beszédfejlődés
Beszédfejlődés 1-2 éves korban
A beszédfejlődés a kisgyermek 1-2 éves korában indul be igazán, különösen a 2. évéhez közeledve tapasztalhatsz óriási fejlődést.
A folyamatos háttérzaj lassíthatja a kicsik beszédtanulását
Egy nemrégiben végzett kutatás szerint hátráltatja a kisgyerekek beszédfejlődését az, ha egy háztartásban folyamatosan túl nagy a háttérzaj.
A babanyelv a leghatékonyabb nyelvtanítási módszer
Korábban számos szakember azt javasolta, hogy ha azt szeretnénk, gyermekünk minél hamarabb és minél helyesebben beszéljen, akkor kezdettől fogva úgy beszéljünk hozzá, mintha egy másik felnőtt lenne. A Rutgers Egyetem-Newark munkatársai ezt másképp látják.
Mérföldkő a babák életében: a beszéd
Életük első két évében tanulnak meg beszélni a babák. De még mielőtt kimondanák az első szavaikat, elsajátítják a nyelv szabályait azzal, hogy megfigyelik, hogyan kommunikálnak a felnőttek.
A zene javíthatja a csecsemők nyelvi készségeit
Egy friss kutatásból az derült ki, hogy a keringő ritmusú zenék hallgatása - ami a csecsemők számára nehezen érthető ritmus - és az ütem dobolása a szülőkkel együtt javította a babákban a zenei minták és a beszédhangok feldolgozását.
Gyorsabban fejlődik a gyerek, ha nagycsaládban él?
Sokan gondolják, hogy a nagycsalád sokadik gyereke már másfél évesen szobatiszta, ezzel egy időben hibátlanul beszél, és egyébként is mindent előbb csinál, mint a többi gyerek.
Időablakok a fejlődésben
Az agyunk soha nem fejlődik olyan ütemben, mint az első években: minden új élmény, minden új tapasztalás stimulálja az idegpályákat. A szakemberek szerint bizonyos időszakokban ezért sokkal jobban tudunk tanulni, mint máskor.
Mindent a kisgyermekkori beszédfejlődésről
Mikor kell már a gyermekemnek tudnia kimondani az r betűt? És a k-t? Az oviban mindezt megtanulják? Meddig kell türelmesnek lennünk, és mikor kell szakember segítségét kérni? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ!
Már jóval az első szavak előtt képesek a beszédre a csecsemők
A legfrissebb kutatás eredményei szerint a csecsemők agya már jóval az előtt lefekteti a beszédhez szükséges alapokat, hogy ténylegesen kiejtenék az első szavakat.
Hátráltatja a beszédfejlődést a háttértévézés
A kommunikációs készségek hasznára válik, ha a szülők kizárólag a csemetére összpontosítanak - derül ki egy friss kutatásból.
Mikor kezdjük el a beszédfejlesztést?
A logopédiával foglalkozó szakemberek sincsenek egy véleményen abban a kérdésben, hogy hány éves kortól kell fejleszteni a gyerekeket. Van, aki szerint már a kétévesekkel is foglalkozni kellene, és csak azért nem teszik, mert nincs elég szakember.
Hallgassatok zenét együtt!
A közös zenehallgatás nemcsak kisbabád zenei ízlésére van hatással, de a kettőtök közti kapcsolatot is elmélyítheti.
Ha csúnyán beszél a gyerek
Nem túl vicces, amikor a totyogónk káromkodni kezd. Vajon mi lehet az oka, hogy csúnyán beszél?
Beszélgető babák
A legújabb tanulmányok szerint már a magzat is képes a kommunikációra. De vajon hihetjük-e az egymással lelkesen gagyogó kisbabák láttán, hogy értelmes kommunikációt folytatnak, vagy ez csupán a szülői képzelet vágya?
Gyerekszáj – Luci mondásai
A kisgyerekek lényeglátó megállapításainál kevés viccesebb dolog van. Most Luci aranyköpéseit válogattuk be Gyerekszáj rovatunkba.