Baba

Orrszívó: milyenek vannak, hogy kell használni őket?

Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az orrszívó az egyetlen olyan eszköz, ami a fiam csecsemőkorától a mai napig hű társunk. Használatával súlyos problémáktól sikerült megóvnunk.
2016. November 21.

Orrszívó: milyenek vannak, hogy kell használni őket?

Mindig attól rettegtem, hogy lesz egy nem alvó, fülfájós gyerkőcöm. A fiam mindkét félelmemet valóra váltotta.

Az óvoda második éve arról szólt, hogy hetente jártunk fülészetre. A folyamatos orrfolyás, majd középfülgyulladások havi rendszerességgel bukkantak fel. A mai napig nagyon hálás vagyok a doktornőnknek, hogy megértette velem, milyen fontos az orrszívó megfelelő használata. Nálunk a gyerekek hamar megtanulták, hogy a kellemetlen orrszívás milyen kellemes következményekkel jár, így a kezdeti ellenállás után már maguk hozták az összeszerelt porszívós orrszívót, ha gond volt.

De miért küszködjek én ezzel?

A szülők valami rettenetes középkori kínzóeszköznek vélik az orrszívókat, pedig higgyétek el, egy gennyes középfül-gyulladás, vagy dobhártya átszakadás (amiben nekünk volt részünk sajnos) sokkal nagyobb trauma és veszély egy kicsi gyermek számára.

Márpedig az orrban pangó váladék akár ilyen súlyos következményekkel is járhat, hiszen nagyobb óvodás korig sok gyerkőc nem tudja helyesen kifújni az orrát. A váladék eltávolítása tehát nekünk, szülőknek a feladatunk.

De milyen orrszívók közül választhatunk?

Kézi orrszívó

Az egyik legegyszerűbb változata az orrszívóknak. Emlékeim szerint édesanyám is ezt használta nálunk, hiszen a 70-es, 80-as években nem igen állt másféle eszköz a rendelkezésre.

Szilikonból illetve műanyagból készülhet. Használata egyszerű: összenyomjuk az orrszívó pumpa részét, hogy a levegőt teljesen kipréseljük belőle, és az orrszívófejet gyengéden az orrlyukba helyezzük. Miközben a pumpát felengedjük, a másik orrlyukat befogjuk. A keletkező vákuum kiszívja a felesleges váladékot.

A kiszívott váladékot nyomjuk ki egy papírzsebkendőre, és öblítsük ki a készüléket, majd a mások orrlyukban is végezzük el a szívást.

A kézi orrszívót meleg, semleges mosószeres vízben kell rögtön a használat után elmosni: szívjunk fel a vízből a készülékbe és alaposan rázzuk össze, mielőtt kinyomnánk belőle. Érdemes időnként sterilizálni is!

Bevallom őszintén, először mi is egy ilyen ballonos orrszívóval próbálkoztunk, de sajnos hatékony orrszívást nem igen tudtam vele végezni. Állítólag csak rá kell érezni a technikára, és ezzel is enyhíthetjük a kisebb náthát, ám komolyabb orrváladék esetén célszerűbb nagyobb szívóerejű orrszívót keresni.

Egyetlen nagy előnye, hogy hangtalan, így kevesebb ellenállást vált ki a gyerkőcből, amikor az orrához közelítettem vele.

Csapra szerelhető orrszívó

Szintén csöndesebb, bár kétségtelenül szokatlan megoldás a vízcsapra szerelhető orrszívó. Aki nem elégedett a kézi orrszívóval, viszont a porszívós orrszívót túl hangosnak vagy ijesztőnek találja, annak érdemes kipróbálnia ezt a készüléktípust.

A készüléket a csapra kell csatlakoztatni, és a vizet megnyitni. A víz az üvegen keresztül hoz létre vákuumot, és ez a vákuum biztosítja a szívóerőt. Az orrszívó toldalékhoz kellően hosszú csövet adnak, hogy ne kelljen a csap túlzott közelségében végezni a műveletet, míg egy másik, egyenesen a csapba irányított kivezető csövön keresztül azonnal távozik a kiszívott orrváladék. A készülék szívó ereje a vízcsap megnyitásával szabályozható.

A csapos orrszívó hátránya, hogy helyhez kötött (többnyire a konyhában vagy a fürdőszobában szokták a szülők műveletet elvégezni), és egy éjszakai orrszíváskor ugyanolyan macerás lehet, mint a porszívós változat beüzemelése.

Előnyei között kell említeni, hogy könnyebb tisztán tartani, és a leszívott váladék egyből távozik a lefolyóban.

Használat után csak át kell kapcsolni melegvízre, és pillanatok alatt át lehet öblíteni a szerkezetet.

