bárányhimlő
Megszűnhet a BCG-oltás
Az év második felétől kötelező lesz a bárányhimlő elleni oltás, ugyanakkor a BCG kivezetését fontolgatják a szakemberek - olvasható a Medical Online cikkében, mely a Magyar Gyermekorvosok Társaságának háttérbeszélgetését foglalja össze.Jövő januártól ingyenes lesz a bárányhimlő elleni oltás
Lázár János a Kormányinfón jelentette be, hogy 2019. január 1-jétől felkerül az életkorhoz kötött, ingyenes védőoltások közé a bárányhimlő elleni vakcina.Bárányhimlő: ami a kiütéseken túl van
Bár késlekedik a bárányhimlő kötelezővé és ingyenessé tétele, mégis a jogalkotói szándék megvan erre. Méghozzá azért, mert a bárányhimlő nemcsak egy pöttyökkel járó, kellemetlen betegség, hanem súlyos szövődményeket is okozó fertőzés.Késlekedik az ingyenes bárányhimlőoltás bevezetése
Bár tavaly ilyenkor Lázár János arról beszélt, hogy a kormány nyitott a bárányhimlő elleni oltás ingyenessé tételére, egyelőre az ígéret szintjén maradt a kérdés. Noha Magyarországon a fertőző betegségek fele a bárányhimlő.Ingyenes lesz a bárányhimlő elleni oltás
Kötelezővé teszik a bárányhimlő elleni oltást - tudta meg a Magyar Nemzet. Az agyhártyagyulladásos esetek háromnegyedéért felelős meningococcus B elleni oltás azonban továbbra is fizetős lesz.Kéz-láb-száj betegség vagy bárányhimlő?
Ha óvodás korú gyermekeden hólyagszerű kiütések jelennek meg, automatikusan gondolhatnál a bárányhimlőre, pedig számos más betegség okozhat ilyen tünetet. Az egyik ezek közül a kéz-láb-száj betegség, amely ismét terjed a gyermekközösségekben.Bárányhimlő elleni oltás
Nem tartozik a kötelező védőoltások körébe a bárányhimlő elleni oltás, bár a WHO és magyar orvosok szerint is kötelezővé kéne tenni mindenhol. A bárányhimlő elleni oltás csökkenti a megbetegedés esélyét vagy szövődmény nélküli teszi.Bárányhimlő: hogy kell ápolni a beteget?
A bárányhimlő vírusos megbetegedés, cseppfertőzéssel terjed és bár létezik ellene védőoltás, az nem kötelező. Mit tehetünk otthon, ha a gyermekünk elkapta a bárányhimlőt?Bárányhimlő-megelőzés: a legfontosabb 72 óra
Évente itthon legalább 400-an kerülnek kórházba bárányhimlő miatt, pedig a fertőzést követő 72 órában még be lehetne oltani őket a betegség ellen, és ezzel meg lehetne előzni a szövődményes esetek kialakulását - mutat rá a Házi Gyermekorvosok Egyesülete.Kibővülhet a kötelező oltások köre
A kötelező oltási rend kiszélesítéséről dönthet a kormány. Kötelező oltássá tehetik a bárányhimlő, a rotavírus, a meningococcus B és a hepatitisz A elleni oltásokat.Évente körülbelül 100 ezren lesznek bárányhimlősek
A napokban érdemes beadatni a második oltást a szeptemberben közösségbe menő gyermekeknek.Kiütések a gyereken – Mi okozhatja?
A kiütés az egyik leggyakoribb bőrgyógyászati tünet, rengeteg betegség okozhatja. Összeszedtük a leggyakoribbakat.Bárányhimlő tünetei és kezelése gyerekeknél
A bárányhimlőn általában már gyermekkorban mindenki átesik, aki nem, annál komolyabb gondok is adódhatnak később. Mit kell tudni erről a betegségről?Kötelező védőoltás bárányhimlő ellen – hazánk első lehet a régióban
Tavasztól Olaszországban is kötelező a varicella-védőoltás; a svéd és a magyar kormány jelenleg mérlegeli a döntést.Megelőzhető a bárányhimlő: több városban rájöttek a módjára
Áttörést hozott a bárányhimlő elleni védőoltás bevezetése: miközben az országban járványos az előfordulás, több városban radikálisan csökken a fertőzöttek száma.