Baba

Újabb nemzetközi design díjat nyert a magyar orrszívó

A pécsi mérnökapukák ötlete alapján fejlesztett és gyártott termék a világ egyik legismertebb designversenyét nyerte meg.
2015. Október 28.

Idén újabb design díjjal jutalmazták a hazai fejlesztésű gyerekorrszívót, a Nosiboo-t. A Nosiboo orrszívó termékcsalád ezúttal a German Design Award-ot, azaz a német design tanács legrangosabb elismerését nyerte el. A cég nemzetközi sikerét a 2014-ben elhozott Red Dot Design díj alapozta meg, amit a design szakma Oscar díjaként szokás emlegetni.

A German Design Award a világ egyik legismertebb designversenye, amit a szakmai körökön kívül is nagyra tartanak. A nyerteseket a zsűri évről évre a legszigorúbb követelmények alapján választja ki: az egyedülálló nevezési folyamatnak köszönhetően a termékek csak akkor kapnak részvételi meghívást, ha design tekintetében kiemelkedőek. Hatalmas büszkeség, hogy 2015-ben ezt a díjat egy olyan magyar brand, a Nosiboo hozta el, aminél nemcsak a termék gyártása, de fejlesztései is hazai, és nem pedig külföldi cég számára végzett bérgyártásról van szó.

A márka sikerét és népszerűségét bizonyítja az is, hogy a cég termékei már 15 európai országban kaphatóak. A különleges műszaki megoldásokat, valamint a formatervet nemzetközi szabadalmak és orvostechnikai eszköz minősítés védi. Cél, hogy nemzetközileg elismert baba-mama márkává váljon. Ezen az úton a következő nagy lépés, hogy 2016-ban a Nosiboo termékek megjelennek a USA piacán is.