

Ha nem éhes és nem fáradt, akkor sokkal nagyobb kedve lehet a fürdéshez.

Próbáljátok ki a fürdőpárnát

“A fiam 8 hónapos, és utált fürdeni, amíg nem szereztem neki egy nagyszerű fürdőpárnát. A párna olyan meleg marad, mint a kádban lévő víz. Bármeddig képes fürdeni, amióta használjuk” – mondja egy anya.

Fokozatos átállás

“A fiúunkat a babakádba helyezem, amiben nincs víz, és egy másik kádat töltök meg meleg vízzel. Azzal kezdem, hogy egy pohárral a lábujjaira öntöm a vizet, majd felfelé haladok. Ez nálunk bevált és a sírást is megszüntette, mert nem volt túl sok vízzel dolgunk. Ha mégis nyöszörgött, akkor énekeltem neki. Idővel rájöttem, hogy a fiam folyó víz hangját utálta, ezért mindent előkészítettem, mielőtt bementünk a fürdőszobába. Most 8 hónapos, és zuhanyzó előtt ül a padlón, amíg mi zuhanyozunk” – meséli egy másik anya.

Egy másik szülő hozzáteszi, hogy a lánya a vízbe merítést utálta, de amióta előbb kerül az üres kádba, majd abba fokozatos töltik a vizet, sokkal könnyebb a fürdetés.

Felejtsd el a kádat

„A fiam a kádat utálta. Nekünk az vált be, hogy átmostam mosdókendővel, de nem merítettem a vízbe. Amikor már ellazult, csak akkor tettem bele a kádba és így nem volt vele semmi gondja” – egy másik szülő tapasztalata

Tereld el a baba figyelmét dalokkal és beszélgetéssel

“A fiam első fürdetése óta beszélgetek vele, és elmondom neki, mit fogok csinálni, és közben dalokat énekelek. Egyszer sem nyűgösködött a fürdetésnél az állandó szórakoztatás miatt.”

“Az első néhány sikoltozás után pelenkában hagytam a babámat, miközben szivaccsal áttörtöltem és halkan énekeltem neki, így abbahagyta a sikoltozást. Most már úgy készülök a fürdetésre, hogy közben hordozom őt, és elmagyarázom a dolgokat, miközben mindent előkészítek. Ahogy kialakítottam vele egy rutint, fürdőjátékokat adtam és énekeltem, miközben fürdetem, fokozatosan megnyugodott, és most már imádja a fürdetést.”

Figyelj a levegő és a víz hőmérsékletére

“Én kellemesen meleg fürdőt engedek. Megfogom a fiamat, és a kád vízbe mártott nedves mosdókendővel letörlöm, hogy érezze a víz hőmérsékletét. Ezután lábbal előre teszem a kádba. De ha az arcára fröccsen a víz, sietnem kell, hogy kivegyem a vízből – mert utána már nem lehet megnyugtatni.”

Próbáljátok ki a zuhanyzást

“A 2 hónapos kisfiammal úgy zuhanyozunk együtt, hogy közben ő egy babahordozóban van. Nagyon élvezi a zuhanyzást.”

“Mi váltottunk fürdetésről a zuhanyozásra a 10 hónapos gyermekünknél. Van egy csúszásmentes szőnyegünk a kádban, és a tust használjuk. Most már a fürdetés csupa móka sírás helyett”

Ragaszkodj a rutinhoz

“Szigorúan betartottam azt a rutint, hogy minden este ugyanabban az időben vagy közel ugyanabban az időben fürdetem a fiamat. Vannak játékok a kádban, hogy eltereljék a figyelmét. Biztonságosan betekerem egy törölközőbe, és körbe repüljük a fürdőszobát és a hálószobát, megállok a tükröknél, hogy megnézze magát, és a játékoknál, hogy megpuszilhassa.”

Összecsomagolva

“A babám kapucnis fürdőlepedőjét beáztattam a meleg fürdővízbe, és betakartam vele. Minden egyes kis végtagot, tetőtől talpig le- és újra betakartam, amíg tiszta nem lett. Meleg és boldog maradt anélkül, hogy valaha is vízbe merült volna, egészen 4 hónapos koráig, amikor már készen állt a fürdetésre egy csecsemőkádban.”

“Amikor a kisbabám még nagyon kicsi volt, sokat sírt fürdetéskor. Miután levettem róla a ruhát és a pelenkát, bepólyáztam egy takaróba. Aztán a kezemet ide-oda csúsztattam, hogy bedörzsöljem a szappannal, és a meleg vízbe tettem, még mindig a takarójába burkolózva.”

“Egy ötlet, ami segíthet: ezt a nővér csinálta a fiammal az első fürdetéskor a kórházban. Becsomagolta őt teljesen egy takaróba, és óvatosan beletette a meleg vízbe. Aztán lassan és óvatosan kicsomagolta, apránként, miközben minden egyes testrészét megmosta. Nem sírt. Ugyanezt csináltuk otthon is az első pár hétben, amíg elkezdte szeretni a fürdőt, és akkor már nem használtuk a takarót.”

Fürödjetek együtt

“A lányomnak most már nem okoz gondot a fürdés, mert együtt fürdik velem. Megkapja az anyai kényelmét és biztonságát, a testem melegét. Amikor a víz hűlni kezd, én is érzem, így tudom állítani a hőmérsékletet, ha túl hidegnek érzem.”

“Az egyik fiamat megijesztette a fürdés, ezért vele együtt fürödtem. Elkezdtem szoptatni, amikor beszálltunk, és aztán egész idő alatt csak szorosan tartottam őt. Talán négyszer vagy ötször fürödtem vele. Azután már nem volt baja a fürdéssel.”

Kép: Getty Images

Forrás: babycenter.com