
(Kép forrása: Getty Images)
A Scary Mommy portál írt egy nemrégiben megosztott TikTok-videóról, amiben egy édesanya a cukiság agressziónak elnevezett jelenséget magyarázta el – a hozzászólások alapján pedig úgy tűnik, hogy ezt a különös reakciót sokan tapasztalták már. „Megérted, mennyi önuralom kell hozzá, hogy ne…” – kezdi a videóban. „Ha cukiság agressziód van… Annyiszor szorítom össze a fogamat minden egyes mozdulatára? Meg akarlak harapni. Valójában nem harapnálak meg és bántanálak, de olyan, mintha meg akarnálak harapni, mert annyira aranyos vagy, és nem tudom, mit kezdjek ezzel a látszólagos agresszióval” – fejti ki az édesanya.
Tehát a cukiság agresszió egy olyan jelenség, amit valamilyen nagyon aranyos dolog vált ki, például kisbabák vagy kisállatok. Ahogy a témában erről korábban írtunk, ilyenkor erős érzések lesznek úrrá rajtunk, és éppen az ellenkezőjét tennénk annak, mint azt várnánk – például ahelyett, hogy dédelgetnék azt, aki vagy ami kiváltotta belőlük ezt az érzést, szinte felfalnák. Ez hasonlóan működik, mint amikor valaki elsírja magát, ha nagy boldogság éri – pedig a sírást alapvetően a szomorú dolgokhoz társítjuk.
Ahogy arra a Scary Mommy rámutat, maga a jelenség valószínűleg nem újdonság – maga a kifejezés viszont nagyjából csak egy évtizede létezik. Oriana Aragón szociálpszichológus „játékos agresszióként” írta le ezt „A pozitív érzelmek dimorf kifejezései: a törődés és az agresszió megjelenése az aranyos ingerekre adott válaszként” című cikkében.
Aragón tanulmánya szerint ez egy olyan reakció, amely segít feldolgozni a túláradó, pozitív érzelmeket. Ilyenkor olyan intenzív boldogságot érzünk, ami erőszakos impulzusként jelentkezik. A professzor szerint, ha egy aranyos csecsemőt, kisállatot, vagy más, nagyon helyes élőlényt látunk, legszívesebben felkiáltanánk – esetenként meg is tesszük –, hogy „Jajj, mindjárt felfallak!” – írtuk korábban a tanulmányt szemléző smartparenting alapján. Azonban ez a vágy nem társul valódi erőszakkal, és nem tudnánk igazából ártani a babáknak, kisállatoknak, nem tennénk meg ezt valójában, csupán az agyunk így segít megbirkózni a túláradó szeretettel, amit érzünk.
A cukiság agressziót Katherine Stavropoulos klinikai pszichológus és a Riverside-i Kaliforniai Egyetem kutatója is tanulmányozta, és társszerzője volt egy 2018-ban publikált tanulmánynak, amely azt vizsgálta, mi történik az agyban, amikor valaki cukisági agressziót él át. A tanulmányban végül arra jutottak, hogy a jelenség érinti az agy érzelmi és jutalmazási rendszerét is – ezek közül utóbbi a vágy és az öröm érzéséért felelős, írt róla a HuffPost.
Kutatásukban aranyos és kevésbé aranyos képeket mutattak a résztvevőknek, akiknek értékelniük kellett utána, hogy mennyire értettek egyet többek között a cukiság agressziót – például „Olyan aranyos, hogy meg akarom szorongatni!” – és a túláradó érzéseket – például „Annyira aranyos, hogy nem bírom” – kifejező kijelentésekkel. Közben elektródákkal mérték a résztvevőknél az elektromos aktivitást a különböző agyterületeken.
„Azok, akik egyetértettek azzal az érzéssel, hogy „Olyan aranyos, hogy meg akarom szorongatni!”, azok voltak, akiknél a legtöbb volt a jutalommal kapcsolatos agyi aktivitás” – idézi a portál Stavropoulost.