Szájjal szívható orrszívó

A kézi orrszívóhoz hasonlóan egyszerű és olcsó megoldás a szájjal szívható orrszívó. A szívóerőt te (illetve a tüdőd) biztosítja: ehhez a készülék végén található szívósípot kell használnod. A készülék úgy van kialakítva, hogy a váladék egy kis tartályba érkezzék, és – egy szűrőnek köszönhetően – semmiképp nem kerülhet a szádba, így ez egy biztonságosan használható praktikus eszköz.

Aki utazik, vagy nem akar porszívóval bajlódni, annak remek megoldás, hiszen egy kis táskában is könnyen elfér, és bárhol használható.

Előnye még, hogy biztonságosan használható, hiszen mi magunk szabályozzuk és teljesen hangtalan.

Elektromos orrszívó

Ezek többnyire kisebb méretű, könnyen tisztítható orrszívók, amelyek elemmel illetve hálózatról működtethetőek. A szívóhatást a kis szívómotor biztosítja. Szintén csendes orrszívást tesznek lehetővé, és bárhol használatba lehet őket venni, de az orrszívók közül a drágább kategóriába esnek.

Praktikus megoldás, ha a szülést követően már eleve olyan elektromos mellszívót választunk, aminek a csövéhez csatlakoztathatunk orrszívó fejet, így orrszívásra is használható lesz a későbbiekben a készülék. A kicsi, könnyű elemes készülékek mellett, ahol gondot okozhat a szívóerőben az elem merülése, vannak akkumlátorról működő készülékek is, amelyeket akár USB kábel segítségével egy laptopról is feltölthetünk.

Az elektromos orrszívók hátrányaként említik, hogy némileg kíméletesebb az orrszívó hatásuk, ami miatt ugyan nem okoznak orrnyálkahártya vérzést, viszont nem is annyira hatékonyak, mint a porszívós versenytársak.

Orrszívó porszívó

Nem rejthetem véka alá a véleményem: számomra ő az abszolút favorit, és rögtönzött közvéleménykutatásom eredménye szerint is ezt kedvelik leginkább az anyukák.

Az orrszívó porszívó műanyagból vagy üvegből készül. Az eszköz végét a porszívóhoz kell csatlakoztatni, az orrhoz illeszthető véget pedig finoman az orrlyukhoz helyezni, majd a gépet elindítva máris kezdődhet az orrszívás.

Kevesen tudják, de az orrszívó porszívó egy magyar fül-orr-gégész, Miriszlai Ernő professzor találmánya. Ő volt az, aki felismerte az orrhigiéné jelentőségét, és dolgozta ki a szívótechnika alkalmazását az orr és a fül betegségeinek kezelésében.

Az orrszívó porszívó szívó ereje az egyik legjobb valamennyi készülék közül, ám a hanghatás, a porszívó látványa előfordulhat, hogy megijeszti a gyermeket, ráadásul az összeszerelés is időigényes lehet.

Amiatt azonban nem kell aggódnunk, hogy a szívóerő nem megfelelő, vagy valamilyen kárt okozunk a gyerkőc orrában, hiszen a készüléken egy gondosan kifejlesztett szűkítő van.

Az orrszívó porszívó használatakor – ellentétben a többi eszközzel- nem kell befogni a másik orrlyukat, amikor a szívást végezzük, érdemes azonban apró, pici mozdulatokkal minden irányból elvégezni a szívást, hogy teljesen kiürüljön a váladék az orrjáratokból. Jómagam-egy az orvosunktól tanult- finom arcmasszázst is alkalmazok az orr melletti területeken, hogy megkönnyítsük a váladék kimozdítását.

A készülék nagy hátránya sajnos a nehéz tisztítás, ezért a használatot követően azonnal át kell mosni meleg vízzel, mert ha beleszárad a váladék, igen nehéz dolgunk lesz vele. Erős vízsugárral a csövet és a nehezen hozzáférhető részeket is ki lehet takarítani, ha mégis nehezen boldogulnánk, forró ecetes-szódabikarbónás vízben áztassuk a készüléket, és alaposan öblítsük el.

Én a lefelé lógatva tárolom, hogy kicsöpögjön belőle a víz.

Amit ne felejts el!

Orrszívás előtt – ha sűrű az orrváladék – izotóniás orrspray segítségével oldhatjuk fel azt. Ehhez drogériákban illetve patikákban juthatunk hozz. Figyeljünk arra, hogy mindig az ellentétes oldalon kezdjük a szívást mint amelyik oldalon bejuttattuk az oldatot!

Az orvos által felírt illetve javasolt nyálkahártya duzzanatot csökkentő cseppeket és sprayket csak az orrszívást követően használjuk!

Kapcsolódó cikkeink: