Baba

Miben fürdessük a babát?

Egy kisbabával megannyi kérdés és megoldandó feladat is érkezik a családba. Apróságnak tűnik, mégis nagy fejtörést okozhat, hogy miben fürdessük a picit. Segítünk!
2017. Szeptember 21.

Miben fürdessük a babát?

A baba hazaérkezését követően izgalommal és aggodalommal vegyes érzésekkel várjuk az első fürdetést. Félünk a kezünkbe venni ezt a törékeny csöppséget, tartunk tőle, nehogy ügyetlenkedéssé váljanak a várva várt pancsolós pillanatok. Nem szeretnénk, ha kellemetlen élmény lenne az első fürdetés, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy ez a művelet bizony határozottságot és nagy odafigyelést igényel.

A babavárás időszakában már felmerül a kérdés, hogy miben is fürdessük az újszülöttet. Mi lenne az ideális számára?

Számtalan lehetőség és babafürdetési kellék közül választhatunk, a lényeg azonban minden esetben ugyanaz: fontos, hogy a baba biztonságban legyen a fürdetés alatt, és egy pillanatra se hagyjuk magára a kicsit. Bármit is vásárolunk számára, ügyeljünk arra, hogy a fürdetéshez kiválasztott eszközt lehetőleg másra ne használjuk, és érdemes a használatba vétel előtt fertőtleníteni azt (ehhez gyógyszertárban is beszerezhetünk fertőtlenítő tablettát).

S hogy miben fürödjön a kicsi? Tulajdonképpen bármilyen eszközt választhatunk, ami stabil, nem borul fel, és a baba is szívesen van benne.

Tekintsük most át a lehetőségeket!

Mosdókagyló

Van, aki a praktikum híve, és az első időszakban a mosdókagylót használja a rövidke fürdetéshez. Ez esetben ügyelni kell arra, hogy a csap ne legyen útba, és a kagyló aljába tegyünk valamilyen csúszásgátlót.

Természetesen különösen ügyeljünk a kagyló fertőtlenítésére!

Kiskád

A hagyományos babafürdető kiskádakat ma már számtalan extrával (állvány, vízleeresztő cső, csúszásgátló és hőmérő) szerelik fel, ki-ki a pénztárcájának és igényének megfelelőt választhatja a bababoltokban.

Fürdőkádból már választhatunk olyat is, ami felfújható és kifejezetten újszülötteknek szánt szűkítő betéttel is kiegészíthető.

A kiskádat akár bele is lehet tenni a nagykádba, hogy ne legyen nagy felfordulás vagy kiscsapódó víz a fürdéskor.

A baba biztonsága érdekében érdemes valamilyen csúszásgátlót is használni a fürdetéshez. A szivacs babatartók például nem igényelnek rögzítést, ugyanakkor nem is csúszkálnak. A babát nyugodtan ráfektethetjük ezekre. Ha nem akarunk ilyesmire költeni, akkor egy egyszerű törölköző vagy vékony szivacs is megteszi, ami a kád aljába helyezünk.

Babafürdető dézsa

Az első néhány hétben, ha a köldökcsonk már levált, ki lehet próbálni a babafürdető dézsát is, amit nagy élvezettel vesz birtokba a babák többsége, hiszen az anyaméhben töltött időkre emlékezteti őket. A dézsában fürdetett picik nyugodtabban alszanak, és a hasfájásukat is enyhítheti ez a vödörre emlékeztető eszköz. Hátránya ennek a fürdőeszköznek, hogy viszonylag hamar kinövik a picik.

Kellékek

Vannak speciális állványok, fürdető székek (felfújható gumi vagy műanyag), amelyre biztonságosan rátehetjük a kicsit, így a kezünk szabaddá válik. Ezeket nagy- és kiskádban egyaránt lehet akár használni. Mivel a babák egy részét megijeszti a nagy kád látványa, így érdemesebb kezdetben inkább a kisebb kádba tenni ezeket. Jó, ha a csecsemő támasztására szolgáló eszköz nem nyomja a gyermeket, középső része puha és rugalmas anyagból készül.

Mikortól használjunk nagy kádat?

A normál fürdőkád több szempontból sem praktikus az újszülött fürdetéséhez: mivel túlságosan mély, kényelmetlen a fürdetés benne. Vagy bele kell hajolnunk, vagy a kád mellé kell térdelnünk, ami balesetveszélyes (nem tudjuk biztonságosan tartani a kicsit), és a derekunknak sem tesz jót.

Általános szabály, hogy amikor a gyerkőc már biztonságosan ül – általában 6-8 hónapos kor körül -, akkor kezdődhet el a fürdőkádhoz való szoktatás. Fürdetéskor ügyeljünk arra, hogy mindig csak annyi vizet töltsünk a kádba, hogy a pici lábait ülő helyzetben ellepje.

Ha a gyerkőc már kinőtte a fürdető kádat, de még esetleg tartunk a nagy kádban való fürdetéstől, speciális fürdető karikába ültetve elkezdhetjük tanulgatni a nagyok fürdését. Vásárláskor figyeljünk arra, hogy olyan karikát válasszunk, amely biztonságosan rögzíthető a kád aljára, és kellően megtámasztja a kicsi hátát és karjait. Fontos, hogy a karikán olyan zár legyen, amit gyermekünk nem tud önállóan kinyitni.

Ne feledjük! A fürdő eszköz kiválasztását illetően sincsenek kőbe vésett szabályok! Figyeljük meg, hogy érzi magát a babánk fürdéskor, mi az, ami zavarja, vagy amit szívesen fogad.

Kapcsolódó cikkeink: