Baba
Szerencséje volt a veszélyeztetett terhes kismamának
Nagyon gyorsan be kellett érniük a kórházba, mert a kismama veszélyeztetett terhes volt. Pont arra járt egy rendőrautó.
A baba fejlődése – A 8. hónap történései
A felfedezések hónapjában a szülőknek sok mindent újra át kell gondolniuk az étkezéstől a biztonságig.
Szoptatás utáni depresszió: ami létezik, de nem beszélünk róla
Lehet, hogy eddig még sosem hallottál erről az egyébként létező jelenségről. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy beszéljünk róla!
Sztárok őszinte fotói a szoptatásról
Azt minden szülő tudja, hogy az újszülötteknek rengeteget kell enniük, hogy mindig fel legyen töltve üzemanyaggal az apró pocakjuk. Az anyák számára ez azt jelenti, hogy bárhol, bármikor készen kell állniuk arra, hogy meg tudják szoptatni a gyermekeiket.
A császármetszéssel született babáknak más a bélflórájuk
Jelentősen eltér a bélflórájuk a természetes úton és a császármetszéssel született csecsemőknek - állapította meg egy nagy létszámú kutatás, melyben csecsemők székletmintáit elemezték.
A baba fejlődése – A hetedik hónap történései
Növekvő önállóság és növekedő fogak - ez sem lenne kevés, de ebben a hónapban még egyéb változásokra is számíthatunk.
20 év után újra megjelent a gyermekbénulás a Fülöp-szigeteken
Csaknem két évtized után újra megjelent a Fülöp-szigeteken a járványos gyermekbénulás.
11 elképesztő tény az anyatejről
Az anyatej egy igazán különleges dolog, amely már az első pillanattól táplálja a kisbabát. Talán a következő érdekességeket még te sem tudtad róla.
Összekeverték a spermát, ázsiai gyereke született a kaukázusi párnak
Beperelt egy amerikai meddőségi klinikát egy korábban náluk kezelt pár, mert rossz spermával megtermékenyített petesejtet ültettek be. A kaukázusi párnak félig ázsiai lánya született.
Így hat a babára, ha sírni hagyod
Szerencsére egyre kevesebben gondolják úgy, hogy jót tesz a baba tüdejének, ha sírni hagyják. Nemhogy használ, hanem egyenesen árt, ha a szülő nem reagál a kisbaba sírására.
Így tanulja meg a baba az ok-okozati összefüggést
Hogy tetteinknek következményei vannak, annyira átjárja az élet minden szegmensét, hogy a babák biztosan meg fogják érteni az összefüggést. De vajon biztosabbá teheti-e valahogy a szülő a megértést?
Volt, aki Audi Q7-esre költötte az autótámogatást
Július elsején indult a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. Az eladási listát a Dacia vezeti, de volt, akik Audi Q7-est vett állami támogatással.
Nem csak a kezdeti nehézségekben segíthet a szoptatási tanácsadó
Hasfájás kínozza a csecsemőt, kakigondjai vannak, vagy épp nem gyarapodik a súlya? A gyerekorvos és védőnő mellett a fiatal anyukák egyik legnagyobb támasza a laktációs tanácsadó lehet, akinek a szakértelme ezekben az esetekben aranyat ér.
Gyermekkiropraktika: problémák, amiken segíthet
Miben más a kiropraktika, mint a csontkovácsolás? Mikor érdemes egy szülőnek kiropraktőr segítségét kérni?
Úgy tűnik, ok nélkül sír a baba? Lehet, túl sok inger érte
A baba érzékszerveinek stimulálásával serkenthetjük a pici agyfejlődését, azonban túlzásba is eshetünk az őt érő ingereket illetően.