beszélgetés
Szuper lelkizős ajándék: önismereti kártyák az egész családnak
Hangulatos téli délutánokra, vidám vagy bekuckózós estékre szuper program lehet egy beszélgetős, önismereti kártyajáték – gyerekes és felnőtt társasággal is!
„Anya, te tudtad, hogy Izraelben háború van?”
Ezt a kérdést szegezte nekem a kisfiam némi morfondírozást követően ebéd közben, suli után. Ami azt illeti, szerettem volna elkerülni ezt a témát, főleg az étkezőasztalnál, de a tanítónéni elindította a vezérhangyát a fejében...
Kérdések, amiket tegyél fel a gyerekednek a pszichológus szerint
Egyszerű dolgok, hogy kideríthesd, mivel és hogyan tudod támogatni a gyerekedet.
Gyereknek lenni jó?
Alapvetően igen, de nem mindig, minden egyes percben. Ha ezt tudatosítjuk, és meghallgatjuk a gyerekünket akkor is, amikor ő úgy érzi, nem jó gyereknek lenni, azzal nagyon sokat tehetünk a kapcsolatunkért és az ő harmóniájáért.
Így segíts a kamaszodnak, ha szégyelli, hogy pattanásos a bőre
Az érzelmi viharokat, az életkorával járó új helyzetek kezelését nagyban megnehezíti egy tinédzsernek, ha a pattanásos bőre miatt gátlásosnak érzi magát. Így beszélj vele erről a témáról.
Az érzelmekről beszélni kell – tanítsd meg rá a gyereket
Nyugodtabb, boldogabb, rugalmasabb lehet (majd felnőttként is) az a gyerek, akinek nem okoz nehézséget az érzelmeiről beszélni.
Ezeket kérdezd a gyerektől ahelyett, hogy „Milyen napod volt?”
Néhány kérdés, amit feltehetünk a sablonok helyett.
Hogyan mondjátok el a gyerekeknek, hogy elváltok?
Ez a három legfontosabb szabály, amit követnetek kell, mikor közlitek a gyerekkel a válást.
Ezeket kérdezd inkább a gyerektől ahelyett, hogy ”Mi volt ma az iskolában?”
Ha bővebb választ szeretnénk kapni, mint a ”Semmi”, vagy a ”Minden oké volt”, érdemes inkább a következő kérdéseket feltenni iskola után.
Tippek, hogy jobb hallgatósága lehess a gyermekeidnek
Gyakran kerül szóba, hogy mennyire fontos meghallgatni a gyereket. Ez gyakran egy olyan képet hív elő, amikor a szülő és a gyermek a konyhaasztal mellett ülnek, a szülő kérdez, a gyerek válaszol, és a szülő meghallgatja.
Beszélgetésindító tippek a gyerekekhez, életkoronként
Hogyan érdemes beszélgetést kezdeményeznünk a Milyen napod volt? és a Mi volt ma az iskolában? kérdések helyett, hogy valóban meséljen is a gyermekünk?
39 beszélgetésindító, ami túlmutat a megszokott szülői kérdéseken
Ha úgy érzed kifogytál a kérdésekből és túl sokszor csak egy vállrándítás a válasz, akkor érdemes máshogy beszélgetést kezdeményezned a gyerekkel.
Hogy lehet tiszteletteljesen megkérni a kis fecsegődet, hogy egy kicsit kevesebbet beszéljen
Amikor egy kis csendre van szükséged, de nem szeretnéd, ha a kis csevegőd rosszul érezze magát.
Ezeket kérdezzük a gyerekünktől a “Hogy vagy?” helyett
A megszokott, ismert világ igencsak felborult, és ezt a gyerekek is észreveszik. Őket is aggodalommal töltheti el ez a helyzet, akár mutatják, akár nem. Hogy ezekről az érzésekről beszélni tudjanak, szükségük van a szüleikre.
Így is kommunikálhatsz a zárkózott gyerekkel
Régóta tudjuk, milyen fontos, hogy rendszeresen beszélgessünk a gyermekünkkel, hogy kialakuljon közöttünk a bizalom, mert így ő is bátran fordul majd hozzánk a gondjaival. De hogyan lehet megnyitni egy zárkózottabb gyereket?