egészség
Az igazi és a látszólagos hasfájás
Sír a baba, ez kétségtelen! De elmondani nem tudja, mi is bántja pontosan. A felnőtt pedig találgat, hogy vajon mi lehet a baj. Hogy, hogy nem, a hasfájás a leggyakoribb magyarázat, amit találunk, de hogy miért, az inkább érthetetlen, mint logikus.Trombózishajlam? Nem kell megijedni!
Amikor egy nő megtudja, hogy gyermeket vár, akkor jellemzően elönti a boldogság. De az örömbe némi üröm is vegyülhet, ha a kismama történetesen hajlamos a trombózisra.6 dolog, amitől nem kell megijedni
De azért meg szoktunk! Jelentkezzen az az anya, aki nem kapott a szívéhez, amikor kisbabája először bukott akkorát a vállára, hogy utána mindkettejüknek másik ruha kellett!5 bevált eszköz hasfájás ellen
A hasfájós baba sajnos nem kellemes lakótárs. Persze, tudtad, hogy nem lesz fenékig tejfel a dolog, de most félig sem az. Nézzünk körül együtt segítségért a virtuális bababoltban!A miskolci koraszülöttekről a sorstárs szemével
Augusztus elején kilenc koraszülött baba vesztette életét a miskolci PIC-en. Egyelőre nem tudjuk, mi az ok, azt sem, hogy a véletlenek egybeesésének tulajdonítható-e az eset.A jó baktériumok és a hasfájás
A baba már születés közben találkozik azokkal a baktériumokkal, amelyekre szüksége lesz élete során. Nem is sejted, milyen sok veszély leselkedik a kis lényekre, és mennyi bajt okozhat a hiányuk.Egészségesen az oviban is
Nem árt a gyerekek szervezetét megerősíteni a bölcsőde- és az óvodakezdés idején, hiszen számos betegséggel kell szembenézniük.Pszichés problémával először orvoshoz vigyük a gyereket!
Bepisilés, fejfájás, folyamatos sírás, kiütések, figyelmetlenség, a beszéd elmaradása - tipikusan pszichés problémákra utaló jelek. És tipikusan olyanok, amelyek hátterében egyszerűen, vagy éppen nehezebben kezelhető betegség is állhat.Miért tedd le terhesen a cigarettát?
Függőséghez vezethet a magzatként kapott nikotin - állítja a legfrissebb amerikai kutatás.Egyre több a negyven körüli kismama
A terheskönyvben szereplő "idős primipara" (ha az elsőt várod), vagy "idős multipara" (ha a többediket) mellbevágó lehet, ha negyven körül is kirobbanó erőben lévő fiatalnak érzed magad.Megszületett a gyerek – új életet kezdünk
Teli vagyunk kifogásokkal, amikor az életmódváltásra kerülne a sor. A gyerek születése azonban esélyt ad arra, hogy megpróbáljunk egészségesebben élni.Fogápolási 1×1
A terhesség alatt különösen oda kell figyelni a fogápolásra. Tanácsainkkal elkerülheted a fogorvost.Fejfájás császár után
Ma a szülések 41 százaléka császármetszés. A műtétek túlnyomó része spinális érzéstelenítésben történik. Az eljárás mellékhatása, a posztspinális fejfájás akár több ezer anyát érinthet évente Magyarországon.Judit naplója – 28. hét
Attól, hogy én folyamatosan dióbétesznek hívom, még egyáltalán nem tréfadolog.A biztonságos együtt alvás szabályai
Időről időre újabb hírek jelennek meg az együtt alvás veszélyeiről. Összeszedtük a leggyakoribb hibákat.