altatás
A gyerek jobban tudja, mikor kell lefeküdni?
Egy kutatás kimutatta, hogy az alvásidőt a csecsemők sokkal jobban ki tudják jelölni maguk számára, mint a szülők.
Ajándéktipp kisebbeknek: különleges altatókönyv
Az Alta: Tódal egy olyan gyerekverses kötet, amely az elalvás körüli nehézségeket Alta pille tó felett tett utazásának szimbolikájával veszi sorra.
Ezért fontos a rendszeres fektetés
A rendszeres időben való lefekvés nem csupán békés álmot hoz a gyerekeknek és szüleiknek, hanem a legújabb kutatás szerint a gyermek magatartására is jó hatással van.
Miért nem alszik már a kicsi?
Nagy kihívás az alvási problémák kezelése: különösen a kezdő szülők lehetnek tanácstalanok, miért nem alszik már csemetéjük. Az Egy dadus naplója blog szerzője több hasznos tanácsot is megoszt velünk bejegyzésében.
Kell a gyereknek “anyapótlék”?
Egy német tanulmány szerint az 1-2 éves gyerekek háromnegyede ragaszkodik a plüssállatához (vagy egyéb alvós tárgyához), a 3-6 éves korosztályban pedig csupán 5 százalékuknak nincs ilyenje.
6 tipp a délutáni szunyókáláshoz
Minden rutinos szülő tudja, hogy minél jobban alszik a kicsi napközben, annál pihentetőbb lesz az alvása.
Délutáni alvás: hogyan hangold össze a kistesót és a nagytesót?
Amíg csak egy gyerekről gondoskodsz, még viszonylag könnyű dolgod van, hiszen nem kell annyiféle igényt egyszerre kielégíteni. De amikor már ketten vannak, az első hetekben, hónapokban úgy érezheted, szinte lehetetlen feladatra vállalkoztál.
Szertartások a nyugodt alvásért
Hogy könnyebben menjen az elalvás, alakíts ki egy ritmust az esti órákban.
3 bevált tipp a nyugodtabb éjszakákhoz
Mindenki vágyik a nyugodt éjszakákra. Amikor baba van a háznál, sokszor ez csak álom marad, hiszen a piciknek egészen más az alvásigényük és az alvásciklusuk, mint a felnőtteknek. De van, ami segít! Válaszd a neked való módszert!
Milyen alvóállatot adjak neki?
Talán emlékszel még, milyen jó volt a kutyusod fülét morzsolgatni elalvás előtt. Te is szeretnéd, hogy a pici nélküled is biztonságban érezze magát alvás közben? Lássuk a lehetőségeket!
Te hogyan altatod el a kisbabád?
Eszter azon őrlődött, bevesse-e a cumit, és a szoptatás közbeni elszundikáláson, ringatáson kívül milyen más módszerek léteznek. Cumisüveggel etető édesanyáktól is érkeztek ötletek, s abban mindenki egyetért, hogy nem eszik olyan forrón a kását.
Szoktatás kérdése, hogy aludjon éjszaka?
Minden szülő aludni szeretne éjszaka, de a kisbabák többnyire másképp működnek: előfordul, hogy többször is sírva ébrednek éjszaka. Vajon rászoktathatók valami nyugalmasabb forgatókönyvre?
Ébren vagy altatásban?
Akad, aki még a gondolattól is elborzad, hogy ébren vészeljen át egy akkora hasműtétet, mint a császármetszés. Ha te is így gondolkodsz, olvasd el a szakértő véleményét, jobb-e altatásban?
Hogy altassam el?
Régi tapasztalat, hogy könnyebb elaludni, ha biztonságos, megszokott szertartás előzi meg az ágyba bújást. Kérdés, hogy ki alszik el előbb: a baba vagy a szülő?
Jól megsétáltat a babakocsi!
Egy tanulmány szerint a brit édesanyák az első évben 1028 kilométert tolják a babakocsit csak azért, hogy kisbabájukat elaltassák.