Rosszanya szindróma
Legalábbis ilyen mértékben nem, mint most. Engem nem is az érdekel, miért jött létre, inkább az, hogy hogyan lehet megszabadulni tőle.
Tudod, ez az az, amikor úgy érzed, a külvilág megítél azért, mert valamit nem úgy teszel a gyerekeddel kapcsolatban, ahogy azt a társadalom (?) elvárná tőled. Fájdalomcsillapítóval akarsz szülni, mert félsz/nem bírod a fájdalmat, de megszólal benned a kisördög, hogy “milyen anya az, aki nem akar természetesen szülni?” Nem tudod/akarod szoptatni a gyerekedet kétéves koráig, mire úgy érzed, a külvilág megítél, hogy “Te tápszerezed a babádat?!” Szeretnél fellélegezni egy kicsit a kizárólag a gyerek körül forgó világból és elmész egy estére a férjeddel kettesben, de “ó jaj, bébiszitterre mered bízni a gyerekedet, micsoda anya vagy te?” Urambocsá’ kettesben elutaztok egy egész hétvégére a kedveseddel, de rögtön megkapod a kérdést azzal a bizonyos hangsúllyal, hogy “És otthon tudtad hagyni a gyerekedet?!”
A hab a tortán pedig, amikor úgy érzed, a huszonévekig tornáztatott agyad kezd beleőrülni a gyurmázás-mesélés-homokozás Bermuda-háromszögbe, és szeretnél újra felnőtt dolgokkal is foglalkozni, azaz visszamennél dolgozni, és bölcsibe adod a gyereked. “Te bölcsibe adtad?!” jön a lelkiismeret furdalásra hajazó kérdés a többiektől.
Olyan, mintha azt gondolnák, hogyha nem százszázalékosan a gyerekeddel vagy elfoglalva, akkor nem is szereted százszázalékosan. Pedig ez a világ legnagyobb butasága. De hát ezt minden egyes embernek, minden egyes alkalommal magyarázd el?!
Az a helyzet, hogy két külön világ ütközik benned, egymásnak szögesen ellentmondó elvárásokkal. Te szeretnél néha pihenni, visszakapni egy kicsit önmagadat, dolgozni, alkotni, élni, miközben a Külvilág azt várja el, hogy legyél Tökéletes Anya, ja meg persze Tökéletes Feleség és Tökéletes Nő is és micsoda teremtmény vagy, ha nem így teszel. Te pedig ott őrlődsz ebben az ellentmondásban, a feszültség egyre jobban nő, és egyszerűen muszáj valahol szelepet találni, ahol levezetheted. Különben felrobbansz.
Aztán azon kapod magad, hogy ingerült vagy a gyerekeddel (hopp, rögtön bekapcsol rá a lelkiismeret furdalás), ingerült vagy a férjeddel (még egy adag lelkiismeret furdalás) és ha tükörbe nézel, meggyötört arcot, fakó tekintetet látsz. Hová vezet ez?
Nincs ki feloldja a feszültséget.
De van.
A feszültség benned van, csak te magad tudod feloldani.
Te viszont meg tudod tenni. Ha tudatosan figyelsz rá, és tényleg akarod.
Döntsd el, melyik hangra hallgatsz: a belsőre vagy a külvilágéra? Kinek akarsz megfelelni: magadnak vagy a külvilágnak? Ha úgy döntesz, a belső hangra hallgatsz, tarts ki mellette. Megszól a szomszéd, az anyós, a barátnő valamiért? Mosolyogj, köszönd meg a hozzászólását, de mond meg neki, hogy szerinted a saját és a kis családod lelki békéje érdekében az a legjobb döntés, amit hoztál. És higgy is benne!
Ha harmóniában vannak a döntéseid és a tetteid azzal, amit a belső hangod súg, akkor nem alakul ki az az idegőrlő feszültség. Akkor nyugalmat és kiegyensúlyozottságot sugárzol a családod felé is, és ez a legfontosabb. Milliószor fontosabb, mint a szomszéd szúrós tekintete vagy keserű megjegyzései.
Higgy a saját belső hangodnak! (Egyébként azon elgondolkodtál már, hogy a Külvilág is mi magunk vagyunk? Te mindenki másnak “a Külvilág” vagy, a te megjegyzéseid ugyanúgy hatnak a többiekre, mint az ő véleményük rád. Figyelj hát rá, milyen megjegyzéseket teszel mások felé.)
A cikk szerzőjétől itt olvashatsz még.
Kapcsolódó cikkeink anyaság témában:
Kapcsolódó cikkek
