hármasikrek
Tripla öröm: ismét hármasikrek jöttek világra Kecskeméten
Három egészséges kisfiú érkezett egy felsőlajosi családba, akik a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban jöttek világra.
Egypetéjű hármasikrek születtek Kassán
A kórház igazi csodaként számolt be róluk. A statisztika szerint 100 millió szülésből 1 alkalommal fordul elő.
Rúzsa Magdi hármasikrei a Duna-parton strandoltak
Imádnivalóak a gyerekek, főleg Lujzi hosszú, szőke, göndör fürtjei.
A hármasikrek ugyanott, ugyanazon a szakon, ugyanolyan minősítéssel diplomáznak
A három fiatal lány az egyetem után sem válik el egymástól, a munkájuk is ugyanaz lesz, pedig nem ragaszkodnak egymáshoz foggal-körömmel.
Rúzsa Magdi a kislányáról: Mintha a saját tükörképemmel vitatkoznék
Az énekesnő hármasikrei már háromévesek, a nevelésük pedig egyre nagyobb kihívás, sőt, néha „őrjítő", ahogyan Rúzsa Magdi fogalmaz.
„Minden egyes vizsgálaton kiderült, hogy van ott még egy baba” – ilyen az élet hármasikrekkel
A családokban, ahol sorban jöttek a gyerekek, el sem tudják képzelni, milyen nehéz hármasikreket szülni, az intenzív előtt értük aggódni, később babakocsival, gyerekülésekkel logisztikázni. Dula Doroti pedig azt nem tudja elképzelni, milyen az élet egy két-gyerekkel: neki rögtön ehhez kellett alkalmazkodnia. A 25 éves borsodi anya csak azért is kihívásként és nem nehézségként éli meg. Ha ismerős a neve, nem véletlen: a hétköznapjaikról készült vicces videókkal kisebb sztár lett a TikTokon. Mi pedig eltöltöttünk egy napot a családdal, amely tavaly novemberben kétfősről három perc alatt ötfősre duzzadt.
„Az első két hetünk egy hullámvasút volt” – Melitta, koraszülött hármasikres édesanya az Anyasorsokban
Göcseiné Molnár Melitta hármasikres édesanya, akinek babái a 27. héten jöttek világra. Nagyon hosszú út vezetett addig, hogy ő és férje szülők legyenek, és a babák érkezése utáni időszakban is voltak megpróbáltatások. A háromgyermekes édesanya Anyasorsok videósorozatunkban mesélte el történetét.
Igazi ritkaság: egypetéjű hármasikreik születtek
A spontán hármasikres várandósság is nagyon különleges, de az pláne valódi ritkaság, ha egypetéjű ikertestvérek is a babák.
Fergetegesen reagált a nagymama a hírre: hármasiker-unokái lesznek
Nagy meglepetésben volt része a rokonságnak.
Azt mondták neki, hogy meddő, majd hármasikrei születtek egy brit édesanyának
A 38 éves brit édesanyának azt mondták, hogy nincs esély rá, hogy teherbe essen, miután PCOS-sel diagnosztizálták. Később természetes úton megfogant a három „csodababája”.
14 éves kislány szült hármasikreket: őt is, és babáit is befogadta a csecsemősnővér
Szívmelengető: a kórházi nővér vette magához az anyát és három gyermekét.