Baba
Az út szélén szült, miután 40 percet várt a mentőkre, Győrfi Pál szerint egy szó sem igaz ebből
Egy baranyai család azt állítja, hogy negyven percet vártak a mentőkre, akik megalázó módon viselkedtek velük és anya végül segítség nélkül szült az út szélén. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint semmi nem igaz a történetből.
Két hónapos baba mellett máris dolgozik Dér Heni
Van, akiknek szinte rögtön hiányzik a korábbi életmódjuk, szakmájuk.
Így van most Panna, a Heim Pál Gyerekkórház inkubátorába tett baba
Pannát augusztus 17-én hajnalban tették a Heim Pál Gyermekkórház babamentő inkubátorába. Megmutatjuk, hogy van most!
Tiltólistás élelmiszerek és ajánlott finomságok szoptatás alatt
Ahhoz, hogy elegendő finom anyatejünk legyen, nekünk is jókat kell ennünk-innunk, és persze eleget minden fontos tápanyagból!
Megszületett Mészáros Béla kislánya
Szép nevet kapott a színészpár első gyermeke.
Újabb kutatás mutat rá, hogy a képernyőhasználat befolyásolja a baba fejlődését
A csecsemők tévézéssel vagy internetezéssel töltött ideje befolyásolja a fejlődésüket és nem pozitív irányban.
Ötévnyi meddőségi küzdelem után ötösikreik születtek
Hirtelen heten lettek.
Csillapítja a csecsemők fájdalmát Mozart zenéje
Egy új kutatás szerint hihetetlen hatása van Mozartnak a kisbabákra.
10 lány- és fiúnév, aminek jelentése: OKOS
Ki ne örülne annak, ha a gyereke esze vágna, mint a borotva? Ezek a nevek a jelentésükkel vagy a hangzásukkal megadják hozzá az alapot!
Adele koncertjén segített nevet választani egy rajongója babájának
Az énekesnőt kérte meg arra egy rajongója, hogy segítsen dönteni két név között.
Itthon is adható nevek, amiket sikersorozat főszereplői inspiráltak
Sorozatrajongók figyelem! Ezeket a keresztneveket érdemes elmentenetek, ha most várjátok a kisbabátokat!
Szülés után lett érmes a brit futó
Élő adásban sírt a 4x100-as brit női váltó csapattársuk, a „szuperanya” teljesítménye miatt.
A kommentelők vették észre az újszülött betegségét, megmentették vele az életét
Ebben az esetben nem túlzás azt állítani, hogy megmentette a baba életét, a szülők kiposztolt fotója.
Kereken 20 éve a legnépszerűbb magyar FIÚNEVEK voltak, most a top10-ben sincsenek
A Gergő zuhanása szinte hihetetlen!
„Soha életemben nem éreztem magam szebbnek” – Fotón a babáját szoptató Rumer Willis
Szép képet osztott meg Rumer Willis: kisbabáját szoptatja, felvállalva teste változásait. A poszt szövegében elmeséli, hogyan is telt az elmúlt éve azóta, hogy megtudta: babát vár.