Baba

Szoptatás utáni depresszió: ami létezik, de nem beszélünk róla

Lehet, hogy eddig még sosem hallottál erről az egyébként létező jelenségről. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy beszéljünk róla!
2019. Szeptember 24.
Szoptatás utáni depresszió: ami létezik, de nem beszélünk róla (fotó: iStock)

Angela Lanter influenszer két hónappal azután, hogy már nem szoptatta a kislányát, MacKenlee-t, furcsa, kellemetlen tüneteket tapasztalt. “Először az álmatlanság kezdett elhatalmasodni rajtam, majd hormonális változások is történtek, ugyanis elkezdtem erősen izzadni” – olvasható a parents.com cikkében.

A progeszteron és az ösztrogén kicsit alacsony szinten volt, de Lanter eredményei egyébként normálisnak bizonyultak. Azután, hogy már néhány hete szinte alig aludt, egy éjjel úgy döntött, elég volt, és bevett egy vény nélkül kapható, altató/nyugtató hatású tablettát. Hajnali kettőkor arra ébredt, hogy pánikrohama van. “Rettenetes volt” – emlékezett vissza a nő, aki másnap elment az orvosához. Felsorolta a tüneteit, amelyek időközben idegességgel és súlycsökkenéssel bővültek. “Az orvosom ezek alapján azonnal felismerte, hogy ezek a szoptatás utáni depresszió tünetei, hiszen az ő felesége is pont ugyanezen ment át” – mesélte Angela Lanter.

A nő megtudván, hogy tünetei egy konkrét egészségi állapothoz kapcsolódnak (hiszen így azért könnyebb őket kezelni), egyszerre könnyebbült meg és került szinte sokkhatás alá: sohasem hallott korábban még a szoptatás utáni depresszióról. Az Instagramon írt is erről egy posztot, amiben egy kicsit hitetlenkedik, hiszen a szülés utáni depresszió ismert jelenség, no de a szoptatás utáni depresszió? Ilyen tényleg létezik, nem csak kamu?

“Nem, ez egy valódi dolog. Kiderült, hogy van olyan jelenség, amiről mi nők nem beszélünk eleget” – fogalmazott a több mint 265 ezer követőjének. Ezután a megosztás után pedig rengeteg nő felvette vele a kapcsolatot és megírta neki, hogy ők is megtapasztalták azt, amit Angela átélt, tehát tényleg nem ritka és egyedi esetről van szó. A többségük ugyanúgy, mint a nő, korábban nem hallottak a szoptatás utáni depresszióról.

Mi is az a szoptatás utáni depresszió?

Ahogyan a nevében is benne van, ha a nő abbahagyja (bármi miatt) a szoptatást, ez a fajta depresszió ilyenkor jelenhet meg. Maga a jelenség a hormonális ingadozások, illetve az elválasztás pszichológiai stresszének a következménye lehet.

A tünetek között szerepelhet a fokozott ingerlékenység, az általában élvezetes tevékenység már nem vált ki ugyanolyan érzéseket, de fáradékonyság vagy koncentrálási nehézség is felléphet – magyarázza Gail Saltz pszichiáterprofesszor.

Miért van az, hogy sokszor mégsem diagnosztizálják?

A szoptatás utáni depresszió sajnos nem kapja meg a kellő figyelmet, kevés kutatást is végeztek eddig a témában. Szakemberek szerint ez azzal lehet összefüggésben, hogy az anyákról egészen egyszerűen sokszor fel sem tételezik, hogy depresszió okozhatja a tüneteiket a szoptatás abbahagyása után.

