beszédfejlődés
A beszédfejlődés szakaszai 1-3 éves korig
A babák, a kisgyermekek beszéde rengeteget fejlődik 3 éves korukig, addig az időszakig, amíg először egy nagyobb közösségbe kerülnek. Ebben az időszakban mind a szókincs, mind a nyelvtan nagy fejlődésen megy keresztül.
A beszédfejlődés szakaszai 1 éves korig
A beszéd fejlődése már az anyaméhben elkezdődik, hiszen az édesanya és a környezet hangjainak egy részét már ott hallja. Lássuk, milyen fontosabb történések vannak az első életévben.
5 dolog, ami miatt feleslegesen aggódnak a szülők
Akinek gyereke van, jól tudja, hogy a kicsik néha bizony furcsán viselkednek. Ami egy felnőtt (vagy akár iskolás) esetében aggodalomra ad okot, az egy tipegő esetében teljesen normális.
Mikor van szükség fejlesztésre egy kisgyereknél?
Úgy érzed, valami nincs rendben? Bizonytalan vagy, hogy jó úton halad gyermeked fejlődése? Vegyük sorra, mikor lehet szüksége egy kisgyermeknek fejlesztésre!
Első szavak: mikor és mit mond először a baba?
Nem kell aggódnunk, ha gyermekünk egyévesen még nem üdvözöl minket a nevünkön: a babák egymástól nagyon különböző időpontokban mondhatják ki életük első szavait.
A baba neve: mikor hallgat rá, mikor mondja ki először?
Ti is napokat töltöttetek el a pároddal azzal, hogy kiválasszátok a tökéletes nevet? Most pedig, hogy megérkezett életetek értelme, kíváncsian várjátok, hogy mikor hallgat majd először rá a babátok? Most kiderül.
Ezért fontos a gügyögés
A babákat a saját gügyögésük hallgatása segíti a beszéd- és nyelvi fejlődésben.
Jelek, hogy késik a beszédfejlődés
Minden kisgyerekes szülő álma, hogy végre azt hallja gyermeke szájából: "anya". A kicsik többsége 1-2 éves kora között kezd el tudatosan beszélni.
A tabletező kisgyerekek később kezdenek beszélni
Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a totyogó korúaknál a tablet- és okostelefon-használat késleltetett beszédfejlődést, expresszív beszédzavart okozhat.
Mérföldkövek a baba első évében
A kisbabád első éve tele van várakozással és jelentős mérföldkövekkel. Egy újszülöttről gondoskodni nagyon kimerítő, ugyanakkor nagyon izgalmas is.
9 fontos mérföldkő a baba életében
Minden egyes pillanat - attól kezdve, amikor először emeli fel a fejét gyermekünk, az első szóig amit kimond - varázslatos. Ezek a mozzanatok azonban nem csupán azért maradandóak mert nagyszerűek, jól jelzik a pici fejlődését is.
Az állandó zaj késlelteti a beszédfejlődést
Jobban tesszük, ha felhagyunk az otthoni háttértévézéssel, ez ugyanis negatívan befolyásolja a gyermekek szókincsének fejlődését - állítja egy kutatás.
Ezt kell tudnod a 4-5 évesek beszédfejlődéséről
Amikor 4-5 évesen óvodás a gyerek, a nyelvi készségek kulcsfontosságú részei lesznek a mindennapoknak. Hogyan és mit tehet a szülő, hogy segítsen?
Beszédfejlődés 2-3 éves korban – Tippek és tudnivalók
A gyerekekkel való kommunikáció az egyik legkellemesebb és leghasznosabb része annak, hogy szülők vagyunk. A gyerekek az így hozzájutott információt feldolgozva rengeteg mindent megtanulnak.
Mégsem olyan jók a hajtogatós könyvek, mint gondoltuk?
Dr. Jeanne Shinskey egyenesen azt állítja, az 1-2 éves gyerkőcöknek szóló hajtogatós könyvek gátolják a szavak tanulását.