A kutatások szerint minden kisbaba fejében ott rejtőzik egy igen alapos használati utasítás arról a világról, amelybe beleszületik. Élete első három éve azzal telik, hogy e forgatókönyv alapján felfedezi a környező világot.
Egy amerikai pszichológuscsoport a témába vágó kutatások alapján arra a következtetésre jutott, hogy az élet első éveiben a fizika, biológia és a pszichológia törvényszerűségeinek megfelelően használják az agyukat a kisbabák, jóllehet nemhogy e tudományokat nem ismerik, beszélni is épphogy tudnak. Már a két és fél hónapos újszülött “tudja”,- ennek megfelelően kíséri a szemével az eseményeket – ha két golyó összeütközik, utána megváltozik a korábbi pályájuk. Féléves korban különbséget tud tenni a hozzá fenyegetően közeledő, és az ellenkező irányba eldobott, ezért veszélytelen labda között.
Az egyéves gyerek átlátja az összefüggést, hogy az asztalon levő cumit megszerezheti, ha meghúzza az alatta levő asztalterítőt. Egyéves kor után már nem követi el azt a “hibát”, hogy a kendőt húzza akkor is, amikor a cumit néhány centivel mellé tették. Hároméves korban a gyerek már olyan bonyolult fizikai összefüggéseket is képes önmagától felismerni, hogy a pad “inog”, mert meglazultak a csavarok. Itt nemcsak arról van szó, hogy valamit ellesett vagy eltanult a felnőttektől, ez a mondat a fizikai világ oksági összefüggéseinek egyéni megítélését sejteti.
Sokáig azt hitték a gyerekpszichológusok, köztük a legnagyobb, Piaget is, hogy az első években az egész világot mágikus módon elevennek hiszik a gyermekek. Időközben az alaposabb kutatások bebizonyították, hogy már az újszülöttek különbséget tesznek az eleven lények és a tárgyak között. Ha emberi arcot látnak, azzal mindenáron kapcsolatot keresnek, de a bölcső fölött elhelyezett játékok csak figyelmet váltanak ki, érzelmet legfeljebb átmenetileg.
Az élet első hat hónapjában azt tekintik élőnek, ami magától mozog, amit láthatólag mozgatnak, azt tárgynak ítélik. A hetedik hónaptól általában meg tudják különböztetni a mozgó állatokat a mozgó járművektől. A repülő madárra egészen másként néznek, mint a szél által hajtott papírdarabra.
A mozgás nagyon fontos a gyerek számára, ezzel is magyarázható, hogy a mozdulatlan növényeket, csak aránylag későn, az iskoláskorhoz közeledve képesek élőlényként szemlélni. Az állatokat ezzel szemben nagyon ügyesen és korán megkülönböztetik: a 9 hónapos például a kutyát és a madarakat, illetve a szárazföldi és a vizi állatokat. Kettő és három év között már olyan bonyolult biológiai felismerésre is képesek, hogy a macskaszerű tigrisbébi a félelmetes ragadozó gyermeke.
Születésünk első pillanatától a többi emberre vagyunk programozva: a kisbaba, ha választhat eleven, mosolygó és reagáló arcot keres a környezetében. Egy hónapos kortól már próbálkoznak az arckifejezések utánzásával is. Még nincs féléves a gyerek, és már felismeri azt a bonyoltult összefüggést, ami egy nevető arc és egy vidám hang között fennáll. Ha szándékosan be akarják csapni, zavar jelenik meg az arcán, majd sírásban tör ki.
A gyerekek nem csak reagálnak a világra, nem csupán “szivacsok”, amelyek az idő múlásával megtelnek tapasztalással. A kétéves gyerekek az érzéseiket és kívánságaikat már eléggé pontosan közölni tudják. A hat alapvető érzelem: az öröm, a szomorúság, a félelem, a harag, a meglepetés, és az undor kifejezésére a különböző kultúrákban élő gyerekek erre a korra ismerik és jól használják a megfelelő szavakat, illetve arckifejezéseket, és arra is képesek, hogy ugyanezt más embereknél beazonosítsák.
A gondolkodás bonyolultabb formái is meglepően korán megjelennek: a legtöbb hároméves ismeri a különbséget a fantázia és a valóság között. Különösen a kislányok szeretnek “mintha” játékokat játszani, az egyéves úgy nyújtja át a Lego-kockát, mintha tej lenne, és elvárja a felnőttől, hogy a képzeletbeli poharat az ajkához emelje.
A kétéves úgy tesz, mintha a babáinak lelke lenne, de az idő múlásával egyre nagyobb biztonsággal húzzák meg a határvonalat a két világ között. A hároméves gyerekek még nem tudják megkülönböztetni a korábbi és mostani gondolataikat, de a régebbi és mostani eseményeket igen.
A gondolatban megtett időutazás már rendkívül bonyolult gondolkodási feladatot jelent egy olyan életkorban, amikor a gyerek még sem írni, sem olvasni nem tud. A gyermeki lélek korai fejlődését tanulmányozók azt állítják, hogy az emberi élet során később soha nem megy végbe olyan nagy minőségi változás, mint az első három életévben, amikor ezt a bizonyos velünkszületett tanulási programot teljesítik a gyerekek.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