Hiszen pszichológusok, pszichiátriai szakemberek fókuszába leginkább szülés után kerülnek az anyák depresszió miatt (bármennyire is sokkal ismertebb a jelenség, sajnos vannak bőven olyan esetek, amikor még ezt sem ismerik fel). Ez általában a gyermekágyas időszak után, vagyis a szülést követő hatodik héttől jelenik meg, a szoptatás pedig általában jóval tovább tart, így akár a szülést követő egy-két-három évvel jelentkező szorongást már egészen másként kezelik. Szakemberek szerint az is megnehezíti a dolgukat, hogy sokszor maguk az édesanyák sem említik a tünetek megjelenésekor a szoptatás abbahagyását, mint megváltozott tényezőt – de ez nem is csoda, hiszen a téma annyira alul van reprezentálva, hogy nem is gondolják, hogy lehet összefüggés a két dolog között.

Hormonális változások

Saltz professzor szerint előfordulhat az is, hogy alábecsüljük az elválasztáshoz kapcsolódó hormonális változásokat is. “Az oxitocin, amely ugyebár szoptatáskor termelődik, így megemelkedik a szintje a szervezetben, a szoptatás abbahagyása után értelemszerűen lecsökken” – mondja az orvos. “Mivel az oxitocint boldogsághormonnak is hívjuk, ennek a csökkenése a szervezetben intenzív veszteség- és szomorúságérzetet okozhat” – teszi hozzá.

De más hormonok szintje is változik, a szoptatás során ugyanis a prolaktin szint is emelkedik, amelynek köszönhetően nyugalmat éreznek az anyák. “Ha hirtelen történik az elválasztás, a szoptatás abbahagyása, ennek a hormonnak a hirtelen csökkenése is rossz érzéséket válthat ki az anyákban” – magyarázza a doktor.

Ugyanakkor a szoptatás során az ösztrogén szintje általában alacsonyabb a nőkben, az elválasztás során pedig visszatér a terhesség előtti szintre. Néhány nő esetében ez lassabb ütemben történik. Az ösztrogénszint eltolódása pedig depressziót, ingerlékenységet is kiválthat.

Később is megtörténhet

Ráadásul, ami miatt még “alantasabb” betegség a szoptatás utáni depresszió, az az, hogy nem feltétlenül azonnal a szoptatás abbahagyása után jelenik meg – a fentebb említett személyes példában is két hónap telt el az elválasztás és a tünetek megjelenése között. Emiatt pedig sok édesanya anélkül éli át a jelenséget, hogy a tüneteit összefüggésbe hozná a szoptatás befejezésével.

“A nők gyakran nem mutatják ki, hanem magukba fojtják ezeket az érzéseiket, de van, hogy nem is veszik észre, hogy a depresszió egy fajtája az, amit éppen átélnek” – mondja Dr. Saltz. Hozzáteszi, hogy a pszichiátriai közösség körében is sokkal kevésbé ismert ez a depresszió, mint más, szülés utáni állapot.

Mikor érdemes segítséget kérni?

Az elválasztási folyamat során teljesen természetes a szomorúság és az elvesztés érzése, de ha úgy érzed, ennél többről van szó, mindenképp fordulj szakemberhez! Ráadásul ha a tünetek annyira súlyosak, hogy akadályozzák az anyát a mindennapi tevékenységek elvégzésében, vagy öngyilkossági gondolatai is vannak, ha nehezen tudja ellátni magát és a gyermekét, esetleg nehezen alszik vagy étvágytalan, akkor ez van annyira súlyos, hogy azonnali kezelést igényel. Ez lehet terápia, gyógyszeres kezelés, vagy kiegészítő hormonok.

És a legfontosabb, hogy tudd: nem vagy egyedül! Még akkor sem, ha a tünetek nem felelnek meg a “nagykönyvben” megírtaknak, a társadalom által elvárt mentális állapotnak.

Angela Lanter, aki antidepresszánst is szedett, ezt üzeni a követőinek: “Ne szenvedj csendben! Fordulj orvoshoz, beszélgess az érzéseidről a pároddal, a családoddal, a barátaiddal! Hidd el, jobb lesz, de ehhez segítségre van szükséged.”

Kapcsolódó cikkeink: