anyaság
Nem lehet minden nap gyereknap…
Ezt mondogatták gyakran a szüleim, ha a megszokott két gombóc fagyi helyett hármat szerettem volna, vagy amikor fellázadtam a pizsama ellen. És tényleg, a gyereknap pont attól volt szép, hogy akkor sokkal többet lehetett, mint máskor.
Botrány: szerencsétlennek állítja be egy reklám az apákat
Sokan támadják az egyik legnagyobb német céget, mert anyák napja alkalmából egy olyan reklámmal mondott köszönetet, melyben az apák még a legegyszerűbb feladatot sem tudják megcsinálni.
Az anyák mind láthatatlanok?
A gyermek az első, az kétségtelen. Egészséges? Jól fejlődik? Boldog? Anya a háttérbe szorul, láthatatlan lesz, pedig néha olyan jól esne neki egy "hogy vagy?", egy "mit segítsek?", vagy akár egy közös kávézás távol a tennivalók és felelősség tengerétől.
Anyák (egy) napja
Hosszú nap volt ez a mai. Reggel az óvodába indulás megint őskáosz volt. Megharagudtál, hogy a vonatos felsőt adtam rád a repülős helyett.
Anyaság OFF – Szabira mentem, majd jövök
Sosem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat, de bizony besokalltam. Ahogy a két gyerek immár zsinórban a hetedik napot hisztizte végig, eluralkodott rajtam az érzés, hogy elég.
Megbántam, hogy anya lettem
Vannak nők, akik nehéz terhet cipelnek - megbánták, hogy anyák lettek. Itt az ideje, hogy megvetés, hitetlenkedés és elutasítás helyett ezúttal támaszra és megértésre leljenek.
12 jel, hogy az anyák szuperhősök
Nem csak az a szuperhős, aki feltartott kézzel repül, ott vannak az anyák. Íme pár dolog, ami nyilvánvalóvá teszi: minden anya egy szuperhős.
Instamamik, akiket érdemes követni
Nem titkolom, elég sokat nyomkodom a mobilomat a gyerekek mellett. Gyakran a munkámból kifolyólag, de az is előfordul, hogy egy-egy nyűgösebb napon rajtam alszik el a kisfiam, és én inkább meg se moccanok, mintsem véletlen felébresszem őt.
Vigasztaló poszt a “szétszórt, rendetlen” anyáknak
Két amerikai blogger anyuka, Danielle Silverstein és Farrah Maliavsky tette közzé a Facebook-on azt a felszabadító vallomást, ami gyakorlatilag felrobbantotta az internetet.
10 ijesztő helyzet a babával
Nem az a kislány voltam, aki arról álmodozott, hogy egy nap anya lesz. Nem gyakoroltam az anyaságot a babáimon. Tudomásom szerint soha nem is volt babám. Volt egy Barbie-m, de az öltöztetésén kívül nem nagyon érdekelt más.
A házimunka és a gyereknevelés megszállottja vagy? Változtass!
Túl sok a tennivalód, elfoglalt vagy, állandó lelkiismeret-furdalás gyötör. Folyamatosan a házimunkát hajtod, minden nap a tökéletességre törekszel gyereknevelésben? Elég volt!
Amikor anyává válik a nő – Így alakul az anya-baba kapcsolat az első évben
A baba születése utáni első év csodálatos időszak, amely azonban néhány megpróbáltatással is együtt jár.
28 dolog, ami megváltozik a baba megszületésével
"Egy kisbaba mindent megváltoztat" - hallják sokszor az első gyermeküket váró (vagy még gyermektelen) hölgyek a közhelyes mondatot. De mégis mi az a "minden"? Következzen néhány apróság, amit korábban nehezen tudtál elképzelni magadról.
Szülés utáni depresszió – Akár öngyilkossághoz is vezethet
Láttam én is anyákat, akik öngyilkosok lettek és sosem értettem. Hogy hagyhatják csak úgy ott a gyerekeiket? Aztán én is szenvedtem szülés utáni depresszióban. Két éven keresztül... Már értem. Végre értem.
“Rossz volt hallani, hogy nagy lehet a baj”
Mindenki másképpen éli meg a babavárást és a szülés utáni időszakot, abban azonban a legtöbben egyetértenek, hogy a lila köd hamar felszáll és a valóság sok meglepetést tartogat.