
Kép: Getty Images
Egy angol nő tíz évvel ezelőtt otthon végezhető DNS-tesztet csináltatott kíváncsiságból, mert többet akart megtudni alig ismert nagyapjáról. A teszt eredményét feltöltötte egy online adatbázisba, ezt böngészve arra lett figyelmes, hogy sok ír felmenője van, erről a tényről azonban korábban nem hallott semmit a családjától. Különösképpen nem foglalkozott az „eredménnyel”, olyannyira nem, hogy le is mondta az adatbázis-előfizetését.
Néhány évvel később egy férfi azzal kereste meg, hogy az adatbázisba feltöltött adatok szerint ők édestestvérek. A nő – akire Susanként hivatkoznak a BBC riportjában, – először azt gondolta, biztosan örökbe fogadták. Ezt azonban bátyja cáfolta, aki tisztán emlékezett arra, amikor édesanyjuk terhes volt a húgával, vagyis vele. A nő ekkor már bőven nagymamakorban volt, így édesanyját már nem tudta megkérdezni.
Természetesen nem hagyta nyugodni a dolog, már csak azért sem, mert mindig furcsának találta, hogy magasabb a testvéreinél, és ő az egyetlen szőke a családban. Végül a lánya szerzett egy listát az összes babáról, abból a kórházból, ahol az édesanyja született, és akikkel ugyanazon a napon születtek.
A listán egy olyan kislány neve is szerepelt, ami egyezett az őt megkereső férfi vezetéknevével. Innentől kezdve egyértelműnek tűnt, hogy hetven évvel korábban elcserélték őket a szülészeten.
A BBC cikke szerint az olcsó DNS-tesztek és a családfakutatással foglalkozó weboldalak fellendülése miatt arra lehet számítani, hogy még több ilyen esetre derül majd fény.
Egészen a közelmúltig nem volt példa ilyesmikre az Egyesült Királyságban, ahol a kórházak jelenlegi gyakorlata szerint közvetlenül a szülés után két pántot helyeznek a csecsemők bokájára, és nem is választják el őket az édesanyától. Az 1950-es években azonban egészen más volt a helyzet, akkoriban még sokszor elkülönítették az újszülötteket.
A brit nő a BBC-nek azt is elárulta, hogy testvéreivel nem változott meg a viszonya – sőt, közelebb hozta őket egymáshoz a hír – vér szerinti családjával egyelőre még nem alakult ki kapcsolat.