betegség
Soha nem volt még ennyi bárányhimlős
Április közepéig mintegy 17 ezer fertőzést regisztráltak, ez az ötéves átlagértéket is meghaladja.Különös gyerekek
Nehezen kezelhető, furcsa szokásai vannak, nem tud beilleszkedni. Sok szempontból le van maradva a fejlődésben, néhány területen viszont kiemelkedően teljesíthet. Néha csodabogárnak tűnik, pedig "csak" Asperger-szindrómás.Amikor rosszabbra fordul az ártatlan nátha
A nátha alapvetően ártalmatlan betegség. Magától szokott elmúlni, de viszonylag lassan. Mintegy két hét kell a teljes gyógyuláshoz. Ritkán, de lehetnek szövődményei, ahogy az is baj, ha nem akar múlni.Egészséges őszt kívánunk!
A kiszámíthatatlan novemberi időben jobb ha előre felvértezzük magunkat a betegségek ellen. Hogy hogyan? Ebben segítünk!12 tünet, amire figyelned kell
Nem szükséges minden apró tünet megjelenésekor kihívnod a gyermekorvost, de vannak jelek, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen komolyabb betegségekre, problémákra utalhatnak.Alultápláltság fenyegeti a gyerekeket
A malnutríció, más néven a betegséghez kapcsolódó alultápláltság veszélye a magyar kórházakba kerülő gyerekek csaknem kétharmadát fenyegeti, 12 százalékukat pedig súlyosan.Hogyan élik meg a gyerekek a kórházi tartózkodást?
A kórházi tartózkodás minden gyerek számára nehéz. Az otthontól és a barátoktól való távollét, az idegen szituáció, a vizsgálatok, a szokásos napi rutin megváltozása mind-mind frusztrációt okoznak a gyerekeknek.A betegápolás nehéz munka – és néha még nehezebb
Minden gyerek másként viseli a betegséget. Vannak nehéz és könnyű természetű betegek. A szülőnek se mindegy, hogy mennyi terhet ró rá az ápolás.Mire Jancsi meggyógyul, Juliska beteg lesz?
Akinek több gyereke van, ismeri az elrakhatatlan porszívó esetét. Igen, a porszívó az orrszívóval októbertől májusig tündököl szobadíszként és állandó használati tárgyként. Teljesen fölösleges a helyére tenni.Fáj a baba torka
A kétéves már mutatja, a pici csak nyugtalan. Az orvos viszont könnyen megállapíthatja: itt torokgyulladásról van szó.Míg mi csak szipogunk, a nagy Ő már halálán van
Ismered a helyzetet, amikor a pasi az első tüsszentés után ágynak dől, te pedig még lázasan is rohangálsz a gyerek után. Kiderült: joggal: a legújabb kutatás szerint a férfiak tényleg jobban szenvednek, amikor megfáznak. Legalábbis a férfiegerek...Mellre tehető?
A kismamák gyakran feltett kérdések közé tartozik, hogy vannak-e a szoptatásnak ellenjavallatai? A válasz erre a kérdésre, hogy valójában nagyon kevés olyan ok létezik, amely a szoptatás átmeneti vagy teljes megszüntetését indokolná.Valóban hat, vagy csak képzeljük?
Homeopátia: ahányan szedik az édes bogyókat, annyian kételkednek valódi hatásukban. A gyártás során ugyanis eltűnik a hatóanyag a vizsgálat mai módszerei elől. Három kérdésre kerestem a választ a Boiron homeopátiás gyógyszergyár lyoni központjában.Gyorsítsd a gyógyulást probiotikummal!
Ma már nagyon sokféle probiotikum kapható, attól függően érdemes választanunk, hogy egészségmegőrzés-e a célunk, esetleg megelőzés, vagy a gyógyításban szeretnénk segítséget kapni.Babák válságban
Újra bepisil, újra cumiból akar inni, agresszív, a fejét veri a falba, folyamatosan nyafog, hisztizik, nem alszik jól, nem mer egyedül elaludni, szenvedélyesen szopja az ujját, rágja a körmét, retteg az idegenektől... segítsünk neki!