Olyan gondos édesanya! – ezt gondolta mindenki arról a háromgyerekes, angol orvosnőről, aki jelenleg börtönben ül kétéves fia meggyilkolásának vádjával. A negyvenéves dr. Karen Murphy tavaly június 17-én elindult otthonról, és bekötötte kétéves fiát a hátsó ülésen lévő babaülésbe. Majd elment a rendelőbe, ahol állatorvosként dolgozott. Délután 4-kor kétségbeesett hívást kapott a férjétől, aki hiába kereste a gyereket a bölcsiben. Karen ekkor döbbent rá arra, hogy a reggeli rohanásban végzetes hibát követett el – elfelejtett megállni a bölcsinél. Hiába rohant a parkolóban álló kocsihoz, elkésett. Kétéves kisfia, aki hét órát töltött egyedül a forró kocsiban, már halott volt.
Ha bűnösnek találják, akár negyven év börtön is várhat rá. De ha őszinték akarunk lenni, az élete már most valóságos pokol lehet, hiszen nincs anya, aki meg tudna bocsátani magának a történteket. Az ehhez hasonló esetekben persze mindig felmerül, vajon milyen anya az, aki képes elfeledkezni a gyerekéről. Aki képes bent hagyni a kocsiban, és fel se tűnik neki egész nap, hogy valamit elfelejtett. Mert egy-két percre megfeledkezni a gyerekről, az még érthető. De hat-nyolc órára?
A fő bűnös persze ilyenkor a munka lesz, ami tagadhatatlanul hajszolttá teszi a nőket. Minden dolgozó nő, aki a sokféle feladata között próbál zsonglőrködni, ismeri az érzést, amikor derült égből villámcsapásként érkezik az érzés: elfelejtett valami nagyon fontosat – egy szülinapot, egy fontos találkozót, egy szülői értekezletet. De a saját gyerekét? Ez velem nem történhet meg, vágja rá az azonnal ember. Pedig ez egyáltalán nem olyan ritka eset, mint gondolnánk, olyannyira nem, hogy a jelenségnek már saját neve is van: „elfelejtett gyermek” szindróma.
A legtöbb ilyen eset az Amerikai Egyesült Államokban történik, ahol 1990 óta már több mint 600 halállal végződő esetet regisztráltak. És nem csak a forróság ölheti meg ilyenkor a babát, hűvösebb időben a kihűlés is ugyanolyan végzetes lehet.
Milyen anya lehet az ilyen? – dohog az ember, ha efféle hírt hall, és persze mindenkiben azonnal kialakul egy kép a nemtörődöm, rendetlen, szétszórt anyáról, aki a saját fejét se találja. Ez azonban alapos tévedés. Az efféle esetek többségében kifejezetten gondos, aggódós szülőkről van szó, akik mindenhová gyerekzárat szerelnek, és sosem felejtik el babaülésbe kötni a gyereket. Összeszedett, megbízható emberek, akik nem „elfelejtik” a gyereket, hanem egyszerűen meggyőződésük, hogy már gondoskodtak róla. Leadták a bölcsiben, a bébiszitternél, ahogyan minden más napon is.
Az „elfelejtett gyerek” szindróma ugyanis nem a szeretetről vagy a törődésről szól, hanem a memóriáról. És a gyerekülésről – állítják egyesek.
Az ilyen esetek többségében ugyanis olyan gyerekülést használnak a szülők, amelyet a hátsó ülésre kell beszerelni, és amely a visszapillantó tükörből nem látszik. Így ha az ember reggel, félálomban, rutinszerűen csinálja a dolgát, könnyen elfeledkezhet az alvó, zajt nem csapó, láthatatlan kisgyerekről. A kutatók úgy találták, hogy a végzetes kimenetelű eseteknél jelen van még a kimerültség, a sietség és a házassági gondok is. Márpedig tegye fel a kezét az az anya, akinek a családjában soha nem fordul elő ez a veszedelmes kombináció. Biztonságban tehát senki nem érezheti magát.
Van azonban pár tanács, amivel csökkenteni lehet a veszélyt. Az egyik, hogy mindig legyen az első ülésen valamilyen vizuális emlékeztető a babára, például a pelenkázótáskát soha ne tegyük hátulra, legyen mindig szem előtt. És ami még lényegesebb, hogy mindig, de mindig nézzünk be a kocsiba, mielőtt becsukjuk, nem felejtettünk-e ott valami fontosat.
Kapcsolódó cikkek
